Európai bankrendszer: a műtét sikerült, a beteg meghalt

GettyImages-137267091

A 2008-2009-es gazdasági világválság kialakulásában jelentős szerepet játszott a bankszektor. Lehet ezért a bankokat, a szabályozókat, az államot, a jegybankokat és a felelőtlen hitelfelvevőket is hibáztatni, de az okok és okozatok helyett most inkább a reakciókra és a következményekre koncentrálnánk.

A bankrendszer válságára adott reakciók az USA-ban és az EU-ban eltérően alakultak. A Lehmann Brothers 2008 szeptemberi csődje után néhány héttel az USA elfogadta a TARP nevű programot (Troubled Asset Relief Program), amelynek keretében villámgyorsan és kötelező módon újratőkésítették az amerikai nagybankokat. Nem kevés volt a tét, hiszen egy csőd szélén lévő bankrendszerrel nehéz bármilyen válságból kikecmeregni. Ráadásul a Lehman csődje után kialakult bizalmi válságot is csak így lehetett gyorsan kezelni.

Az EU előbb lemaradt, majd túllőtt a célon

Az EU döntéshozatali mechanizmusának lassúsága miatt az európai bankrendszer újratőkésítése majdnem egy évtizedig tartott. (Például az olasz bankrendszer szanálása és az újabb tőkeemelések csak 2017-ben történtek meg.) Bár amerikai mintára az európai felügyelet is futtatott stresszteszteket, de ezek teljesen haszontalanok voltak a beléjük épített nevetséges feltételek és számítások miatt.

Az EU-s stresszteszteken szinte mindig minden bank átment az elmúlt tíz évben. És mégis, ugyanezen bankok többsége többször is tőkét emelt, illetve írt le drasztikus összegeket a rosszhitel-állományaiból. Miközben a tesztek pont ennek a felfedésére lettek kitalálva.

A bankok újratőkésítésére, a betétesek közös védelmére kialakított mechanizmusok/alapok is csak 2013-2016 között jöttek létre, azaz 5-8 év késéssel. Viszont ami késik, nem múlik: az EU döntéshozói beindultak, és a szabályozás tekintetében elkezdtek átesni a ló túlsó oldalára.

Visszautalva az első bekezdésre, a bankrendszer szerepét nem lehet megkerülni az előző válság kapcsán. Ugyanakkor, ha tetszik, ha nem, versenyképes és nyereséges bankrendszer nélkül nem működik a gazdaság. Különösen Európában nem: szemben a tengerentúli helyzettel, ahol fejlett a vállalati kötvénypiac, itt a gazdaság finanszírozását elsősorban a bankrendszer biztosítja.

Elvették a bankszektor nyereségtermelő képességet

Az EU bankrendszere, amelynek jelentős része tőzsdén jegyzett vállalatokat jelent, manapság a könyv szerinti értékének a 60 százalékán forog. Magyarul a beléjük fektetett tőke értékéhez képest egy jó 40 százalékos diszkont látható. Tekintve, hogy jelenleg gazdasági növekedés van, ilyen, válságot idéző árazás két esetben indokolt. Az egyik, hogy még mindig tele vannak rossz hitellel, amelyeket nem írtak le. E tekintetben azt gondoljuk, hogy 10 évvel a válság kezdete után már valószínűtlen, hogy túl sok csontváz maradt volna a szekrényben.

A másik ok az alacsony árazottságra a nyereségesség nyomottsága lehet.

Ilyen mértékű diszkont akkor lehetséges, ha a befektetők azt gondolják, hogy a bank értékromboló módon működik, tehát nem képes a részvényesek által elvárt hozamot a saját tőkére vetítve megtermelni.

Nem meglepő módon tényleg ez a helyzet. A számok szintjén ez azt jelenti, hogy a bankrendszer sajáttőke-arányos nyeresége alig éri el a hat százalékot, ennél pedig nyilvánvalóan többet várnak el a részvényesek. A nyomott nyereségességnek részben oka az EKB negatív kamatokat erőltető monetáris politikája. Ugyanakkor meglátásunk szerint a szektort sújtó túlzó szabályozási terhek is nagyban felelősek ezért.

Ha nincs nyereség, nincs kockázat

A bankok normál nyereségessége azért fontos, mert ez nagyban befolyásolja a kockázatvállaló hajlandóságukat. Egy gyenge nyereségességű bank nem mer olyan projektekre sem hitelt adni, amelyet normál nyereségesség mellett meg merne finanszírozni. A túlzott kockázatvállalás sem jó, de e tekintetben az EU bankrendszere most egy olyan válságra is fel lett készítve, ami a mostani feltételek mellett sose lesz.

Annyira fel lettek tőkésítve a bankok, hogy a legutóbbi válságot is kibírnák könnyedén. De időközben a termékek valamint az ügyfelek terhelhetősége olyannyira le lett szabályozva, hogy a bankok, ha akarnának, sem tudnának annyi kockázatot vállalni, hogy a tőkeerejük megkérdőjeleződjön. Ráadásul a nemzeti szabályozó hatóságok egymásra licitálva írnak elő a tőkére vonatkozó többletfeltételeket. Így együtt ez már sok. Prudens és támogatandó dolog például a magyar eljárás a törlesztő-részletek jövedelemarányos korlátozása vagy a devizahitelek betiltása, de ez együtt az EU által előírt, a korábbi szintekhez képest kétszer-háromszor nagyobb tőkeigénnyel már eléggé megterhelő.

A bankrendszer amúgy is megnövekedett költségekkel szembesül az információtechnológiai forradalom miatt. Ezt a szabályozó újabb és újabb előírásai csak tovább rontják. Egy a befektetési banki világot sújtó új szabályozás, a MIFID 2 az iskolapéldája a túlzott szabályozásnak. Azon túl, hogy évszázados, a piac által kialakított szokványokat változtat meg, mindezt úgy teszi, hogy senki a világon nem követi ebben az EU-t. Így mind az USA-val, mind az ázsiai régióval szemben egyértelmű versenyhátrányt okoz.

Mit nyernek cserébe az ügyfelek? Drágább szolgáltatást és aránytalanul kevés hasznot.

A MIFID 2 szabályozás számos ponton olyan mintha, a pékeknek előírnánk, hogy alakítsanak ki olyan számlázási és mérési rendszereket, hogy minden egyes kiflire, zsömlére és pékárúra mérjék le és mondják meg mennyi lisztet, vizet, tejet és egyéb alapanyagot tartalmaz, ez mennyibe került nekik, és hogy ebből mennyi az ő hasznuk. Mintha a pékeknek milliszekundumonként kellene jelenteniük nemzetközi adatközpontokba, hogy éppen hány fok van a kemencében, és eközben alá kell íratniuk minden vevőjükkel, hogy tudomásul veszik: „a kifli búzalisztet tartalmaz”.

Egy ilyen rendszer kiépítése drasztikusan megemelné a kiflik árát. Vélhetően az emberek továbbra is azt a kiflit vennék, amelyik ízlik nekik, és nem az alapján döntenének egyik vagy másik pék mellett, hogy egy vagy két grammal több lisztet használ, vagy, hogy egy-két forinttal kevesebbet keres. Egy ilyen rendszer kiépítése a nagyobb pékségeknek arányosabb olcsóbb lenne, a kisebbek nem is bírnák kifizetni, így a verseny tovább csökkenne, a kifli pedig még drágább lenne.

A bankrendszer kényes szerkezet. Kétségtelenül voltak hiányosságok a válság előtt, de a szektor túlszabályozása végső soron a hitelezés gyengeségén keresztül a gazdasági növekedésre üt vissza. Az USA-ban jóval kisebb szabályozási teher mellett a bankok jobb nyereségességgel működnek, így az USA gazdasága hamarabb és erőteljesebben épült fel a válságot követően. Az eltérő stratégiák sikerességét mindig lehet vitatni, de a részvényárfolyamokat hosszú távon nehezebb manipulálni, ahogy a befektetőket is. Ha az elmúlt 10 évre vonatkozóan az EU-bankindexet összehasonlítom az USA-bankindexszel, akkor a következő látszik:

aki amerikai bankindexet vett évi átlag 9,33 százalék hozamot ért el, aki az EU bank indexbe fektetett az évi átlag 5,66 százalékot bukott.

// ]]>

Az indexek teljesítménye látványosan a válságot követő években vált el, nem véletlenül. Az EU-s szabályozók 10 év kemény munkával olyan válságállóvá tették a bankrendszert, hogy most már tényleg mindent kibír, csak közben nem funkcionál úgy, ahogy kellene.Avagy a műtét sikerült, de a beteg meghalt.

Ehhez a cikkhez ajánljuk

  • Gazdaság
Bezuhant az amerikai tőzsde Donald Trump vámjainak hatására

Bezuhant az amerikai tőzsde Donald Trump vámjainak hatására

Egyelőre inkább a bizonytalanság dominálta a részvénypiacokat.

március 4., 09:36

  • Gazdaság
Újabb megerősítés a dohányipar átalakulásában

Újabb megerősítés a dohányipar átalakulásában

A hevített dohánytermékekkel kapcsolatban született új tanulmány.

március 4., 13:13

  • Gazdaság
Átvilágítások jönnek a vállalkozásoknál, lesújtott az Omnibusz

Átvilágítások jönnek a vállalkozásoknál, lesújtott az Omnibusz

Mutatjuk a konkrét hatásokat.

március 4., 13:51

  • Címlapon
Óriási bravúr: magyar aranyérem született a fedettpályás atlétikai Európa-bajnokságon

Óriási bravúr: magyar aranyérem született a fedettpályás atlétikai Európa-bajnokságon

Molnár Attila a küldöttség első érmét szerezte Apeldoornban.

tegnap, 21:23

  • Címlapon
Orbán Viktor az egészpályás letámadással visszavette a kezdeményezést?

Orbán Viktor az egészpályás letámadással visszavette a kezdeményezést?

Zajlik a harc a politikai napirend uralásáért.

tegnap, 19:02

  • Gazdaság
Orbán Viktor most kiterjesztheti Magyarország határait

Orbán Viktor most kiterjesztheti Magyarország határait

Jöhet a Nemzetközi Együttműködés Rendszere.

5 perce

  • Gazdaság
Békével érkezhet a gazdasági fordulat, így hatna a magyar pénztárcákra a háború vége

Békével érkezhet a gazdasági fordulat, így hatna a magyar pénztárcákra a háború vége

Az MBH Bank megmutatta, mit írt a kockás füzetébe.

március 3., 17:58

  • Gazdaság
Nagy Márton nyilvánosságra hozta azokat az adatokat, amiket egy ország találgat

Nagy Márton nyilvánosságra hozta azokat az adatokat, amiket egy ország találgat

A miniszter szerint családok százezreinek zsebében maradhat több.

március 4., 17:19

  • Gazdaság
Rendkívüli lépésre szánta el magát a kormány: feltőkésítenék a kkv-kat

Rendkívüli lépésre szánta el magát a kormány: feltőkésítenék a kkv-kat

A Demján Sándor Tőkeprogram egyedi lehetőséget kínál a kis- és középvállalkozások feltőkésítésére.

március 4., 16:23

  • Gazdaság
Orbán Viktor: Ide csak olyan szakember való, aki éles helyzetben is szagolt már puskaport

Orbán Viktor: Ide csak olyan szakember való, aki éles helyzetben is szagolt már puskaport

A kormányfő szerint kiváló elnök lesz Varga Mihályból.

március 3., 17:58

  • Gazdaság
Háziasszonyok rémálma: a zsugorinfláció elérte a mosószereket és az öblítőket is

Háziasszonyok rémálma: a zsugorinfláció elérte a mosószereket és az öblítőket is

A csokitól a ruhák, a zsugorinflációtól a mosószerek mennek össze.

március 2., 12:14

  • Címlapon
Elvitték az ötös lottó főnyereményét, több mint négymilliárd forint talált gazdára

Elvitték az ötös lottó főnyereményét, több mint négymilliárd forint talált gazdára

A jövő heti várható főnyeremény 200 millió forint.

tegnap, 20:37

  • Címlapon
Már tíz éven belül megszűnhet a világ, amit ismerünk

Már tíz éven belül megszűnhet a világ, amit ismerünk

2035-re a harmadik világháború kitörése is valószínűsíthető.

tegnap, 11:28

  • Gazdaság
Örülhetnek a magyar autósok, a hazai benzinkutakat is elérte a Trump-tornádó

Örülhetnek a magyar autósok, a hazai benzinkutakat is elérte a Trump-tornádó

Lélektani árszint alá csökkenhet a benzin és a gázolaj ára Magyarországon.

március 4., 18:31

  • Gazdaság
Óriási bajban a Bosch, jelentős leépítéshullám jöhet a vállalatnál

Óriási bajban a Bosch, jelentős leépítéshullám jöhet a vállalatnál

12 ezer munkahely kerülhetett veszélybe.

március 2., 16:27

  • Gazdaság
Elvitték a hatoslottó főnyereményét, újabb milliomosa van az országnak

Elvitték a hatoslottó főnyereményét, újabb milliomosa van az országnak

Csaknem 650 millió forintot nyert egy játékos.

március 2., 17:19

  • Címlapon
Kovács Gergely: Magánkézre játszották a reformátusoknak ingyen adott, 9 milliárdos budai területet

Kovács Gergely: Magánkézre játszották a reformátusoknak ingyen adott, 9 milliárdos budai területet

Az ügyben az adatvédelmi hatósághoz fordul a polgármester és hivatala.

tegnap, 17:25

  • Gazdaság
Tiborcz István elárulta, szerinte mi az elmúlt harminc év legnagyobb hibája a városfejlesztésben

Tiborcz István elárulta, szerinte mi az elmúlt harminc év legnagyobb hibája a városfejlesztésben

Úgy véli, hosszú távon kezdeni kell valamit a belvárosi ingatlanárakkal.

március 3., 15:51

  • Gazdaság
Szárnyakat adott a kriptovaluták árfolyamának Donald Trump bejelentése

Szárnyakat adott a kriptovaluták árfolyamának Donald Trump bejelentése

Több mint 300 milliárd dollár mozdult meg az amerikai elnök szavainak hatására.

március 3., 10:02

  • Címlapon
Célba ért Rakonczay Gábor, kenuval szelte át az Atlanti-óceánt

Célba ért Rakonczay Gábor, kenuval szelte át az Atlanti-óceánt

Az extrém sportoló a Kanári-szigetekről indult 2024. december 23-án.

tegnap, 22:21

  • Gazdaság
A rekordbevétel után újabb történelmi lépésre készül a 4iG

A rekordbevétel után újabb történelmi lépésre készül a 4iG

A hazai és a régiós terjeszkedés mozdonyán sincs fék.

március 3., 12:08

  • Gazdaság
Társadalmi egyeztetésen a hátborzongató javaslat: megmondanák az önkormányzatoknak, hol kell tartaniuk a pénzüket

Társadalmi egyeztetésen a hátborzongató javaslat: megmondanák az önkormányzatoknak, hol kell tartaniuk a pénzüket

Első körben 49 település csatlakozik az új rendszerhez.

március 3., 11:53

  • Címlapon
Haláleset miatt el kellett halasztani a Barcelona szombat esti bajnokiját

Haláleset miatt el kellett halasztani a Barcelona szombat esti bajnokiját

Az Osasuna elleni mérkőzés pótlásáról később határoznak.

tegnap, 21:19

  • Címlapon
Orbán Viktort a lámpánál kapta el egy virágárus

Orbán Viktort a lámpánál kapta el egy virágárus

A miniszterelnök nem kapott számlát.

tegnap, 18:15

  • Gazdaság
Csak a munkabérük lesz szja-mentes az édesanyáknak

Csak a munkabérük lesz szja-mentes az édesanyáknak

Minden más után megfizetik a személyi jövedelemadót.

március 3., 05:53

  • Gazdaság
Mérföldkőhöz érkezett a magyar főszereplésű űrmisszió: megvan a kilövés időpontja

Mérföldkőhöz érkezett a magyar főszereplésű űrmisszió: megvan a kilövés időpontja

Forradalmi előrelépés lehet az űrkutatásban.

március 2., 17:22

  • Gazdaság
Megfenyegette a bankokat Nagy Márton, beavatkozhatnak a számladíjakba

Megfenyegette a bankokat Nagy Márton, beavatkozhatnak a számladíjakba

A miniszter szerint nem indokolt az emelés.

március 3., 11:01

  • Címlapon
Meghalt Weiland Annamária

Meghalt Weiland Annamária

Szenvedéllyel örökítette meg a sport legőszintébb pillanatait.

tegnap, 21:21