Egy érintéssel vehetnének le ötvenezret a kártyájáról – nem tart tőle?
További Pénz beszél cikkek
- A Századvég teljesen mást vár jövőre a magyar gazdaságban, mint a kormány
- Szintet léphetnek a vállalkozások a digitalizáció terén – itt a DIMOP Plusz hitelprogram
- Hasít a bitcoin, Donald Trump másfélszeres árfolyamra repítette a kriptovalutát
- Lesújtott a központi bank, 51 millió forintos bírságot kapott a Groupama Biztosító
- Módosította a kormány a SZÉP-kártya felhasználását
A blogról
Bevált a PIN-kód nélküli bankkártyás fizetés limit emelése, miután egyszerűsítette az életet – jelentette ki Kandrács Csaba, a Magyar Nemzeti Bank (MNB) alelnöke a Világgazdaságnak adott interjújában. A felügyeleti vezető szerint indokolt lenne a limitösszeget egy nagybevásárlás összegéhez, harminc–ötvenezer forinthoz kötni.
Indokolt volt a limitemelés
Való igaz, a koronavírus-járvány idején teljesen indokolt lépés volt a limit ötezer forintról tizenötezer forintra emelése, hiszen az ügyfelek számára így biztosítani lehetett azt, hogy valóban fizika kontaktus nélkül fizethessenek a járvány idején a boltokban. A plasztikhasználatba belekóstoló emberek a járványhullámok lecsengése után sem tértek vissza a készpénzhez: a kártyás vásárlások darabszáma 23, értéke harmincszázalékos növekedést mutatott az idei második negyedévben éves összevetésben. Itt nem beszélhetünk a pandémia miatti extra alacsony bázisról, mert bár a fizetések száma négy százalékkal csökkent 2020. második negyedévében, a plasztikokkal akkor is tizenegy százalékkal többet költöttünk, mint 2019 hasonló időszakában.
Az is a limitemelés mellett szólt, hogy az ötezer forintos érték már kisebb volt, mint a bankkártyás vásárlások átlagos kosárértéke. Ugyanakkor
Európában már régóta bevált gyakorlat, hogy a szabályozók az átlagos fizetési tranzakciók értékéhez kötik a limit értékét,
Lengyelországban például száz złotyig, átszámítva 7900 forintig nem kell a PIN-azonosítás a fizetési tranzakciókhoz.
Két vásárlásra elég itthon
Magyarországon a tizenötezer forintra emeléssel az átlagos kosárérték közel kétszeresére emelték a PIN-kód megadása nélküli értéket, és a helyzet azóta sem változott jelentősen. Az MNB statisztikái szerint idén a második negyedévben egy-egy kártyás fizetésnél átlagosan 8085 forintot fizettek ki honfitársaink a pénztáraknál. A tizenötezer forintos értéket ugyanakkor lehet úgy védeni, hogy az nagyjából megfelel az ötveneurós nyugat-európai limitértéknek.
Az uniós szabály gátat szab
A további emelésnek az Európai Unió érvényben lévő szabályozása ugyanakkor megkérdőjelezi az életszerűségét. A pénzforgalmi irányelv (PSD II.) erős ügyfélhitelesítési szabályai alapján ugyanis
az ügyfelek minden ötödik vagy több vásárlás során, összességében a 150 eurót – itthon 45 ezer forintot – meghaladó összegű érintéses vásárlása után a banki rendszereknek kötelező PIN-kódos vagy egyéb azonosítást alkalmaznia.
Ekkor a soron következő – akár néhány száz forintos – vásárlásnál azonosítást kell kérnie a fizetési rendszernek.
A PIN-mentes vásárlási limit ötvenezer forintra emelése csak napjainkban, az ultragyenge forint miatt nem ütközne azonnal a fenti szabályba, de kisebb limitemelésnél is a harmincezer forintos felső határt kihasználó ügyfeleknek a második tranzakciójuknál már azonosítaniuk kellene magukat.
Van példa ugyanakkor magasabb limitre. Nagy-Britanniában, ahol a pandémia idején a magyarországihoz hasonló indokokkal növelték harmincról negyvenöt fontra a PIN-kód megadása nélküli fizetési összeg maximumát, idén márciustól már száz fontig biztosítják a kódmentes fizetés lehetőségét. Ezt a döntést – indokolta a bevezetést Rishi Sunak pénzügyminiszter – az Európai Unió elhagyása, a Brexit tette lehetővé, miután az Egyesült Királyságot már nem köti az érintés nélküli fizetések EU egészében érvényes felső határa. (Csendesen jegyezzük meg, hogy a százfontos limit alacsonyabb lenne, mint az MNB által most felvetett ötvenezer forint.)
A mobilos fizetéshez nem kell PIN-kód
Arról sem felejtkezhetünk el, hogy az ügyfelek egyre nagyobb hányada ma már nem fizikai, hanem a telefonjába telepített bankkártyával fizet, ahol viszont nincs is szükség a PIN-kód megadására. Az ügyfelet az erős ügyfélhitelesítés szabályainak megfelelően olyan, személyhez szorosabban köthető ismérvek azonosítják, mint például az ujjlenyomata vagy az arcfelismerés. Ez már nem teszi szükségessé a bankkártya-elfogadó készülék (POS) billentyűzetének kézzel érintését, és gyorsítja a tranzakciók jóváhagyását.
Kevesebb a visszaélés, de kiugrottak a kis összegű károk
A tavalyi limitemelés elleni egyik fő érv az volt, hogy sokan tartottak attól, hogy az ötezer forintos limit emelésével több lesz a visszaélés. Az MNB statisztikái erre részben rácáfolnak, hiszen
immár harmadik éve csökken a bankkártyás visszaélések száma és értéke is.
Az idei első félévben 27 602 esetben történt visszaélés bankkártyával a kibocsátói oldalon, amely 672,7 millió forintos kárt jelentett. Az ügyletek darabszámában közel tíz, értékében pedig több mint tízszázalékos a visszaélések csökkenése. Ugyanakkor a visszaéléseken belül a kis összegű érintéses tranzakciókhoz kapcsolódó csalások száma a tavalyi 730-ról az idei első félévben 5910-re emelkedett, s a visszaélésekben érintett összeg tizennégyszeresére, 3,1 millió forintról 43,9 millió forintra ugrott. Nehéz ezeket a számokat nem összefüggésbe hozni a PIN-kód-mentes vásárlási limit emelésével.
Alacsony értékű érintéses műveletek kárai | ||
Negyedév | Darab | Érték (ezer forint) |
2020. I. | 933 | 4471 |
2020. II. | 911 | 7461 |
2020. III. | 899 | 6041 |
2020. IV. | 773 | 4483 |
2021. I. | 681 | 12 032 |
2021. II. | 618 | 5442 |
Forrás: MNB |
Védhetjük magunkat
A magyar kártyahasználók jó részét egy magyar találmány, az SMS-kontroll, illetve annak modernizáltabb megoldásai, a push-üzenetek védik, ám sok esetben bizony hosszú idő telik el addig, amíg az üzenetet elolvassuk, és megtesszük a szükséges intézkedéseket, letiltjuk a kártyánkat. A PIN nélküli fizetési limit emelésével ezek a kis összegű fizetések már nem is biztos, hogy olyan kis összegűek lennének. Fontos felhívni a figyelmet arra, hogy
ha meg is születne a limitemelési döntés, a bankkártya-tulajdonosok biztonságuk érdekében saját bankjuknál mindenképp kérhetik (ma is), hogy kártyájukon alacsonyabbak legyenek a tranzakciós limitek.
Ezt a napi költési limit megadásával lehet megoldani. A kellemetlenséget pusztán az jelenti, hogy amikor nekünk van szükségünk több pénzre, a vásárlás előtt intézkednünk kell a limit emeléséről.
Rovataink a Facebookon