Ha félre akarsz tenni, ne így csináld

A felelős öngondoskodás hívei akár ünnepelhetnék is, hogy 2014-től ismét adókedvezmény jár a nyugdíjcélú befektetést tartalmazó életbiztosítások után, és ezzel élve a biztosítók természetesen előtérbe is helyezték ennek a terméknek az értékesítését. Ünneplésre azonban semmi ok, ez a lehetőség a termék sajátosságai miatt az ezzel élők egy nem elhanyagolható részénél csak arra lesz jó, hogy egzisztenciális katasztrófákat változtasson családi tragédiákká. Alább kifejtem, hogyan.

Az alapprobléma természetesen nem az adóvisszatérítésben, hanem a termékben van. Az, hogy az állam adókedvezménnyel támogatja az öngondoskodást, minden szempontból helyeselhető, hiszen azt már a mai középiskolások is tudják, hogy az egész fejlett világban – döntően demográfiai okok miatt – az állam már egy-két évtized múlva is képtelen lesz elfogadható életszínvonalat megalapozó nyugdíjakat biztosítani.

Az aktív korosztályok rettenetes túladóztatása és addicionális eladósodás árán persze ideig-óráig mégis képes lehet majd erre, amíg az így megfojtott növekedéssel együtt jelentkező gyorsuló eladósodás miatt annak rendje és módja szerint csődbe nem megy.

Nagyszerű dolog tehát, ha az állam, egyfajta önkorlátozást alkalmazva úgy mond le jelenlegi adóbevételekről, hogy ezekből a tételekből az implicit államadósság egy részének explicitté konvertálódását próbálja megelőzni – főleg akkor, ha az efféle intézményes önkorlátozás tartósan és kiszámíthatóan egyensúlyőrző gazdaságpolitika megvalósítása mellett jelenik meg.

A beszedhető adók és/vagy járulékok terén mutatott intézményes önkorlátozásnak nincs egyedül üdvözítő technikája, minden formájának megvannak az előnyei és hátrányai, valószínűleg minél több ilyen lehetőségből választhatnak az aktív keresők, annál jobb. Lehetséges megoldás egy jól szabályozott kötelező (vagy az állami helyett opcionálisan választható) magánnyugdíjpénztári rendszer, ahogy az adókedvezménnyel támogatott önkéntes nyugdíjpénztár vagy az ugyanígy támogatott nyugdíj-előtakarékossági számla is.

Értelmetlen. Értelmetlen, mert a kockázati életbiztosítás és egy megtakarítási prgram két teljesen különböző pénzügyi termék. Az egyiknek az a lényege, hogy a folyamatos díjfizetésért cserébe egy olyan ígérvényt kapunk a biztosítótól, hogy egy valószínűtlen esetben teljesít egy nagyobb kifizetést, a másik esetben pedig azt várjuk a szolgáltatótól, hogy segítsen nekünk a kockázattűrő képességünknek és a hozamelvárásainknak megfelelő módon vagyonná transzformálni a jövedelmünk megtakarított részét.

A kettő összekapcsolása az ügyfélnek nem jó.

Azért nem jó, mert a megtakarításokkal kapcsolatos része semmi több, mint közvetlenül is elérhető eszközök (szinte mindig befektetési alapok) drága és hozzáadott érték nélküli becsomagolása, és azért nagyon nem jó, mert ezt a drága és hozzáadott érték nélküli csomagot aztán biztosítási kötvénnyé transzformálja. Ez az ügyfél felől nézve nem csupán szükségtelen, nem csupán az ezzel járó felesleges kapacitások költségeinek és elvárt hozamának kitermelésére képes addicionális díjterhelést eredményez.

Sokkal nagyobb baj van vele: ez a lépés, a biztosítási kötvénybe csomagolás technikája teszi lehetővé, hogy a szerződött futamidő előtt megszűnő díjfizetés következtében a már befizetett összegek fájdalmasan nagy része a család megtakarításából a biztosító árbevételévé konvertálódjon.

Amin nem szabad csodálkozni, a biztosítónak ugyanis égető szüksége van az ilyen extra árbevételre, ez ebben a termékkörben az üzleti modell szerves része, enélkül nem lehetne működtetni a nagyon drága – a szerződő ügyfél egész elsőéves befizetését elérő vagy gyakran jócskán meghaladó jutaléka miatt nagyon drága – értékesítési gépezetet.

A termék árazása, alaposan elrejtett, szakembereknek is sokszor kibogozhatatlan költségterhelése a biztosító felől nézve biztosításmatematikai logikára (is) épül: a megszakított, és ezért rettenetesen megvámolt biztosítási program a biztosító szempontjából ahhoz hasonlít, amikor egy kockázati biztosítás esetében nem következik be a biztosítási esemény.

Nem pontos az analógia, de lényegében mégis arról van szó, hogy a biztosító éppen annyira érdekelt abban, hogy elegen legyenek, akik néhány év után nem tudnak fizetni, és felmondják a szerződést, visszavásárolják a biztosítási kötvényt, mint abban, hogy a lakásbiztosítást kötő ügyfelei között elegen legyenek, akiknek nem ég le a házuk. Ez nem azt jelenti, hogy a biztosítók gonoszak, egyszerűen annyit jelent, hogy létrejött és elterjedt egy termék, ami ártalmas a vásárlói jelentős részének, hasonlóan például a cigarettához. A szerződéskötés felelősségét ezzel együtt természetesen senki nem veheti le az ügyfélről, sem a jogalkotó, sem a felügyeleti szervek, sem a szolgáltatók.

Mekkora a kedvezmény?

Az adókedvezmény azonban olyan komponense ennek a konstrukciónak, amely joggal kelti azt a látszatot a felelősen megtakarítani szándékozó ügyfélben, hogy ezzel élve úgy tesz jót magával, a szeretteivel, hogy közben az egész közösségnek is hasznára van. Ezért érdemes közelebbről megnézni, hogy pontosan hogyan is néz ki ez az adókedvezmény a jelenlegi magyar szabályozásban.

Ha az ügyfél új nyugdíjcélú befektetéssel kombinált életbiztosítást köt, befizetett személyi jövedelemadója 20 százalékát, maximum évi 130 ezer forintot visszaigényelhet. (Az önkéntes magánnyugdíjpénztárba és a nyugdíj-előtakarékossági számlára történt befizetések után összesen 280 ezer forint SZJA igényelhető vissza, ha volt ennyi adóbefizetés az adott adóévben.)

A biztosítás díjai után visszaigényelt adót az adóhatóság a biztosítónak utalja, a biztosító pedig azt hozzáadja az ügyfél biztosításhoz kötött, nála szaporodó megtakarításaihoz. Nincs is ezzel semmi baj, hiszen a jogalkotó célja az adókedvezménnyel nem az, hogy az ügyfél új televízióval várja a labdarúgó világbajnokságot, hanem az, hogy csökkentse az implicit államadósságot.

A baj megint akkor üt be, amikor az ügyfél, évek elteltével, egy megváltozott élethelyzetben nem képes tovább fizetni a korábban vállalhatónak tűnő díjakat. Jöhet esetleg türelmi idő, életbe léphet például egy munkanélkülivé válásra szóló külön biztosítás, amitől persze az egész konstrukció kezdetektől fogva még drágább volt, de befizetések híján hamarosan elkezd amortizálódni a felhalmozott összeg, hiszen a biztosító abból vonja folyamatosan a költségeket.

Így elporladhat a teljes megtakarítás, de még látványosabb a katasztrófa, ha nem egyszerűen nem tud fizetni az ügyfél, hanem még hirtelen szüksége is lesz a befizetett pénzre. A saját megtakarítására! Ha például ő vagy egy családtagja súlyosan megbetegszik, elveszti a jövedelmét, kénytelen változtatni a lakásviszonyain egy érkező gyermek, egy új állás, vagy éppen egy válás, különköltözés miatt, ellopják a nem biztosított autóját, vagy bármilyen egyéb ok miatt hozzá kell nyúlnia a saját(!) megtakarításához, akkor fel kell mondania a szerződést.

Aki előbb felbontja, nagyon ráfizet

Egy befektetéssel kombinált életbiztosítást a fentebb említett okokból önmagában is katasztrófa felmondani, pontosabban visszavásárolni, de ha ez egy 2014. január 1-e után kötött nyugdíjcélú „megtakarítási programmal” kombinált életbiztosítás, és jár utána a 20 százalék adóvisszatérítés, akkor a szerződés felmondásakor az adójogi konzekvenciák a nyílt sebre szórt sóval egyenértékűek.

Nem egyszerűen vissza kell fizetni az adóhatóságnak a teljes korábban visszaigényelt összeget (ami sosem volt az ügyfél által hozzáférhető formában a kezében), hanem annak további 20 százalékától(!) is meg kell válni. Ezt a biztosító köteles levonni a visszavásárolt biztosítási kötvény eleve csúnyán megnyirbált értékéből, és természetesen ugyancsak köteles ezt az összeget elutalni az adóhatósághoz, és ha maradt valami, azt megkapja az ügyfél, ha plusz, ha mínusz.

Ahhoz, hogy a roppant kellemes adóvisszatérítés roppant kellemetlen visszatérítése ne következzen be, az ügyfélnek a következő gyakorlatok valamelyikét kell sikerrel teljesítenie: vagy el kell érnie a nyugdíjjogosultságot, vagy el kell érnie a nyugdíjkorhatárt, vagy legalább 40 százalékban hitelesítve meg kell rokkannia, vagy távoznia kell az élők sorából. Az összes többi esetben a szerződés megszűnése a korábban felvett (pontosabban jóváírt) adóvisszatérítés említett, extra 20 százalékos növekménnyel súlyosbított, kötelező és technikailag is elkerülhetetlen visszafizetését eredményezi.

Akik nagyon ráfázhatnak

Felmerül a kérdés, hogy vajon milyen helyzetű, milyen adottságokkal rendelkező, milyen állapotban lévő családokban történhet meg leginkább egy ilyen pénzügyi katasztrófa? Kikkel fordulhat elő leginkább, hogy túlvállalják magukat a szerződéskötéskor, vagy az, hogy egy váratlan esemény pénzügyi értelemben megrendíti az életüket?

Azok vannak kitéve ennek legjobban, akiknek más érdemi megtakarítása nincs, és nem is akkumulálódik, mert abban a tudatban élnek, hogy a biztosítással már gondoskodtak magukról, és azok, akiknek talán esélyük sincs kellően körültekintően dönteni egy ilyen problémáról.

Azok közül, akik egyáltalán tudnak érdemben megtakarítani, azok, akiknek az évi 130 ezer forint adóvisszatérítés komolyan hozzátesz a praktikusan feltörhetetlen perselymalac teljesítményéhez, általában még olyan háztartásokban élnek, amelyek a sokktűrő képességüket tekintve nagyon is sebezhetőek, legfeljebb nincsenek ennek tudatában. A megtakarítások hozzáférhetőségéről való lemondás tehát éppen az ő esetükben igazán veszélyes.

Annak, aki akkora tartalékokkal rendelkezik, hogy a biztosítási szerződés felmondása, visszavásárlása, a díjfizetés elmaradása szinte biztosan nem fenyegeti, annak a biztosításba csomagolt nyugdíjcélú megtakarítás nem veszélyes, egyszerűen csak drága és felesleges.

A fejlettnek mondható országokban, ahol a születéskor várható élettartam évtizedek óta lényegesen meghaladja a nyugdíjkorhatárt illetve jóval túlnyúlik az jövedelemszerzést tekintve aktív életszakaszon, a nyugdíjellátás nem kezelhető biztosításmatematikai alapon. Azaz nem lehet úgy kezelni, hogy egy szereplő – a biztosító – megszervez egy hatalmas kockázati közösséget, amelynek tagjai ésszerű díjak mellett vállalják, hogy a közülük csak relatíve keveseket érintő bizonyos katasztrófák esetén nagyobb összegek erejéig kompenzálják a károsultakat.

Egészséges fiatalok váratlan elhalálozására, lakástűzre, karambolra lehet kockázati közösséget szervezni, megöregedésre szerencsére már nem, ez a sorscsapás ugyanis a legtöbbekkel garantáltan meg fog történni.

Ha valóban (kockázati) biztosítási logika alapján működő nyugdíjbiztosításokból, tehát olyan termékekből, amelyekben a biztosítási esemény csak és kizárólag a nyugdíjkorhatár elérése lenne, és életbiztosításokból csomagolnánk össze valamit, az maga lenne a biztosításmatematikai öngyilkosság: hiszen így a biztosítónak akkor is teljesíteni kellene, ha az ügyfél megöregszik, és akkor is, ha ezt elmulasztva előzőleg elhalálozik, egyéb eset pedig a tudomány mai állása szerint nincs.

Nem igazi biztosítás

Ennek megfelelően a nyugdíjbiztosításoknak nevezett termékek nem is valódi biztosítások, ugyanúgy befektetéssel kombinált életbiztosítások, mint azok, amelyeket így is neveznek el.

A biztosítási logika az ügyfél felől nézve csak a kombinált termékekbe csomagolt életbiztosításra vonatkozik. Ami a nyugdíjcélú megtakarítást illeti, egy ilyen konstrukció nem nyújt többet, mint egy házilag is kivitelezhető megtakarítási program. Azzal a különbséggel, hogy ez biztosításba csomagolva sokkal drágább, és váratlan élethelyzetekben nem hozzáférhető.

A biztosítás mint olyan, és azon belül az életbiztosítás csodálatos találmány, valódi civilizációs vívmány, a biztosítók hatalmas szolgálatot tesznek a társadalomnak azzal, hogy színvonalasan, szakszerűen és prudensen működtetik ezeket a szolgáltatásokat - senkit nem beszélnék le róla, amióta gyerekem született, nekem is van. De tisztán kell fogyasztani, nem keverve. Adókedvezmény ide vagy oda.

(A bejegyzés a szerző személyes véleményét, és nem a Concorde Értékpapír Zrt. álláspontját tükrözi.)

Kövesse az Indexet Facebookon is!

Követem!