Robban-e a görög atombomba?

Szinte már a sarki fűszeres is arról beszél, hogy Görögország jogi értelemben is csődöt jelent, kilép az euróövezetből, sőt akár az egész európai valutaunió felbomlik. A felmerülő lehetőséget egyre inkább tényként kezdi kezelni a befektetői társadalom, pánikot hozva a tőzsdékre és a pénzpiacokra is. Pedig egyet hátrébb lépve, higgadtan, racionálisan végiggondolva a lehetőségeket, teljesen más kép rajzolódik ki. Valóban elhagyja Görögország az euróövezetet, valóban szétesik a valutaunió? Véleményem szerint mindkét kérdésre nem a válasz, hiszen a hatalmas károkat, melyeket ez a lépés okozna, senki nem meri bevállalni, sem az uniós vezetők, sem a görög politikai erők közül.

Honnan jön a címben szereplő atombombával történő összehasonlítás? A hidegháború hosszú évtizedein keresztül az egész világ rettegett a valóban katasztrófával fenyegető lehetőségtől, egy globális atomháború kialakulásától. Ehhez jó eséllyel elég lett volna egy megfelelő helyre indított ballisztikus rakéta, és ma már ismét kőbaltát használhatnánk. Miért nem következett be az amúgy „reális lehetőség”? Mert mindkét fél, nevezetesen az amerikai és a szovjet vezetés is végig gondolta, hogy a bizonyos gomb megnyomásával a világ, és egyben saját halálos ítéletét írná alá. A kubai rakétaválság idején, amikor a szovjet hadihajóflotta szelte az óceánt az amerikai blokád alá vont szigetország felé, végül a visszalépés mellett döntött a nem feltétlenül a racionalitásáról híres Hruscsov. A történelem persze nem mindig alakult ilyen kedvezően – gondoljunk csak a két világháborúra – de úgy tűnik az igazi katasztrófát eddig sikerült elkerülni.

Mi köze ennek a görögökhöz? A nemrég elhangzott beszédében Lukasz Papademosz, a görög szakértői kormány vezetője úgy fogalmazott; ugyan reális lehetőség, de katasztrófával fenyeget a hellén ország kilépése az euróövezetből. Szerinte ez 500 és 1000 milliárd euró közötti kárt okozhat, de egyes vélemények szerint Görögország a GDP-je 30-40%-át, az euróövezeti tagországok pedig 10-20%-át bukhatják el e szcenárió esetén.

Mi vezethet ekkora gazdasági károkhoz? Amennyiben Görögország kilép a valutaunióból, úgy leomlik egy olyan tabu, amiről pár évvel ezelőtt még csak hallani sem lehetett. Ha ugyanis egy ország kilép az euróövezetből, úgy akarva akaratlanul felmerül mindenkiben a kérdés, hogy ki lenne a következő. Portugália, Írország, Spanyolország vagy esetleg Olaszország? Vagy talán az összes perifériás állam? Vagy bomlik az egész valutaunió? Görögország kilépése esetén e kérdésektől lenne hangos a sajtó, a CNBC-től a bulvárlapig mindenki ezt a kérdést feszegetné. Ami viszont még veszélyesebb, a befektetők elkezdenék kivonni a pénzüket az érintett országok államkötvényeiből, ami meglehetősen lehetetlen helyzetbe hozná a külső finanszírozásra rászoruló országokat, többek között Spanyolországot és Olaszországot is.

Hogyan mehetne egyáltalán végbe a görög kilépés? Az új deviza bevezetésekor felmerülő legfontosabb kérdésekben nincs iránymutatás se az Európai Központi Banknál, se a Maastrichti szerződésben, se egyéb uniós dokumentumokban. Nem tudni, hogy a fennálló még akár 10-20 éves lejárati idővel rendelkező görög hitelek milyen devizában lennének nyilvántartva, mi lenne a sorsa a lakossági bankbetéteknek és nem tudni, hogy a hosszú távra kötött import-export szerződések maradnának-e euróban vagy sem. Nagy valószínűséggel a lakossági betétek drachmára konvertálódnának, de a hitelek egy része euróban maradna, ami a Magyarországon sajnos jól ismert jelenséghez, a súlyos deviza-eladósodottsághoz vezetne. Egy dolog biztos, az új drachma rendkívül gyorsan leértékelődne a közös valutához képest, egyes elemzések szerint értéke harmadára csökkenne. Ez a magyarországinál sokkal kritikusabb helyzetbe hozná az újdonsült devizahiteleseket és az egész bankrendszert. Ráadásul az importtermékek áremelkedése nyomán súlyos hiperinfláció sújtaná az országot, ami még inkább kiélezné a társadalmi feszültségeket és komoly zavargásokat eredményezne.

De mit nyernének a görögök a kilépéssel? Sokak véleménye szerint azért kell Görögországnak elhagynia az euróövezetet, mert a valutaunióban már nem tudja, vagy nem akarja kezelni az elmérgesedett adósságválságot, a lakosságnak így nagy terheket kell vállalnia a nemzetközileg előírt megszorítások miatt, amivel javulna a versenyképessége is. Vegyük sorra az érveket:

1. Ha bevezetnék a drachmát kezelhetővé válna a hatalmasra duzzadt államadósság, hiszen az elinflálódna.

Ez az érv akkor igaz, ha minden fennálló adósságot (külső és belső, állami, lakossági, banki, vállalati) drachmára konvertálna az ország, így nem maradna devizahitel a rendszerben. Ekkor azonban a külföldi hitelezők nem csak a görög állam felé fennálló követelésüket buknák el az új deviza leértékelődése miatt, hanem minden görög gazdasági szereplő felé „elengednék” a tartozást. Ez rendkívül veszélyes precedenst teremthet az eladósodott euróövezeti országok számára. A portugálok, spanyolok, olaszok ugyanis mondhatnák azt, hogy ha a görögöknek szabad volt, ilyen „egyszerűen” megszabadulni a hiteleiktől, akkor nekik miért nem szabad. Nem kell sok képzelőerő, hogy lássuk, ekkor ezen országokban is megerősödhetnének a nyílt szakítást hirdető szélsőséges politikai erők.

2. A nemzetközi szervezetek feltételei túlzott szigorral csapnak le a lakosságra, akik már nem bírják az újabb terheket.

Ez valóban igaz, bár nem szabad elfelejteni, hogy a görög életszínvonal még a durva megszorítások után is bőven meghaladja sok uniós ország – többek között Magyarország vagy az eurózóna tag Szlovákia életszínvonalát. Ha bevezetnék a drachmát, úgy az új fizetőeszköz leértékelődése „rakná helyre” a görög nyugdíjakat és fizetéseket, ami az importtermék rendkívüli drágulásán keresztül ugyanúgy negatívan érintené a görög lakosságot.

3. Saját fizetőeszközzel javulna az ország versenyképessége.

Ez az érv áll a legerősebb lábakon a drachma újbóli bevezetése kapcsán, ám itt is érdemes a körülményeket górcső alá venni. A devizacsere körüli bizonytalanságok (pl. hosszú szerződések, hitelek, betétek sorsa) és a valószínű hiperinfláció következtében beálló társadalmi feszültségek vélhetően több kárt okoznának a gazdaságnak, mint amennyi hasznot a devizaleértékelődés hozna. Görögország gazdasága például erősen épít a turizmusra. Már látni olyan folyamatokat, hogy kevesebben választják Görögországot úticélul, mert félnek a zavargásoktól, valamint a görög partner (szálloda, apartman, utazási iroda) csődjétől. Az új deviza bevezetését követően ugyan jelentősen olcsóbb lenne a görög nyaralás, de a kockázatok is drasztikusan megemelkednének. Pont az tűnne el Görögországból, ami ma még vonzóbbá teszi a hellén nyaralást, a sokkal olcsóbb, de veszélyesebb úti céloknál. Ráadásul az euró elhagyása, valószínűleg együtt járna az EU-ból való kilépéssel, ami a schengeni övezet és vámunió adta előnyöket is elvonná a magára maradt déli államtól.

Végül, de nem utolsó sorban nézzük meg a jogi kérdéseket. A Lisszaboni Szerződés meglehetősen ködösen fogalmaz az euróövezetből való kilépés kapcsán. Erősen azt sugallja azonban, hogy a valutauniót nem lehet elhagyni az EU-ból való kilépés nélkül. Utóbbira konkrét szabályozás vonatkozik: kirakni elvileg senkit nem lehet, de egy ország saját akaratából dönthet a távozás mellett.

Az euróövezettel való szakítás tehát mindenképpen Görögországból kellene, hogy induljon; de az egész Európát sújtó negatív hatások miatt nem gondolom, hogy az uniós vezetők ilyen lépéseket tennének. A szélsőségesek persze a megszorítások elutasításával és ennek oltárán akár az euróövezetből való kilépéssel kampányolnak, de ha ott tartanánk, hogy valóban meg kell nyomni azt a bizonyos gombot, akkor kétszer is végiggondolnák azt. Vélhetően a szélsőséges vezetők sem akarják úgy beírni magukat a történelemkönyvekbe mint akik megadták a kegyelemdöfést a szenvedő Görögországnak. A fentiek tükrében jogos kérdés, hogy akkor miért emlegeti mindkét oldal (EU és görög) a kilépés realitását. Ez viszont már a politikai elemzés területére tartozik, és része a „gyáva nyúl” néven ismert játékelméleti taktikának.