Vészesen fogynak a kínai munkáskezek

Több százmillió kínai esik ki a következő évtizedekben a munkaerőpiacról, részben a korábbi évek népesedési politikájának és a társadalom öregedésének köszönhetően. Ebből drágább munkaerő, (bér)infláció és romló vállalati nyereségesség következhet, ezek teljesen új fejezetet nyithatnak a gazdaságtörténetben az elkövetkező évtized(ek)ben.

1979-ben Kínában a népesség túlszaporodásának megakadályozása érdekében bevezették az „egy gyerek” politikát. A program során az állam számos ösztönzővel, adóval és egyéb eszközökkel próbálta rávenni a szülőket arra, hogy pusztán egyetlen gyereket vállaljanak. A fenti intézkedések sikeressége erősen vitatott a szakirodalomban, nehéz ugyanis eldönteni, hogy az egy gyerek politika intézkedései vagy a fejlődő országokra jellemző általános termékenység csökkenés volt-e az elsődleges oka a születésszám csökkenésének.

A program statisztikailag bizonyított mellékhatása lett viszont, a fiúgyermekek arányának megnövekedése. Ez pedig a jövőbeli születésszámra is negatívan hat, azon túl, hogy vélhetően több tízmillió kínai férfi nem fog tudni párt találni magának, legalábbis Kínán belül nem. Mivel nem vagyunk a téma szakértői, így a program sikerességét, mellékhatásait, kudarcait nem célunk részletesen tárgyalni. Ehelyett inkább a látható mellékhatásokra koncentrálnánk.

Ezek közül az egyik, hogy Kína népességének bővülése lelassult az elmúlt évtizedekben és további lassulás várható. E negatív népességi tendenciákat a kínai felső vezetés is érzékelte és így a korábbi „egy-gyerek” politikát először 2015-ben „két-gyerek” politikára bővítette manapság pedig a népességszabályozás teljes eltörléséről beszélnek.

A népesség bővülésének lassulásán túl a társadalom is öregedésnek indul(t). Ennek kellemetlen mellékhatásaként

A BCA Research előrejelzéséből látszik az is, hogy már a következő néhány évtizedben is százmilliós nagyságrendben csökken az aktív korú lakosság. Ezek elképesztő számok, amelynek következményei szinte beláthatatlanok.

A kínai munkások kiesésével ugyanis alapvetően szakképzett vagy legalább is relatíve szakképzett munkaerő távozik a munkaerőpiacról. Kínai azért volt képest felülni a 80-as évek végén a globalizációs gyorsvonatra, mert rendelkezett szakképzett munkaerővel. Ez a szakképzett munkaerő volt, ami például hazánkat és a közép-európai országokat képes volt beintegrálni a világgazdasági körforgásba.

A fent említett áldásos időszak, amikor a világgazdaság az infláció és a bérköltségek lényegi emelkedése nélkül bővül, hamarosan véget érhet. A munkaerő kínálat rendkívül szűkössé vált az elmúlt időszakban, az Egyesült Államokban és például a régiónkban is. Mindez már a kínai munkaerő-kínálat tényleges csökkenése előtt bekövetkezett, így amikor a kínai munka-erőpiaci kínálat elkezd drasztikusan hanyatlani az elkövetkező évtizedekben már nem igazán lesz honnan szakképzett munkaerőhöz jutni.

Tekintve a fejlett országok demográfiai mutatóit vagy akárcsak a régiónk népesség dinamikáját teljesen esélytelennek látszik az elkövetkező 12 évben 67 millió kínai munkás pótlása. Így viszont világgazdasági válság hiányában a fenti helyzet vélhetően a bérköltségek és az infláció emelkedéséhez fog vezetni.

A fentiek miatt azt gondolom, hogy a mind a mesterséges intelligenciára mind a robotizációra, nem azért lesz szükség, hogy bárkinek is elvegyék a munkáját. A fenti eszközök a munkaerőhiány enyhítésére szolgáló megoldások lesznek csupán. A növekvő bérköltségek az emelkedő infláció és a romló vállalati profitmutatók egy teljesen új fejezetet nyithatnak a gazdaságtörténetben az elkövetkező évtized(ek)ben.

(Borítókép: Építőipari munkások Pekingben 2014-ben - fotó: Kevin Frayer / Getty Images Hungary)