Előbb dolgozzon, aki politikusnak megy

Egy ország boldogulása meghatározóan gazdasági versenyképességéről szól. És amint ezt Magyarország gazdasági mutatóiból kiolvashatjuk, országunk versenyképességének egyik legfőbb tényezője a külföldről beáramló működőtőke (FDI), tehát nemzetközi cégek itthoni beruházásai, mellyel munkahelyeket teremtenek, termékeket és szolgáltatásokat hoznak létre. Ennek eredményeként adóznak és közvetlenül hozzájárulnak a ország fejlődéséhez, az állami kiadások finanszírozásához.

A 2012-es UNCTAD World Investment Reportban [ENSZ Kereskedelmi és Fejlesztési Konferenciája 2012. évi Befektetési világjelentés] szereplő FDI Contribution Index rangsorában Magyarország az első helyezést érte el. Az index a külföldi működőtőke nemzetgazdaságon belüli jelentőségét méri különböző makrogazdasági mutatók (foglalkoztatás, bruttó hozzáadott érték, beruházás, export, bérek, adóbevétel, K+F) alapján.

A külföldi közvetlen tőkebefektetések magas magyarországi arányát az NGM tavaly júliusi adatai is megerősítik. 2012 első negyedévének végén az FDI meghaladta a 71,6 milliárd eurót, ezzel a GDP arányában a magyarországi állomány a legmagasabb volt (71,3 százalék) a közép-európai térségben.

Talán érdemes azt is tudni, hogy a Magyarországra beérkezett FDI nagyjából egyharmad része érkezett Németországból, német vállalatoktól. Az újra befektetett tőkének pedig közel a fele.

Már a látszat sem fontos

Az eddigi kimagasló eredmények ellenére Magyarország beruházási attraktivitása folyamatosan csökken. A korábban beruházási versenyképességi szempontból lesajnált, vagy szóba sem kerülő országok állnak ma előttünk. A trend persze nem csak a jelen kormány tevékenységének gyümölcse. De sajnos, ha másban nem is, ebben a témában sikerült az elmúlt évek minden egyes kormányának átadni a másiknak a stafétabotot.

Az, hogy vonzerőnk csökken, nem kis részben a politika sara. A helyzet manapság talán csak annyival pikánsabb, mint a korábbi kormányok idején, hogy a közvetlenül a parlament elé kerülő képviselői törvényjavaslatok már a konzultáció látszatát sem kívánják kelteni. Többnyire csak a „biodíszlet” szerepet szánja a mindenkori gazdaságpolitikai vezetés a nemzetközi vállalatok, vagy szövetségeik vezetőinek.

Bár korábbi kormányok legalább arra ügyeltek, hogy a törvények megjelenése előtt azok szövegét elküldték az éppen aktuális konzultatív testületnek. Nagyjából egy-két nappal előbb, így valós hatása természetesen a hozzászólásoknak már csak az időhiány miatt akkor sem volt.

Hogy mindez miért fontos, és miért nem csak egy hosszú „konzultációs” tevékenység elfecsérelt óráiból fakadó személyes sértődöttség íratja velem ezeket a sorokat? Nos, a válasz egyszerű. A külföldi cégek három meghatározó pillérre építik beruházási döntéseiket. Ezek a működési környezet, a munkaerőpiac és a gazdaságpolitikai feltételrendszer.

Kezdjük a legutolsóval, mert a Német-Magyar Ipari és Kereskedelmi Kamara (DUIHK) évente megjelenő „konjunktúrajelentéséből” kitűnik, hogy Magyarország ebben a témában a sor vége táján kullog. A sor pedig mindazokból a közép-kelet európai országokból áll (összesen 16 országról van szó), melyek éppúgy szeretnék bevonzani a nemzetközi tőkét, mint ahogy azt Magyarország is szeretné. Ők azok, akik az elmúlt években, sajnos részben sikeresen, elvonzottak tőlünk beruházásokat, újabb, a régióban gyártani és szolgáltatni kívánó vállalatokat – egyszóval PÉNZT!

Nem lehet így tervezni

A kamarai tanulmány szerint a „kiszámíthatóság és jogbiztonság” elemei közül a jogbiztonságban az átlag alatt van. De hozzá kell tenni, hogy még ezzel is a középmezőnyben vagyunk az összehasonlítási alapul szolgáló 16-os mezőnyben. A kiszámíthatóságot tekintve viszont hátulról a második helyet foglaljuk el.

A kiszámíthatóság hiánya lecsapódik a beruházási hajlandóságban. Ha egy adott környezet kiszámíthatatlan, folyamatosan és gyakorlatilag rákészülési idő nélkül lépnek életbe új törvények, rendeletek, akkor ezek nem teszik lehetővé hosszú távú üzleti tervek készítését és ezek alapján beruházási döntések meghozatalát.

Rögtönzött adóztatás

Adózási rendszerünk az összehasonlító táblázatban hátulról az ötödik, ezen belül az adóterhek megítélése hátulról a harmadik helyet érte el. Sokszor hallhatunk ugyan érveket és konkrét számokat arról, hogy egyes elemeit tekintve milyen kedvező és versenyképes adóink vannak. Egy vállalat, egy beruházási döntés szempontjából ugyanakkor az adózási rendszer, mint egységes egész a meghatározó.

Amennyiben ez stabil, kiszámítható és egy gazdaságilag (makro- és mikroszinten egyaránt) versenyképes környezetet biztosít, akkor motivációs tényezőként veszik figyelembe a vállalatok beruházási döntéseiknél. Mert ha ilyen egy adórendszer, akkor az az ország stabilitásának tükre is. Ha azonban a rendszert hektikus változtatások érik, egyes elemeit pillanatnyi helyzetek kezelésére, lyukak rövid távú tömködésére, netán a választási kampány támogatására használják, akkor a bűvös tükör nem tudja az országot világszépének mutatni.

Miben vagyunk a legjobbak között?

Vannak persze olyan kritériumok is, amelyek átlagon felüli értékelést kapnak. Ezek között szerepel az infrastruktúra, amelyet évről évre egyre pozitívabban értékelnek a német befektetők és ezúttal az ötödik helyre rangsorolják országunkat. Az elérhető beszállítói kör mennyisége és minősége is jobb értékelést kap, mint a 16 ország átlaga, de éppen csak a 8. helyen vagyunk – tehát a középmezőnyben. Aggasztó ugyanakkor, hogy az utóbbi területen az elmúlt 8-10 évben, az értékelő cégek szerint nem tapasztalható javulás.

Végül, de nem utolsósorban a munkaerőpiac megítélése a harmadik meghatározó kritériumrendszer. Munkajog területén a legutóbbi reformok általában pozitív visszajelzést kaptak, ebből a szempontból az ország ledolgozta lemaradását, és immáron az élmezőnyben tartózkodik. A munkaerő általános minősége is jónak mondható, de ez az a terület, ahol túl könnyű szlogenek hangoztatásával megfeledkezni a lényegről: a jövő fejlődését azok adják, akik ma még az oktatási rendszerben vannak diákként, egyetemistaként.

Ezen a területen viszont már a velünk versenyző országok mindegyike utolért és részben megelőzött minket. Itt sem volt egy kormányzati ciklusokon túlmutató stratégia, ehelyett az oktatási miniszterek sora saját bélyegét nyomta a rendszerre, amit persze az őt követő miniszter azonnal át is alakított. Így nem meglepő, hogy az értékelés szerint a sereghajtók között, a 12. helyen állunk, ami az oktatási rendszerünket illeti.

Nem az életre tanulunk

A német cégek nem azt ítélik meg, hogy végzett diákjaink általában milyen színvonalúak, hanem azt, hogy számukra, a gazdaság szereplői számára mennyire és hányan alkalmasak. Mennyi pénzébe és idejébe kerül az adott cégnek a végzős diák kiképzése, átképzése saját igényeire, vállalati képzési rendszerén belül.

Az oktatási rendszer elszakadása a gazdasági igényektől nem tehető helyre egy-két év alatt. A duális rendszer, amit német példa alapján indítottunk el, először gyökeret kell verjen, és évek során bizonyítania kell nemcsak a gazdaság szereplői, hanem a szülők, gyermekek és oktatás politikusok számára is, hogy egy kis országnak fókuszálnia kell olyan területekre, amik meghatározzák versenyképességét. A „csak akkor város a város, ha legalább egy egyeteme van” elv, amit számtalan polgármester vall, nyilván a személyes ambíciót kielégíti, de bizonyosan nem járul hozzá a piacorientált, magas színvonalú oktatás megteremtéséhez.

Hiszen láthatjuk, hogy amíg egy jogi végzettségű diák még képzési helyet sem kap egy ügyvédi irodában anélkül, hogy ő fizessen ezért valamiféle díjat, addig a magas minőségű mérnököket, szakmunkásokat egymástól próbálják levadászni a nagyobb gyártó cégek, vagy kénytelenek maguk létrehozni, finanszírozni tanszékeket saját vállalati igényeik kielégítésére.

Ahol viszont nem piacorientált az oktatási rendszer – és ehhez már az általános iskolában, például a magas szintű nyelvoktatás is hozzátartozna – kevés lesz a magasan képzett munkavállaló. Ez a kereslet-kínálat egyensúlytalanságából adódóan  megemeli a munkaerő költségeit, és ezzel hátrányosan érinti Magyarország versenyképességét.

Megkopott előnyök

Egy negyedik tényező nem szerepel a felmérésben. Az ország szubjektív megítélése. Egyes beruházási döntéseknél ugyanis dossziék hegyeit lehet előállítani mindenféle összehasonlító statisztikával, de a végén úgyis azt az eredményt hozom ki bármelyikből, ami szívemnek a legkedvesebb.

Német vonatkozásban sokáig óriási előnyt  adott számunkra, amikor 1989-ben megnyitottuk a határokat a keletnémet turisták előtt, akik kirándulásukat nyugaton szerették volna folytatni. Még ha a háttérben mindenféle politikai alkuk is köttettek, és az akkori nyugatnémet kormány nem ingyen kapta ezt a szívességet akkori politikai vezetőinktől, mégis, Magyarországról sok-sok éven át ez jutott minden németnek eszébe, miközben könnyektől homályos szemmel aláírta cége befektetési döntését.

A vasfüggöny lebontásának emléke azonban már elhalványult, és más, annál újabb és élesebb emlékek manapság sok olyan helyzetet generálnak, amikor már a térképet nézegetve sem kerül az opciók közé Magyarország. Így nincs az a statisztika és belső lobbi, ami ide terelhetné az üzletet. A ma döntései pedig 3-4 év múlva fogják azt eredményezni, hogy túl sok lesz a nemzeti színű szalag ahhoz képest, amennyit új gyárak indításánál át lehetne vágni.

Politikusokat a mély vízbe!

Ahogy utaltam már rá, a helyzet a következő: a politika díszletet akar, a gazdaság szereplői beleszólást. Kormányok, gazdasági miniszterek jönnek-mennek. Egy szokás azonban valahogy mindig átöröklődik egyikről a másikra. Éspedig a „széles körű konzultáció a gazdaság szereplőivel”. Ennek persze némileg eltérő formái vannak, hiszen ahogy a királyi televíziónk logóját is minden új elnök szereti átrajzolni (megjegyzem a német közüzemi televízió fő csatornáinak az indulásuk óta azonos a logójuk), a kormányok és miniszterek is újabb és újabb verziókat találnak ki. Mindezt egyetlen céllal: hogy a sajtóban rendszeresen megjelenhessenek erről szóló cikkek és hozzá illő fényképek.

Volt szerencsém több ilyen grémiumban részt venni és megérteni az antagonisztikus ellentétet a politika és a gazdaság szereplői között. Nem kívánok kitérni a minisztériumokban ülő és a valós gazdaságban ténykedő szakértők között tátongó szakadékra. De azokkal értek egyet, akik azt vallják, hogy minden politikust el kellene küldeni 8-10 évre a versenyszférába dolgozni, hogy azt követően láthassa csak el áldásos tevékenységét, szavazhasson a parlamentben, írhasson törvényt vagy vállalhasson tisztséget bármilyen kormányban.

Addig, amíg ez nem így lesz, illúzió marad, hogy a régi, becsontosodott, korrumpált rendszereket újak váltják majd le, amelyet csillogó szemű, tehetséges, ütőképes fiatalok építenek fel. Más példakép híján ugyanis a csillogó szemű fiatal politikus az idősek példáját fogja követni, hiszen a régi rendszerben szocializálódik, annak működési mechanizmusaiban válik profivá, ugyanúgy fogja keresni a szerencséjét, mint példaképei, a nagy öregek.

( A szerző A zsiráf nyaka – Mit hoztak a multik Magyarországra című könyv írója. )

Kövesse az Indexet Facebookon is!

Követem!