Olajárháború? Ugyan már, az OPEC+ erősebb, mint valaha

Előrebocsátom, hogy az alábbiakról érvényes tudása porban járó gyalognak nem lehet, mert ha valami, akkor ez igazi politika, az igazi politika pedig természeténél fogva kerüli a fényt. Csak gondolkodunk.

A legenda ugyebár az, hogy március elején, tehát már derékig gázolva a világjárvány kiváltotta gazdasági összeomlásban az OPEC+ államok bécsi tárgyalásaikon egymásra borogatták az asztalokat, nem tudván megállapodni a kitermelési kvóták csökkentésében. Szaúd-Arábia szeretett volna kitermelést csökkenteni, Oroszország nem, a pozícióik a tárgyalások előtt is nyilvánosak voltak, érthetetlen, hogy miért vártak sokan megegyezést.

Az ilyen megállapodások lényege egyébiránt az, hogy ki mennyivel vágja vissza a termelést, hiszen aki kevésbé, vagy aki hazudik, az élvezi az ár stabilizálását egy kevésbé, vagy egyáltalán nem csökkentett, vagy akár megnövelt értékesítési volumen mellett is. Így működik a dolog normális körülmények között.

De most? Hogy gondolhatta Szaúd-Arábia ura és parancsolója, hogy a lehetséges néhány millió hordó/nap vágással stabilizálni lehetne az olajpiacot, amely történetesen a világgazdaság, és azon belül például a légiközlekedés leállásával néz szembe?

Ellenkezőleg, jó eséllyel ugyanazt gondolta, mint Putyin: itt az idő, az ajándékba kapott lehetőség a veszedelmesen növekvő amerikai palaolaj-kitermelők földig bombázására. Az öt évvel ezelőtti hasonló művelet teljes kudarcot vallott, az amerikai palaolaj-kitermelők csődhullámát új, jelentős részben sokkal erősebb mérlegű szereplők lovagolták meg, a technológia is fejlődött, így az ilyen kitermelés fedezeti pontja lejött az akkori értékeknek csaknem a felére, 35 dollár környékére.

Az amerikai palaolaj-kitermelés volumene gyorsan nő, az exportot technikailag lehetővé tevő új infrastruktúra, az ehhez szükséges vezetékek, tározók, kikötői átrakodó terminálok rohamosan épülnek. A párhuzamos fronton, a földgáz esetében ugyanez történik, épülnek az LNG terminálok és az LNG szállításra képes hajók, az Egyesült Államok elképesztő ütemben halad afelé, hogy a világ kőolaj- és földgázpiacának meghatározó játékosa legyen – immár termelőként, eladóként.

Ez a változás felforgatja a Közel-Keletet, és alapjaiban rázza meg a szén-hidrogén monokultúrára épülő orosz gazdaságot, és benne a putyini uralmi rendszert. Bármit tesznek, bármiről gondolkodnak, ez ott kell, hogy legyen a fejükben.

Erre azt mondják nekünk, hogy összevesztek. Összevitatkoztak. Megsértődtek. Bedurciztak, az itt a baj. Hát persze. De majd megbeszélik, hiszen nekik is érdekük, hiszen ebből és csak ebből élnek – hát éppen ez az. Nem az az érdekük, hogy ha van egy olyan év, amikor kiesik a világ olajkeresletének hozzávetőleg a negyede-harmada, akkor 5 vagy 10 vagy 20 dollárral magasabb legyen az olajár annál, mint egyébként lenne, és ebben testvériesen egyezzenek meg, miközben teljesen nyilvánvaló, hogy úgyis be fogják csapni egymást a valóságos kitermelési volumeneket illetően, ahogy mindig is teszik.

Ehhez pedig a világjárvány nagyszerű, csodálatos, nem várt lehetőséget ad – ha most megismétlik a korábbi kísérletet, akkor segíthetnek tartósan az amerikai kitermelők új fedezeti pontjai alá nyomni az olajárat, nem csak a kétélű fegyverként működő csődhullámot indítva el, hanem jó időre kipusztítva ezzel a beruházásokat ebből a szektorból. Ennyi tartalékuk van, ennyit kibírnak, és ha jól sikerül, akkor utána pár évig levegőhöz jutnak.

Ha pedig szerencséjük is van, akkor minden alternatív energiaprojekt is megsérül, lelassul, távolabb kerül a pénzügyi racionalitástól. Ez így már valami, ezért érdemes előadni ezt az olcsó színjátékot.

Az, hogy működik-e az elgondolás, messze nem magától értetődő. Ha például az amerikai palaolaj-kitermelés és az export-infrastruktúra fejlesztése is kiszabadul a piaci finanszírozás béklyóiból, mert esetleg direkt állami beavatkozásra kerül sor, akkor borul a terv nagyobb része. De ennyi kockázat alighanem belefér.

Ami a színházat illeti, arra Oroszországnak aligha volt szüksége, bár a célok érvényesülését nagyban segíti, ha van egy fedősztori, és nem kell nyíltan elmondani, miről van szó.

Szaúd-Arábia azonban nem teheti meg, hogy nyíltan és durván, pláne tartósan vitális amerikai érdekeket sértsen. Sosem, de ha Iránban a járvány magával ragadná a teokráciát, és egy az Egyesült Államokkal együttműködni képes rezsim alakulna ki, akkor aztán végképp nem.

Mindketten annyi olajat termelnek ki, amennyit bírnak, már-már komikusan agresszíven kommunikálnak az ár lehető legnagyobb nyomás alatt tartása érdekében.

És ami a legszebb: egymásra fogják az egészet. Ha a világ elsőszámú járványügyi és virológiai szakértője, a mindenkinél okosabb Donald Trump bármelyiküket felhívja telefonon, sajnálkozva elmondják neki, hogy hát ők szívesen, de a másik szemétláda miatt sajnos nem lehet, tetszik érteni a bácsinak.

Az OPEC+ valójában erősebb és „olajozottabb”, mint valaha- csak most éppen a másik irányba tekerték ki a csapot közös erővel, koppanásig.

Vannak, akiknek már nincsenek kérdéseik,
És vannak, akik az Indexet olvassák!
Támogasd te is a független újságírást, hogy ebben a nehéz helyzetben is tovább dolgozhassunk! Kattints ide!