Kiknek lesz jó a patikák államosítása?

A következő három hónap alatt gyökeresen át fog alakulni a magyarországi gyógyszertárak tulajdonosi szerkezete. A rendszerváltás óta nem történt ilyen széleskörű tulajdonosi átrendeződés ilyen rövid idő alatt ebben az ágazatban. Egyedül a gyógyszertári privatizációhoz mérhető a tulajdonviszonyok most kezdődő átalakulása, de a változás iránya részben ellentétes: egyes helyeken az állam újra tulajdonos lehet a patikákban. Kérdés: hogyan alkalmazkodnak a szereplők az új versenyfeltételekhez, illetve hozzájárulhatnak-e ezek a változások a gyógyszertárak jövedelmezőségének javulásához és a szolgáltatások bővüléséhez?

A tulajdonviszonyok mostani átrendeződésének első számú mozgatója az a törvényi előírás, amely egyfelől korlátozza az egy tulajdonoshoz köthető patikák számát, másfelől meghatározza milyen összetételű lehet a gyógyszertárak tulajdonosi köre. A jövőben senkinek nem lehet négynél több patikában tulajdonrésze, ami azt jelenti, hogy nem alakulhatnak új patikaláncok. A Magyar Gyógyszerész Kamara elnökének legfrissebb nyilatkozata szerint ez a rendelkezés a 2011 előtt létrejött láncokat nem érinti, de meg kell jegyeznünk, hogy e tekintetben a jogszabály nem egyértelmű és világos.

Ami viszont egyértelmű: mindenhol biztosítani kell, hogy 2016. december 31-től gyógyszerész(ek)é vagy az államé legyen a patikát működtető vállalkozás többségi tulajdona. A fokozatosság jegyében 2014. január 1-ig a kezükben kell lennie a tulajdonrész legalább 25 százalékának. Mivel az előírásoknak megfelelő állapotot egyedül a jelenlegi tulajdonosi arányok és személyi összetétel megváltoztatásával lehet elérni a patikák jelentős hányadában, sok tulajdonosnak meg kell válnia tulajdonának egy részétől. Ez az értékesítési kényszer határozza meg a kínálati oldalt.

A keresleti oldal kiszámíthatatlanabb. A gyógyszerészek nem rendelkeznek elegendő saját tőkével a vásárláshoz, ezt a problémát támogatott hitellel próbálja áthidalni a kormányzat. Nagyobb gond, hogy a patikai tulajdonrészek mennyire lesznek kelendőek. Az átrendeződés másik mozgatója ugyanis a patikák jövedelmezőségével kapcsolatos üzleti várakozás. Márpedig a gyógyszertárak korántsem garantálnak olyan nyereségességet, mint azt sokan feltételezik:

• A generikus programok következtében a támogatott gyógyszerek árszintje az elmúlt időszakban jelentősen csökkent.
• A gyógyszerek TB támogatásának szintje fokozatosan zsugorodik.
• A drága készítmények kikerültek a járó-beteg ellátásból és átkerültek ún. tételes finanszírozásba a fekvőbeteg ellátásban.
• Csökken a nagykereskedők által biztosított kedvezmények, visszatérítések mértéke, szigorodik a fizetési határidők be nem tartásának szankcionálása.
• A működtetés költségei (bérleti díj, közüzemi díjak stb.) folyamatosan emelkednek.

Mindezek következtében a patikák egy része egyenesen veszteséget termel, és a jelenlegi tulajdonosok egyre nagyobb szállítói tartozásokkal küzdenek. Ezzel a körülménnyel pontosan tisztában vannak azok az ott dolgozó gyógyszerészek, akiknek tulajdonrészt kellene szerezniük a veszteséges vállalkozásban, különben előállhat olyan helyzet, hogy a gyógyszertár január 1-től nem működhet tovább és ezáltal megszűnik a munkahelyük.

A törvény az eladásokat ki tudja kényszeríteni, de a vásárlást nem. Márpedig, ha nem lesz elegendő vevő a felkínált tulajdonrészekre, akkor számos patikát be kellene zárni. Vélhetőleg ezért döntött úgy a jogalkotó, hogy ha sem a patikában dolgozó, sem más, működési engedéllyel rendelkező patikus nem akarja megvenni a felkínált tulajdonrészeket, akkor végső soron az állam átveszi majd őket. Ami azt jelenti, hogy a gyógyszertári privatizáció után húsz évvel a patikák egy részben az állam újra tulajdonos lesz. Ez a fejlemény számos kérdést vet fel:

1. Az állam pénzügyi vagy szakmai befektetőként tekint-e magára? Ha szakmai befektetőként, akkor miért az OEP lett kijelölve az állami tulajdonrészek kezelésére, hiszen ez az intézmény nem rendelkezik elegendő gyógyszerészeti és gyógyszertár-menedzselési ismerettel ahhoz, hogy az ország különböző helyein lévő patikákban, a mindennapi szakmai és üzleti döntések meghozatalában részt vegyen? Ha viszont nem szakmai befektetőként tekint magára az állam, akkor ez a szerep hogyan egyeztethető össze az egész átalakítás ideológiájával, miszerint a szakmai szemlélet kell erősíteni a befektetői logikával szemben?
2. Mennyit fizet az állam azokért a tulajdonrészekért, amelyek azért kerülnek hozzá, mert a piacon eladhatatlannak bizonyultak?
3. Mit kezd majd az állam azokkal a veszteséges patikákkal, amelyekben tulajdonrészhez jut? Közpénzből csökkenti a veszteségeket? Kezdeményezi a patika bezárását? Ha nem ő kezdeményezi, hanem valamelyik tulajdonostárs, akkor hozzájárul a bezáráshoz?
4. Végül: miért tudná az állam jobban menedzselni a patikákat, mint a korábbi tulajdonosok?

A magyarországi gyógyszer-kereskedelemmel foglalkozó tanulmányunkban áttekintettük a gyógyszertárak helyzetének változását a rendszerváltástól kezdődően mostanáig. Megvizsgáltuk milyen állapotban van ma ez a szektor, milyen jogszabályokhoz kellett alkalmazkodniuk a működtetőknek az elmúlt években, és hogyan alakult az ágazat jövedelmezősége. Utánajártunk annak is, hogy a patikaláncok létrejötte a fogyasztók szempontjából előnyös volt-e vagy hátrányos, ennek következtében milyen hatással jár a visszaszorításuk.

Elemzésünkben az alábbi megállapításokra jutottunk:

A gyógyszertári tulajdonhoz juttatás mai folyamata és a kilencvenes évek gyógyszertári privatizációja nagyban különbözik egymástól. Az egyik fontos különbség abban áll, hogy ma kedvezőtlenebb gazdasági helyzetben működnek a patikák, ezért sokkal rosszabb a jövedelmezőségük, mint korábban. A másik fontos különbség, hogy a privatizáció következtében jelentős új forrás érkezett az ágazatba, amely az ellátás minőségét javította. Ezzel szemben a mostani tulajdonosváltások során nem fog új tőke beáramlani a gyógyszertárakba. Az az állami forrás, amely a hitelprogramot fedezi, az eladókhoz kerül, tehát ezt a pénzt nem a gyógyszertárakban fogják befektetni.

Ami a gyógyszerkészítmények árát, a gyártói kedvezmények érvényesítését illeti: a láncon kívüli és a lánchoz tartozó patikák között nem lehet kimutatni szignifikáns különbséget. Tehát nem igaz, hogy a láncok léte hátrányos volt a vásárlóknak, de az sem, hogy érdemi előnyöket nyújtott. Változatlanul kérdéses, hogy ha többlet pénz nem érkezik az ágazatba, és mostantól mindenhol a szakmai szereplőkre hárul az üzleti döntések minden felelőssége, akkor milyen tényezőktől várható az egyre nagyobb bajban lévő patikák eredményesebb működése és a szolgáltatás színvonalának folyamatos javítása.

Végül, a gyógyszertárak egy részénél a hivatalos és a tényleges tulajdonosi háttér nem fedi teljesen egymást. Ezekben az esetekben különféle megállapodásokkal és szindikátusi szerződésekkel rögzítették a tulajdonosok az egymás közötti viszonyokat. A törvény által előírt tulajdoni arány teljesítése kikényszeríti a többes tulajdonok felosztását, emiatt – akarva, akaratlan – a szindikátusi szerződések által rendezett viszonyokat is felül kell vizsgálniuk az érintett vállalkozásoknak, ami súlyos és nehezen megoldható konfliktushelyzeteket állíthat elő. A szindikátusi szerződéseknek épp az a lényege, hogy a felek nem kívánják nyilvánosságra hozni őket, a benne leírtak bíróság előtti érvényesíthetősége pedig igen csak kérdéses. Félő, hogy a következő időszakban sok tulajdonos végeláthatatlan polgári jogi vitákkal lesz elfoglalva, amely ki fog hatni a patika működésére is.

Az új helyzet biztosan új stratégiák alkalmazására fogja kényszeríteni a gyógyszertárakat működtető vállalkozásokat. Nagy kérdés, hogyan tudják megőrizni vállalkozásuk jövedelmezőségét, illetve hogyan lesznek képesek pótolni azokat az előnyöket, amelyek a láncszerű működtetéséből származnának.

Az egyik megoldás az lehet, hogy egyre többen veszik át azokat az új gyógyszertári szolgáltatásokat, melyek Európában már teret nyertek az elmúlt időszakban. A gyógyszerészi gondozástól a különböző compliance-programok segítésén át a patikai akciók tudatosabb tervezéséig több innovatív megoldás létezik arra, hogy a gyógyszertár jövedelmezősége és szolgáltatásának színvonala nőjön. A szolgáltatási színvonal érdemi bővítéséhez azonban a patikák többségében jelenleg nincs meg a szükséges fedezet. Érdemi változás csak jelentősebb külső forrás bevonásától várható, amely származhat azokból a tervezett kormányzati programból is, amely a gyógyszerészi gondozást ösztönzik. Ha így lesz, a gyógyszervásárlók még akár nyerhetnek is a változásokkal.