Hová tűntek a bankbetétek?

A 2000-es években a lakossági megtakarítások piacán az egyik legdominánsabb trend a bankbetétek növekedése volt. Elsősorban a lekötött betéteké, ami ha akciós betét volt, még nagyobb volt az öröm.

Az első évtized alatt a bankbetét-állomány triplázódott, a forint betétállomány csúcsa 6800 milliárd (azaz 6,8 billió, de inkább maradnék a milliárdoknál, már azok is épp elég megfoghatatlanok) forint körül alakult. A jelenséget jól magyarázza, hogy abban az időszakban az alapkamat 13 és 6 százalék között ingázott le és fel, volt tehát miből kamatot fizetniük a bankoknak.

Ez a nagy sorozat szakadt meg 2012 nyarán, amikor az MNB belekezdett a „nagy kamatvágásba”, a 7 százalékos alapkamatot két év alatt 2,1 százalékig, majd egy kis pihenő után 0,9 százalékig csökkentve. Ezen időszak alatt – érthető módon – sokat kopott a lekötött betétek népszerűsége: míg 2012 elején még a pénzügyi eszközök 20 százalék fölötti arányát képviselték, addig mostanra ez 10 százalék alá csökkent.

Vajon hova áramlott az a pénz, ami innen elpárolgott? Az alábbiakban az MNB által a háztartások pénzügyi vagyonáról közölt adatokból szemezgetek és megpróbálok rámutatni az érdekesebb folyamatokra.

A pénzügyi eszközök mennyisége 31 ezer milliárd forintról 41 ezerre nőtt 2012 óta, miközben az összetétele jelentősen átalakult. Még nagyobb a növekedés, ha a hitelek mennyiségét kivonva a nettó pénzügyi vagyont nézzük. Így a vagyon 18,5 ezer milliárd forintról 33 ezerre nőtt.

Orientációs jelleggel a cikket olvasva érdemes fejben tartani, hogy az az eszközosztály, aminek mennyisége nem nőtt legalább 32 százalékkal (41 billió osztva 31 billióval), annak súlya (népszerűsége) csökkent az időszak során. Mint az alábbi ábrából kiderül, az egyetlen eszközosztály, ami ezt a lécet nem ugrotta meg a lekötött betétek mellett, az a tőzsdei részvények. A harmadik csökkenő vonal pedig a lakosság hitelállománya. De nézzük mindezt részletesebben!

Az alapmotívum tehát az, hogy ebben az óriási eszközállomány-növekedésben a lekötött betétek állománya 2327 milliárd forinttal, 4 ezer milliárd forint alá esett – ahogy említettem, ez az egyetlen eszközosztály, ahol észrevehető csökkenést láthatunk. Érdekes, hogy itt a lakosság körében ritkán tapasztalható pénzügyi tudatosságra bukkanhatunk. Amikor még voltak kamatok, akkor a készpénz- és betétállomány 60 százaléka volt lekötött betétben. Most, amikor jóval kisebb hátránnyal jár a likvidebb eszközök tartása, már sokkal kevesebben kötögetik le pénzüket: a készpénz, látra szóló betét, lekötött betét mindegyike ezen állomány harmadát teszi ki.

Még egy érdekesség, hogy az összességében csökkenő betéteken belül volt egy osztály, ahol növekedést láthattunk. A külföldön elhelyezett betétek mennyisége – igaz, alacsony bázisról – 2010 óta több mint duplázni tudott (670 milliárd forint). Mármint az a része, amiről tud az MNB.

Ha elnézem a 2012 eleje óta osztalékkal együtt 92 és 60 százalékot emelkedő S&P 500 és BUX indexeket, akkor nagyon szomorú látvány, hogy a tőzsdei részvények mennyisége e négy év alatt 500 milliárd forint körül stagnált – tehát a megtakarításokon belüli arányuk drasztikusan csökkent és akkor még az árfolyam-növekedésből eredeztethető értéknövekedés hiányát szóvá se tettem.

Az előző bekezdés fájdalmát – pláne alapkezelőként – valamelyest enyhíti, hogy az időszak során százalékosan az egyik legnagyobb gyarapodást a befektetésijegy-állomány, tehát az alapokban kezelt vagyon mutatta. Szerencsére hozzátehetjük, hogy ebben a növekményben az alapok árfolyamnyeresége is közrejátszik. 4 ezer milliárdos állományuk azt jelenti, hogy az elmúlt két negyedévben már népszerűbbek a lekötött betétnél.

Az egyik legörvendetesebb motívum, a 40 százalék körüli növekedést mutató nem tőzsdei részvények és egyéb tulajdonosi részesedések, amely kategóriák nagyjából a lakosság kezében lévő nem tőzsdei vállalatokat (tehát a saját cégeket) jelentik.

Van két kategóriánk, amit a százalékos növekedés ábránkról kénytelenek voltunk levágni, annyira összenyomta volna a többieket. Az időszak ezen egyértelmű nyertesei, a BMÁK, PMÁK és KKJ hármas által népszerűvé tett, hatszorozó rövid és triplázó hosszú lejáratú állampapír-állomány.

Érdemes egy pillanatra elgondolkozni e papírok jellegén. Ezekből jelenleg közel 4 ezer milliárd forintnyi forog. Népszerűségük elég érthető, mivel hozamaik nagyjából 1,5 százalékkal haladják meg a hasonló, piaci állampapírokét. De nem csak ennyivel jelent nagyobb terhet az adófizetőknek, mert van még egy 1 százalékos forgalmazói jutalék is, ami például az évente megújítandó KKJ-k (kb. 2500 milliárd forintos állomány) esetén még évi 25 milliárd forint költségvetési kiadást jelent. Összességében az jön ki, hogy 2016-ban 80-90 milliárd forinttal fizet többet a költségvetés kamatokra és forgalmazásra, mint tenné azt piaci finanszírozás esetén. Ez tehát idén 80-90 milliárd forint jövedelem-átcsoportosítást jelent azon adófizetőktől, akiknek nincs ilyen állampapírjuk azok felé, akiknek van.

Még egy tény, ami ezeket az adatokat elnézve megerősítést nyer: a lakosság 2011 óta összességében folyamatosan fizeti vissza hiteleit – a 2010 végi, 10 700 milliárd forintos állomány mára 7 ezer milliárd közelébe csökkent.

Ennek lehet örülni, hiszen van egy kevésbé eladósodott/sérülékeny lakosság, és ha egyszer ez a dinamika megváltozik (részben a csoknak köszönhetően a legutolsó havi adat éppen erről tanúskodik), akkor az sokat segíthet a gazdaságon. Vagy lehet nem örülni, hiszen a GDP szempontjából közvetlenül lassító hatású folyamatról van (volt?) szó és a lakosság jövőbe vetett bizalmáról is sokat elárul.

Ha már a bankbetétek elvándorlását próbáljuk nyomon követni, akkor van még egy kategória, amit nem lehet nem megemlíteni: természetesen az ingatlan. Erről a piacról már írtunk többször is (például itt és itt), úgyhogy ebbe a cikkbe inkább csak pár sokatmondó ábrát tennék be a Duna House-tól.

A cikk írója az Alapblog szerzője.