Kell-e nekünk Paks II.?

Na de mi a helyzet velünk? Mi indokolja, hogy Magyarországon új atomerőművi blokkok épüljenek? Megtérülhet-e Paks II.? Létezik-e gazdaságosabb alternatíva hazánk energiabiztonságának megteremtésére? Véleményem szerint esetünkben ez sokkal inkább gazdasági, mint klímavédelmi kérdés. Fontos a klímavédelem, de ismerve Magyarország makrogazdasági helyzetét, indokoltabb gazdasági szempontok alapján választani a lehetőségek közül.

Az erőmű nem olimpia

Sokan párhuzamot vonnak az olimpiarendezés és az atomerőmű-fejlesztés között. A beruházás nagyságrendjét és kockázatait illetően mindkét projekt megterhelő országunk számára. Az olimpiai rendezés költsége minimum 8, Paks II. építése minimum 11 százaléka az éves GDP-nek. Mindkét projekt esetében jelentős kockázat a beruházási költségek elszállása által generált többletteher és értékrombolás, amihez az atomerőmű esetében a kivitelezési idő növekedésének kockázata is hozzájárulhat.

Ám míg olimpiát tévében is nézhetünk, megfelelő energiaellátást biztosító erőműpark nélkül nem csak tévét nem nézhetnénk, de a gazdaságunk is jelentős kárt szenvedne. A kérdés tehát valójában az, hogy hogyan és mivel biztosítsuk Magyarország energiaellátását az előttünk álló évtizedekben. Egy új atomerőmű létesítése csupán csak egyike a lehetőségeknek, és – előrevetítve a cikk konklúzióját – nagy valószínűséggel a legdrágább az összes lehetséges megoldás közül.

Kell egy kis energia

Középtávon nincs veszélyben az energiaellátásunk. A paksi atomerőmű, a mátrai lignit tüzelésű erőmű, földgáz tüzelésű erőműveink, a túlkínálatos európai piac miatt elérhető import és némi megújuló alapú termelés biztosítja a szükséges villamos energiát. Ráadásul az olcsó import miatt alacsony kapacitáskihasználtsággal működő gáztüzelésű erőművek miatt még tartalék is van bőven a rendszerben. A jövőben azonban ez a helyzet változni fog. A 2020-as évek közepén a Mátrai Erőmű megy „nyugdíjba”, míg 2032 és 2037 között a jelenlegi paksi blokkok már meghosszabbított élettartama is lejár. A kieső termelő kapacitásokat pótolni kell, amire több út is kínálkozik. 

Nézzük először a Paks II. forgatókönyvét! A 2400 MW új kapacitás jelentős részben megoldaná a kieső erőműveink pótlását, vagyis kézenfekvő megoldás lehet. Gazdasági szempontból azonban óriásiak a kockázatai és más lehetőségekhez képest rendkívül drága és pazarló fejlesztésnek ígérkezik.

Az oroszokkal kötött szerződés pontos részletei sajnos nem ismertek, de több szakmai műhely is készített megtérülési számításokat a projektre, melyekből jól látszik, hogy a kivitelezési szakasz kockázatai, azaz a beruházás végső összege és megvalósításának időtartama hogyan befolyásolja a projekt megtérüléséhez szükséges átlagos villamos energia értékesítési árat. Nem csak a költségek túllépése, hanem az időbeni csúszás is jelentősen rontja a megtérülést. Ma Magyarországon 37 euró/MWh annak az úgynevezett zsinóráramnak az ára, mely az atomerőműnek, mint alaperőműnek a terméke.

A REKK számításai szerint optimista esetben 66, realista esetben 106, pesszimista esetben pedig 176 euró/MWh óra értékesítési ár szükséges a projekt megtérüléséhez. Az épülés előtt álló angol Hinkley Point atomerőmű inflációkövető garantált átvételi árát mintegy 115 euró/MWh-ban határozták meg, hogy az EDF számára megtérülhessen a beruházás. Az átvételi ár és a piaci ár közötti különbözetet az angol fogyasztók fogják megfizetni. Paks II. esetében pedig vagy a magyar állam, azaz az adófizetők, vagy direkt módon a fogyasztók viselik majd a többletköltséget.

A nemzetközi példák azt mutatják, hogy jelentős idő- és költségtúllépéseket szenvedtek a nukleáris erőműfejlesztések. Ezzel a kockázattal nálunk pedig számolni kell. Az EDF idén júlisuban ismerte el, hogy 2025 vége helyett, valószínűleg csak 2027-re készül el a már említett Hinkley Point és minimum 12 százalékkal többe fog kerülni. Friss hír továbbá, hogy az Egyesült Államokban közel 40 százalékos készültségi foknál és 9 milliárd dolláros kiadás után leállítottak két reaktorfejlesztést, az elszálló költségekre és a megváltozott piaci viszonyokra hivatkozva. A sokszor emlegetett olcsó energia mítosz csupán, és csak arra utal, hogy ha már kész az atomerőmű, akkor viszonylag alacsony, 20-25 euró/MWh változó költséggel üzemeltethető.

Milyen lehetőségek léteznek?

Az egyik megoldás, hogy további határkeresztező kapacitások kiépítésével növeljük az importált áram mennyiségét. Ma ez tűnik a legolcsóbb megoldásnak, ugyanis a hazai hálózattal jól integrált német és közép-kelet-európai piacon nagyon alacsony az áram nagykereskedelmi ára, 30-40 euró/MWh. Ez annyira alacsony, hogy piaci alapon ma nem éri meg semmilyen erőművet építeni. Természetesen, ha nem építene senki, akkor előbb-utóbb a túlkínálat csökkenésével áremelkedésnek kellene jönnie és a piacnak meg kellene fizetnie az új belépők árát. Ám egyfelől technológiától függően a maihoz képest kétszer, háromszor, négyszer magasabb árra lenne szükség a megtérüléshez, másfelől pedig azt látni, hogy mégis épülnek új erőművek. A támogatott megújulók előretörése ugyanis töretlen, és egyre több országban vezetnek be úgynevezett kapacitásmechanizmust, melynek célja, hogy kellő ártámogatással a megújuló erőművek ingadozó termelése mellé jól passzoló gázos erőművek épüljenek.

Az áram nem krumpli

Fontos megemlíteni, hogy a környező országokban is nukleáris terveket szőnek. A szlovákok, a csehek, a románok és a lengyelek is nukleáris terveket dédelgetnek. A „zöld” jövőért támogatott megújulók és a hozzájuk szorosan köthető „gázos” kapacitásigény valamint az integrált európai piac ellenére némiképp feleslegesen, a határokon belüli energiabiztonságra törekvő beruházások miatt ma az látszik, hogy lesz áram bőven, úgy is, hogy az áram árának nem kell feltétlenül érdemben emelkednie. Egyrészt a rendszerirányítók nem akarják kockáztatni azt, hogy ne legyen a rendszer egyensúlyának fenntartásához elégséges kapacitás, másrészt a kormányok is elsőrendű szempontként kezelik az ellátásbiztonságot mind a kapacitások, mind a megtermelt energia tekintetében, és ezért hajlandóak pénzügyileg veszteséges erőműfejlesztésekbe belevágni. A villamos energia ugyanis nem burgonya, hogy ha nincs, akkor majd eszünk rizst helyette vagy páran éhesek maradnak. A megtermelt áram mennyiségének minden időpillanatban meg kell egyeznie a kereslet mértékével.

Ha ez nem áll fenn, akkor a rendszer biztonsága érdekében korlátozások jöhetnek, melyeknek jelentős gazdasági és politikai kára van. Piaci ösztönzők hiányában ezt kapacitásmechanizmus bevezetésével, tenderek kiírásával lehet elkerülni. Úgy tűnik tehát, hogy alacsony árszint ide vagy oda, áramból lesz bőven, úgy is, hogy a piaci árnak nem kell feltétlenül érdemben emelkednie. Mindezek egy duális piac kialakulását eredményezhetik, ahol a termelők egy része az alacsony és a változó költséget fedező nagykereskedelmi árat keresi majd meg, míg a másik része a támogatott árat kapja, amit vagy a költségvetésen, vagy az áram árán keresztül a fogyasztók finanszíroznak majd.

Egy ilyen környezetben a vezetékhálózat, a határkeresztező kapacitások bővítése és ezáltal az import növelése jóval kedvezőbb megtérülésű megoldásnak tűnik. Ebbe az irányba előre lehet lépni, de kérdés, hogy mi az import egészséges szintje. Talán már a jelenlegi 30 százalék körüli mérték sem az? Ugyanakkor teljesen érthetően extrém ellátási körülmények között – mint például az ez év januári hideg időjárás és ezzel egyidejűleg kapacitások kiesése – ez olyan helyzeteket eredményezhet, amikor egyes országok akár indokoltan, akár a politika túlreagálása miatt lezárhatják a határkeresztező vezetékeket.

Földgáztüzelésű erőművek reneszánsza?

A széntüzelésű erőműveket egyre nehezebb helyzetbe hozzák a klímavédelemi törekvések. Ugyanakkor a fajlagosan feleakkora széndioxid-kibocsátású földgáztüzelésű erőművek több szempontból is vonzó alternatívát jelentenek. Először is már 60 euró/MWh áramár mellett megtérülnek a mai földgázárakkal számolva. Azaz jóval olcsóbbak, mint az atomerőművek. Kivitelezési költségük és időtartamuk jól kiszámítható és a megújulók okozta hektikus áramtermelés esetén gyorsan reagálva tudnak éppen többet vagy kevesebbet termelni. Az atomerőművek ezzel szemben nem, vagy csak óriási többletköltséggel párosulva és sokkal kevésbé rugalmasan képesek reagálni.

Előfordul, hogy megéri inkább üzemben hagyni egy atomerőművet és ingyen értékesíteni az áramot, mintsem egy bizonyos szint alá csökkenteni a termelés szintjét. A gáztüzelésű erőművek kockázata a földgáz beszerzésében és árában jelenik meg. Ezt említve, mindenkinek az orosz gázfüggőségünk juthat eszébe. Azonban ez egy régi beidegződés és manapság már kevésbé helytálló. Az európai ellátó vezetékrendszerek fejlesztésével, a cseppfolyósított gáz (LNG) kontinensek közötti szállításával évről évre diverzifikáltabbá válik Európa gázellátása.

A gáz árának jövőbeli emelkedése viszont ronthat a megtérülésen. Látni kell ugyanakkor, hogy a maihoz képest duplázódó gázár esetén is csak 90 euró/MWh-ig kúszik fel a megtérüléshez szükséges áramár, ami még mindig vonzóbb az atomerőművekhez képest. További érv a gázos erőművek mellett, hogy közel 5 év alatt megépíthetők, míg egy atomerőmű létesítése minimum 10 évbe telik. Ez azért is fontos tényező, mert teret enged a kivárásra, ami a bizonytalan európai árampiaci modell esetében jól jöhet.

Egyre olcsóbb megújulók

A bizonytalanság jelentős részét a megújuló erőművek okozzák, melyek a technológiai fejlődés következtében évről évre olcsóbbá válnak, azaz egyre alacsonyabb áramár mellett megtérülnek és támogatásoknak köszönhetően egyre több épül belőlük. Az Európai Bizottság számításai szerint helyszíntől függően 52-110 euró/MWh között szóródnak a szárazföldi szélerőművek megtérülési árai. Magyarország szempontjából kevésbé releváns, de mégis jelzésértékű, hogy tavaly rekord-alacsony, 50 euró/MWh órás átvételi árral nyert a Vattenfall egy tengeri szélerőmű tenderen. Sőt idén májusban a dán Dong Energy támogatás nélküli ajánlattal vitt el egy tendert. Ez természetesen csak a jéghegy csúcsa, de évekkel ezelőtt ez (is) elképzelhetetlennek tűnt még. Mivel Európa kitart klímavédelmi törekvései mellett és továbbra is támogatja a megújulókat, ezért az ilyen típusú erőművek innovációja folytatódhat, a megtérülésükhöz szükséges áramár pedig tovább eshet.

A jövőben mi is haszonélvezői lehetünk ennek a fejlődésnek, melyet eddig elsősorban a német háztartások finanszíroztak. Paks I-et 2032-2037 között állítják le. Egy 10 év múlva elindított komolyabb megújuló erőműfejlesztés gáztüzelésű erőművekhez hasonlóan az atomerőműhöz képest fajlagosan jóval alacsonyabb összegből megvalósítható lenne.

Konklúzió

Paks II. megépítése egyet jelent azzal, hogy Magyarország villamos energia szükségletének közel 40 százalékát 60-70 évre előre rendkívül magas áron megvásároljuk. Mindezt pedig egy olyan időpontban, amikor az import, valamint a megújuló és gázos erőművek kombinációja reális és gazdaságosabb alternatívának tűnik valamint az energiatermelési és tárolási technológiák területén nagy sebességű innováció zajlik.

Csupán 30 euró/MWh óra áramár-különbözettel számolva – ami a fenti számok alapján óvatos becslés – Magyarország jelenlegi éves GDP-jének 0,5 százaléka lehetne megspórolható évente az előttünk álló 60-70 évben. A tét tehát óriási, visszakozni pedig nem késő. Egy ország felvirágoztatásához nem kell szükségszerűen feltalálni új dolgokat, sokszor elegendő csak – tenisz nyelven fogalmazva – minél kevesebb ki nem kényszerített hibát véteni. A paksi bővítés terveinek átgondolásával, a beruházás későbbre halasztásával, vagy más ellátási alternatívák előtérbe helyezésével növekednének győzelmi esélyeink és minden bizonnyal sikerülne feljebb kúsznunk az európai ranglistán.

A cikk írója az Alapblog rendszeres szerzője.