Hogyan érhetem el, hogy egyetlen forintot se kelljen visszafizetnem a babaváró hitelből?
További Pénz beszél cikkek
- Szintet léphetnek a vállalkozások a digitalizáció terén – itt a DIMOP Plusz hitelprogram
- Hasít a bitcoin, Donald Trump másfélszeres árfolyamra repítette a kriptovalutát
- Lesújtott a központi bank, 51 millió forintos bírságot kapott a Groupama Biztosító
- Módosította a kormány a SZÉP-kártya felhasználását
- Szerda éjjel átlépte a 100 ezer dolláros álomhatárt a bitcoin árfolyama
A blogról
Kezdjük azzal, hogy mi is a babaváró hitel vagy hivatalos nevén babaváró támogatás? (Itt bárki ellenőrizheti, hogy jogosult-e a támogatásra.)
- Egy akár 10 millió forint összegű szabad felhasználású (bármire elkölthető), fedezet nélküli (vagyis nem szükséges hozzá ingatlanfedezet) hitel, amit fiatal házasok vehetnek fel.
- A havi törlesztő nem haladhatja meg az 50 ezer forintot.
- A babaváró az első 5 évben mindenképpen kamatmentes.
- Amennyiben az első 5 évben gyermek születik, akkor a babaváró a futamidő végéig (maximum 20 év) kamatmentes marad, illetve 3 évre szüneteltethető a törlesztés.
- A második gyermeknél ismét 3 évvel meghosszabbodik a törlesztési moratórium, valamint elengedik a fennálló tőketartozás 30 százalékát. (Mivel a hitel ekkor már kamatmentes, a kamatokból nincs mit elengedni.)
- A harmadik gyermeknél pedig a teljes fennálló tőketartozás lenullázódik.
Jól mutatja a magyarok óvatos hozzáállását, hogy sokan már eleve úgy igénylik meg a babavárót, hogy az első baba úton van. Mivel a magzat a terhesség 12. hetétől már gyermeknek számít, ha a család ezt követően, ám még a szülés előtt igényli meg a hitelt, akkor a kamatmentesség már végleges lesz, valamint el sem kell kezdeni törleszteni a kölcsönt.
Amennyiben a 3 éves türelmi időn belül jön az újabb baba, akkor ezzel plusz 3 évet nyer a család, miközben a tartozás úgy csökken 30 százalékkal, hogy abból egyetlen forintot sem törlesztettek. Ha a harmadik gyermek az újabb hároméves moratórium alatt eléri a 12 hetes kort, akkor pedig a fennálló tartozás még azelőtt megszűnik, hogy egyáltalán elindult volna a törlesztés. Amennyiben ikrek születnek, akkor egy lépés még ki is hagyható, a hármas ikrek pedig azonnali nullázást jelentenek.
Azt viszont tudni kell, hogy egy másik remek lehetőség, a gyermek után járó jelzáloghitel-elengedés itt nem játszik, vagyis ezt nem lehet a babaváróra igénybe venni. Mégpedig azért nem, mert ez a lehetőség kizárólag a lakáscélú jelzáloghitelekre vonatkozik, miközben a babaváró esetében nincs szükség ingatlanfedezetre, ráadásul szabad felhasználású, vagyis bármire elkölthető. Ez utóbbi akkor is igaz, ha a babavárót egyébként ingatlanvásárlásra vagy építésre használja fel a család!
Amennyiben viszont úgy veszünk vagy építtetünk ingatlant, hogy a babaváró mellé lakáshitelt (vagy akár szuperolcsó csokhitelt) is igénylünk, akkor az már csökkenthető a második gyermeknél 1, míg a harmadiknál 4 millió forinttal. Ezért ha biztosak vagyunk a gyermekvállalási szándékunkban, akkor érdemes ezzel a lehetőséggel is számolni.
Bankmonitor-tipp: A babaváró egyetlen alkalommal igényelhető, így ha a maximálisan lehetséges 10 millió forintnál kevesebbet veszünk fel, a különbözetet már nem fogjuk megkapni.
Fülöp Norbert a Bankmonitor szerkesztője
Ez a támogatott szerkesztőségi tartalom a Bankmonitor közreműködésével jött létre.
(Borítókép: Babaváró támogatást népszerűsítő plakátot ragasztanak ki Miskolcon 2019. március 16-án. Fotó: Vajda János / MTI)
Rovataink a Facebookon