Mennyit ér a döglött ló?

Minden bank életében előfordul, hogy ezért vagy azért rosszul méri fel ügyfele fizetőképességét, és mikor ügyfele nem tud fizetni, avagy akadozik, késik a fizetéssel, akkor felméri a potenciális veszteségeket, és azt előre „leírja”, úgynevezett céltartalékot képez.

A nem, vagy akadozva teljesítő hitelek és a megképzett céltartalék aztán súlyos teherként nehezedik a bankra: rontja eredményét, fogyasztja tőkéjét, az egyre rosszabb helyzetbe kerülő ügyféllel és üggyel való hadakozás leköti munkatársai energiáját, növeli működési költségeit és a végén még biztos sem lehet benne, hogy valamilyen módon „pénzénél lesz”.

Ráadásul nincs se tőkéje, se ideje se ereje az új üzlettel, a jövővel foglalkozni. Az ügyfélnek sem jó a helyzet: ő szívesen szabadulna az adósságtól, szeretne továbblépni, a bankkal való hadakozás leköti idejét, energiáját és napról napra fogy az esélye, hogy előbb utóbb a pénzénél lesz.

A „felejtsük el egymást” megoldás sem működik: a bankban mindig él némi remény, hogy valamennyi pénzt csak viszontlát a kihelyezéséből. Hátha javul a helyzet. Magához tér a hitelfelvevő. Újra beindul a gazdaság – minden megint a helyére kerül.

A „döglött hitel” mindenkinek rossz. Ha túl sok van belőle, az egyre nagyobb teher a banknak – előbb utóbb a normál működést akadályozza. Jobb időkben, és ha az ország hitelpiacai eléggé fejlettek, akkor ezeket a rosszul teljesítő hiteleket normális piaci áron, piaci szereplőknek el lehet adni, a bank a veszteséget le tudja írni, a rossz követeléseket megvásárló cég meg megpróbálja a lehető legtöbbet kihozni a döglött lóból. Elképzelhető, hogy a ló még annyira nem is döglött, valamilyen módon életet lehet bele lehelni, a megkezdett építkezést, beruházást újabb befektetéssel be lehet fejezni és a történet végén mindenki többé-kevésbé boldog.

Amikor egy bankon belül már nagyon sok a döglött hitel, és már a piaci értékesítés is az aktív banki hitelezéstől vonná el az erőforrásokat, olyankor gyakran a bankok maguk „kettéválnak” egy jó bankra és egy rossz bankra, és a rossz bank innentől kezdve úgy működik tovább, mint egy „eszközkezelő”, általában a banki jogosítványokra sincs szüksége.

Magyarországon ilyen megoldás volt például a Magyar Hitelbank esetében, amikor privatizáció előtt 1995-ben az állami konszolidáció ellenére megmaradt igen tetemes rosszhitel állományt egy külön cégbe szervezte ki a bank és előírt egy megtérülést a cég számára. Onnantól kezdve a cég menedzsmentjének a feladata volt, hogy ezt a megtérülést a rossz hitelek kezelésével vagy további eladásával hozza.

Van olyan eset is, amikor a bank már túl gyenge a szétválásra és a rossz bank finanszírozására: ilyenkor gyakran az állam száll be átmeneti rossz bank tulajdonosként. Ilyen tapasztaltunk is van: 1998-ban a Postabank mintegy 125 milliárd forint névértékű nem termelő hitelei és befektetései jelentős értékben átkerültek az állami tulajdonú Reorg Apport Rt-hez, amely évek hosszú sora alatt dolgozta fel (vagy inkább dolgozta le) azokat.

Ám van olyan helyzet, hogy azt látjuk, hogy nem csak egy-egy bank, hanem a bankrendszer egésze súlyosan terhelt a döglött hitelektől, a nemteljesítő hitelek állományának aránya az összes hitelhez képest már kétszámjegyű. A probléma mérete már akkora, hogy az egész bankszektorra kiterjedő megoldás kell, egy közös rossz eszközöket felvásárló és kezelő társaság. A magánszereplők, a magánpiac önmagában már nem képes megoldani a helyzetet – ilyenkor lép közbe az állam és száll be társtulajdonosként, avagy főtulajdonosként a rossz hiteleket felvásárló és kezelő cégekbe.

A mostani nagy pénzügyi válságot követően számos országban jöttek létre állami részvétellel banki rossz eszközöket felvásárló alapok, szervezetek. Bizonyos értelemben a Lehman-bukást követően azonnal, 2008-ban létrehozott amerikai TARP (Troubled Asset Relief Program – Rossz Eszközöktől Megszabadító Program) is ilyennek indult (aztán nagyobbrészt inkább banki tőkeemeléseket finanszíroztak). A logika – mint Bernanke Courage to Act önéletrajzi könyvéből tudjuk - az volt, hogy az állam és a FED az eszközöket „valós gazdasági értéken” vennék át, mert könnyebben ki tudják várni azt az időt, amikorra ezeknek az eszközöknek megint reális piaci ára lesz, mint a bankok, akiknek viszont el kellene kezdeniük hitelezni.

Az írek 2009-ben hozták létre a 49%-ban állami tulajdonú eszközkezelőt a NAMA-t. A NAMA feladata a döglött hitelek valós gazdasági értéken való felvásárlásán kívül, az adósok pénzügyi tervezésének segítése, adsságtörlesztés és végrehajtás is – azaz egy bank teljes rosszhitel kezelési folyamatát ellátja. 2019-ig az 5 bajbajutott banktól felvásárolt hiteleiket és adósaikat is konszolidálni tervezik. A 2012-ben létrejött spanyol SAREB feladata a megroggyant spanyol bankok megszabadítása a bedőlt ingatlanhitelektől.

A SAREB tulajdonosai az 45%-ban az állami bankmentő alap, valamint a még tőkeerős kereskedelmi bankok. A SAREB élettartamát 15 évre tervezik, ez alatt kell az átvett rossz hiteleket értékesítenie. A döglött követeléseket „valós gazdasági értéken” veszik át, azaz megpróbálják felértékelni a „normális” értékét az adott projektnek. A szlovének ugyancsak a megroggyant bankrendszer rossz hiteleinek kivásárlására hozták létre a tisztán állami tulajdonú BAMC-t. A BAMC árazásának is az volt az alapja, hogy a helyett, hogy nyomott áron adnák el a bankok hiteleiket egy gyakorlatilag nem létező piacon, ezek a követelések értékesebbé válhatnak a restrukturálás során, amikor a gazdaság is már rendbe jön.

Tehát a BAMC is valós gazdasági értéken veszi meg a döglött lovakat. Magyarországon a Magyar Nemzeti Bank hozta létre a fentiekhez hasonló rossz eszközöket kezelő társaságát a MARK Zrt-t. A MARK feladata a bankok tehermentesítése oly módon hogy felvásárolja a bankok döglődő kereskedelmi ingatlanhiteleit. Ezek tehát elsősorban jelentős üzleti ingatlanok – szállodák, irodaházak, bevásárlóközpontok, lakóparkok – építéséhez, fejlesztéséhez kapcsolódó hitelek. Azaz fenti külföldi társaihoz hasonlóan ingatlanhitelekkel fog a MARK is találkozni.

A program célja miként a fenti esetekben a bankok tehermentesítése a döglött lovaktól és hitelezési hajlandóságuk erősítése. Nos, a gyakorlat tehát minden országban hasonló: a bankok nem tudnak aktivizálódni, mert lehúzzák őket a válság alatt „bebukott”, nemteljesítő, „döglött” hitelek. Ha ezektől sikerül megszabadítani a bankokat – akkor a gazdaság is gyorsabban pöröghet. Hol a probléma?

A külföldi példák leírásánál szinte magától értetődő természetességgel írtuk, (az olvasónak bizonyára fel sem tűnt) hogy az eszközkezelők „valós gazdasági értéken” igyekeznek a bankoktól átvenni az eszközöket, majd bízva a gazdasági helyzet javulásában, normalizálódásában ennél jobb értéket próbálnak kicsiholni a bukott hitelből.

A probléma az, hogy nem nagyon lehet megmondani mennyit is ér döglött ló. Attól függ „mikor” és „kinek”.

Kezdjük a „mikorral”. Egészen biztos könnyebb félig döglött ló „reális” piaci árát meghatározni olyankor, ha nem minden utcasarkon éppen döglött lóhúsból lakomáznak. Megfordítva, amikor a piac és a gazdaság éppen haldoklik, akkor a félig döglött lovat is döglöttnek érzékelik a potenciális vevők, és ez a piaci árakat nagyon lenyomhatja.

A fenti külföldi példák mindegyikénél megtalálhatjuk ezt a motívumot: valamennyi eszközvásárló állítja, hogy a pillanatnyi piaci ár egészen biztosan nyomott ár, érdemes kicsit várni, addig is együttműködni a hitelfelvevővel, javítani a projekt állapotán – mert később „reális” áron lehet továbbadni.  Abban bíznak ebből lesz az eszközkezelőnek jövedelme – azaz, hogy a játék végén mindenki jól ár.

Folytassuk a „kinek”-kel. Mondjuk egy félig kész szállodára nyújtott hitelnek mi a reális ára: a hitelfelvevő már rég tönkrement, a 8 éve szépen berakott ablakok kitörtek, már a környéket is felverte a gaz – ki adna egy ilyen projektért 2 fillérnél többet? De ha mondjuk a szemfüles felvásárló valahonnan megtudja, hogy a helyi önkormányzat vagy maga a kormány éppen azon a helyen tervezi a 10 éves turizmusfejlesztési projekt szívét, akkor ezen többletinformáció birtokában neki máris többet ér a döglött ló.

Tehát nem mindig az eredeti hitelfelvevőtől behajtott pénz számít, lehet, hogy olyan olcsón jutunk a jövő aranytojást tojó tyúkjához (döglött ló képében), hogy nekünk még az sem érdekes, ha az eredeti hitelfelvevőből csak hosszú évek alatt és csak minimális összeget tudunk behajtani.

A MARK Zrt. piaci áron fog vásárolni a bankoktól – erre kötelezi az Európai Unió. Ez az ár egészen biztosan alacsonyabb, mint az úgynevezett, és a többi esetben használt „valós gazdasági érték”.

A többiek esetében már megint kedvezőbb döntés született? Nem, csak mások a körülmények.

Az Európai Unió az úgynevezett „tiltott állami finanszírozást” vizsgálja valamennyi esetben: nem az-e helyzet, hogy az állam drágán vásárolja ki a magánbankok eszközeit és ily módon állami pénzen kedvezőbb helyzetbe juttatja őket versenytársaiknál? Ahhoz, hogy a külföldi eszközkezelők ezt a vádat elkerüljék nagyon szigorú feltételeket vállaltak – bizonyítván, hogy nem következik be piactorzulás. A magyar MARK inkább vállalta a piaci áron való vásárlást semmint hogy bármilyen többletfeltételt vállaljon.

Ha eddig lett volna olyan piaci ár, amin a bankok még reális veszteség vállalásával el tudták volna adni a félig döglött lovakat, akkor már eladták volna. Miért adnák el nyomott, a valós gazdasági érték alatti áron az államnak?

Talán mert Damoklesz kardjaként lebeg felettük, hogy az állam ugyanezen képviselője, mint szabályozó jelezte, hogy növelni fogja mindazon bankok tőkekövetelményét, akiknél rossz ingatlanhiteleket fog találni? Nem tudjuk. Nem tudjuk milyen esetben ki és hogyan fogja meghatározni a nemlétező „piaci árat”.

Egyelőre még egyetlen tranzakció sem zajlott le. Mint ahogy még azt sem tudjuk, hogy milyen áron és kinek fogja a MARK továbbadni a hiteleket. Legyünk optimisták: sokat fogunk tanulni a következő hónapokban, és ezeket a tanulságokat még hasznosíthatjuk.

Fiatal jogászok, pénzügyesek! Ha olvassátok ezeket a sorokat – ne tétovázzatok! A MARK rátok vár: sehol többet nem lehet tanulni pénzügyekről, mint ami a rossz hitelek adásvételéből tanulható. A rossz hitel olyan, mint az állatorvosi ló. És ráadásul már tényleg döglött. Legalább is félig. Tanulmányozzátok gondosan!