Mozgástér és hitelesség

Ha ma nem esne az eső, akkor is tudnánk, hogy vége van a nyárnak: a héten megszállták Budapestet a brit, amerikai és svájci bankok és befektetési alapok képviselői. Új lendületet kapott a feltörekvő piaci alapokba történő beáramlás, ami tükröződik a sorozatban érkező, sokszorosan túljegyzett céges és állami kötvénykibocsátásokban. Ebben a kedvező hangulatban a külföldi befektetők szeretnék tisztábban látni a magyar piacra jellemző kockázatokat, amelyeket a magas hozamszintért cserébe vállalni kell. A globális környezet most olyan, hogy igen jelentős összegekkel tudnának beszállni magyar eszközökbe, amennyiben kiderülne, hogy a kockázatok vállalhatók, netán túl vannak becsülve.

Természetesen a figyelem középpontjában az IMF-tárgyalások körüli zűrzavar áll, és a hírfolyam egy több tucat piacot egyszerre követő és figyelő feltörekvő piaci befektető számára emészthetetlen. Nem kis rezignáltsággal veszik tudomásul, hogy a miniszterelnök a „mozgástér” növelésében és fenntartásában látja az előrevezető utat, azaz egy lehetőséget sem akar egyelőre kizárni, ezért a piacot és a magyar közvéleményt egyaránt ahhoz igyekszik hozzászoktatni, hogy minden lehetséges forgatókönyvet el tudjon majd fogadni, ha eljön az idő.

Ezt a sokat emlegetett „mozgásteret” most paradox módon megnöveli, azaz összképet rendesen megbonyolítja egy új fejlemény: a befektetők ki vannak éhezve egy magyar eurókötvény-kibocsátásra. Ez a tény élesen ellentmond annak a – korábban általam is vallott – helyzetértékelésnek, hogy kiszorultunk a devizakötvény-piacról, és ezért van szükségünk a Valutaalap hitelére. Nagyjából egyöntetű vélemény volt az idelátogató külföldiek körében, hogy 2-4 milliárd dollár 10 éves vagy hosszabb magyar államkötvény kulturált felár mellett elhelyezhető lenne most a piacon.

Akkor ezek szerint megúszható az IMF-rabiga? Nem biztos. A kibocsátás után már nincs az a kommunikáció, amivel megelőzhető lenne, hogy az IMF-program becsült valószínűsége meredeken zuhanjon a piacon. Nagy rá az esély, hogy ennek hatására a forint gyengülne, a forintkötvények hozama emelkedne, az államadósság menedzselhetősége a megnövekedett finanszírozási tartalékok ellenére ismét megkérdőjeleződne. Lehet, hogy átmeneti ez a hatás. Az is lehet, hogy eszkalálódik, mint már annyiszor.

Miért borítékolható ez a reakció? A mozgástér-központú kormányzás következménye, hogy a gazdaságpolitikával kapcsolatos várakozások továbbra sem kellően horgonyzottak, végrehajtói pedig nagyon nehezen tudnak hitelességet építeni, hiszen ahhoz vállalni kellene valamit középtávra, majd hozni az eredményeket, akár konfliktusok árán is. A költségvetési politikára igaz ez a legkevésbé, hiszen minden költségvetési elcsúszáskor, újratervezéskor elégséges intézkedéssel reagált, jellemzően a bevételi oldalon. A horgonyra viszont nem is ott lenne szükség, hogy mit fogunk tenni, hanem ott, hogy mi az, amitől tartózkodunk, mi az, amit nem teszünk kockára. A kormány pont ezért nem is attól tart, amit az IMF majd követelne, hanem attól, amit esetleg megakadályozna egy program során. A piac – ezzel analóg módon – nem attól fél, hogy a kormány ne tenné meg a költségvetési kiigazításhoz vagy bármi egyébhez szükséges lépéseket, hanem attól, hogy olyanokat is megtesz majd, ami káros és szükségtelen.

Egy évekig tartó pénzügyi válságban elvontnak és erőltetettnek hat, de hitelesség nélkül nem fog menni. Az IMF tud adni hitelességet. Ha túl nagy árat kér érte, kell találni valahol máshol. De a nehezen kiharcolt mozgástérrel hitelesség nélkül nem sokra megyünk.

Kövesse az Indexet Facebookon is!

Követem!