Egyre több ember vásárol a magyarosan elnyújtott Black Friday alatt
További Pénz beszél cikkek
- A Századvég teljesen mást vár jövőre a magyar gazdaságban, mint a kormány
- Szintet léphetnek a vállalkozások a digitalizáció terén – itt a DIMOP Plusz hitelprogram
- Hasít a bitcoin, Donald Trump másfélszeres árfolyamra repítette a kriptovalutát
- Lesújtott a központi bank, 51 millió forintos bírságot kapott a Groupama Biztosító
- Módosította a kormány a SZÉP-kártya felhasználását
A blogról
Az amerikai szokásoktól eltérően Magyarországon nem egy kijelölt napon tartják a Black Fridayt, hanem már jó néhány éve gyakorlatilag az egész november egy óriási Black Friday. S bár a tengerentúlon ilyenkor hetven-nyolcvan százalékkal szokás leértékelni a termékeket, itthon ez közel sincs így. Az idei november furcsasága, hogy nem csak a termékeknél, a hiteleknél is Black Friday van.
A hazai kereskedők kicsit fukarabbak, ha a fekete péntekről van szó, ennek ellenére a magyar vásárlók is imádják ezeket a leértékeléseket. Olyannyira, hogy az Offerista Group kutatása szerint idén a megkérdezettek 85 százaléka készül tudatosan valamilyen vásárlásra a novemberi akciók során. Ez tavalyhoz képest mintegy harmincszázalékos emelkedést mutat a vásárlói kedvet illetően.
A maradék 15 százalék sem zárkózik el teljesen, közülük 73 százalék mondta, hogy ha szembejön valami igazán testhez álló ajánlat, nyitott a vásárlásra.
Az átlagnak ötvenezer forint a plafon
A megkérdezettek zöme (32,97 százalék) úgy tervezi, hogy húsz- és ötvenezer forint között fog költeni, de sokan nyilatkoztak úgy (20,63 százalék), hogy nincs előre eltervezett összeg, amennyiben olyan ajánlat kerül a szemük elé, amely visszautasíthatatlan, nem fognak gondolkodni. A válaszadók közel húsz százaléka azt közölte, mindenképpen kevesebbet fog költeni, mint húszezer forint, 2,44 százalék azonban akár 180 ezer feletti összeget is hajlandó kiadni álomajánlat esetén.
Idén a bankkártyával fizetők, úgy tűnik, leelőzik a készpénzes versenyzőket, valószínűleg célfotó dönt majd a végén, mivel a válaszadók 47,86 százaléka úgy tervezi, hogy kártyával egyenlíti ki az összeget, 46,03 százalék pedig készpénzes fizetés mellett tette le voksát. A banki utalást 4,56 százalék választaná.
A Black Friday-akciókat mellőzni tervezők többsége elsősorban anyagi gondok miatt döntött így (48,94 százalék), és csak második tényezőként jelölték meg, hogy épp nincs szükségük semmire (32,62 százalék). Ez annak fényében érdekes, hogy tavaly, amikor még inkább a bizonytalanság volt az úr a pandémia hatásai miatt, csak az akcióktól elzárkózók 39 százaléka válaszolt úgy, hogy nincs pénze még az akciós termékekre sem, és többségben voltak azok, akik azért maradtak távol, mert nem gondolták, hogy bármire szükségük lenne.
Tarol az internet, haldoklik a rádiós hirdetés
Az áruházaknak kiemelt fontossággal kell kezelniük weboldalukat, ugyanis ilyenkor a legtöbben (45,1 százalék) tudatosan a website-okat nézegetik, onnan tájékozódnak az akciókról – ez a mutató tavaly még csak 34 százalékon állt. 2020-ban egyébként a legtöbben még a tévéből értesültek az ajánlatokról, de népszerű platform volt a sajtó és a reklámújság is, ám utóbbi kategória idén 36 százalékról 12 százalékra zuhant be.
Érdekesség, hogy a hírlevelek iránti érdeklődés tíz százalékkal emelkedett (11-ről 22 százalékra). A hirdetési piac teljesen jelentéktelen szereplője maradt a rádió, amely ugyanúgy hat százalékon áll, mint tavaly.
Három termékcsoport uralja a piacot
Nem meglepő, hogy idén is a háztartási gépek jelentik a legnépszerűbb kategóriát: közel 53 százalék számolt be arról, hogy már kiszemelt valamilyen terméket. A második legnépszerűbb kinézett kategória a ruházat, cipők, kiegészítők negyven százalékkal, és dobogós 37 százalékkal az otthon- és kertészeti termékek csoportja is.
Gyakorlatilag ez a három kategória tarol a piacon a felmérés szerint, ez után nagy esés következik a vevők érdeklődését tekintve: a kozmetikumok, játékok, könyvek iránti érdeklődés még a húsz, sok esetben pedig a tíz százalékot sem éri el.
Az örök slágerek lesznek idén is a legnépszerűbbek
A Black Friday abban az esetben a leghatásosabb, ha évente egyszer, de akkor nagyszabású, számos termékkategóriát lefedő kampányként bonyolítják le: ezért idén egyesült eMAG és az Extreme Digital is ezért tart történetében először közös Black Fridayt november 19-én – válaszolta érdeklődésünkre a két webáruház.
Tavaly csak az eMAG fekete péntekén 300 ezer darab terméket adtak el közel hétmilliárd forint értékben, idén pedig a tavalyinál is erősebb eredményekre számítanak, hiszen egy napra fókuszálják a két márka eddig külön napokon tartott Black Fridayeit. Várhatóan idén is az örök slágernek számító termékkategóriák lesznek a legnépszerűbbek, a tévé, okostelefon, tablet, laptop, okosórák, aktivitásmérők. Sok magyar vásárló a Black Friday-re időzíti a különböző háztartási nagygépek és kisgépek beszerzését – tették hozzá.
Óriási rohamra számítanak
A Black Friday vagy a karácsony időszakában a kiskereskedelmi szektor forgalma a többszörösére emelkedik. A Media Marktnál idén úgy készültek erre az időszakra, hogy akár háromszoros forgalmi csúccsal is késedelem nélkül meg tudjanak birkózni. Az árukészletek feltöltése nyár óta tart, a vállalat negyven százalékkal bővítette raktárkapacitását – derül ki a cég közleményéből.
„Idén sokan tartanak áruhiánytól, mert a pandémia miatt akadozott az áruellátás, az alkatrész-utánpótlás. Mi csak meglévő készletre hirdetünk akciót, olyan ajánlatokat kínálunk, amit a vállalt szállítási határidővel ki is tudunk szolgálni” – mondta Szilágyi Gábor, a Media Markt ügyvezetője.
Kiemelte: a vásárlók még mindig a kiszállítás miatt aggódnak leginkább, mivel évről évre egyre többen vannak, akik a Black Friday során szerzik be a karácsonyi ajándékokat is, és semmiképp nem szeretnének belefutni abba, hogy egy késői kiszállítás miatt nem tudnak ajándékot tenni a fa alá.
Black Friday van a hiteleknél is
Az idei Black Friday a karácsonyi bevásárlás tekintetében már csak azért is érdekes időpontban érkezik, mert a komolyabb beszerzésben gondolkodók most nemcsak az akcióknak köszönhetően szakíthatnak nagyot, de a bevásárláshoz esetleg szükséges hitelfelvételnél is spórolhatnak. A Money.hu szakértői ugyanis arra hívják fel a figyelmet, hogy miután az emberek idén eddig húsz százalékkal kevesebb személyi kölcsönt vettek fel, mint 2019-ben, ez lépésre késztette a hitelfolyósítási terveiket teljesíteni akaró bankokat.
Ezért többségük egyelőre nem nyúlt a hitelkamatokhoz, noha a Magyar Nemzeti Bank júniusban megindult alapkamat-emelési ciklusa indokolná a kamatemelést. Ez jól látszódik a lakáshitelpiacon. Miközben a hivatalos statisztikák szerint az alapkamat május végén 0,6 százalékról több mint egy százalékkal, 1,65 százalékra emelkedett szeptember végéig, addig a személyi hitelek átlagkamata 11,86-ról 11,74 százalékra még csökkent is.
Az MNB azóta is emelte az alapkamatot, ám a Money.hu banki adatközlésen alapuló adatsora szerint a piacon jelenleg is elérhetők hét százalék alatti ajánlatok, ráadásul ezekhez nem kell feltétlenül kiugró jövedelmet igazolni vagy rendkívül magas összeget igényelni a pénzintézetektől. Már egymillió forintos hitelösszegre is találni nyolcszázalékos teljes hiteldíjmutató- (thm) alatti ajánlatokat. A topajánlatokat adó bankok közül pedig három a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) által mért 286 300 forint alatti nettó átlagkeresetnél kisebb jövedelem igazolása mellett is kész kölcsönözni az ügyfélnek – a legjobb ajánlatot adó UniCredit Bankhoz például elég kétszázezres jövedelmet igazolni.
Személyi kölcsön, topajánlatok (egymilliós hitelösszeg 24 hónapra) | ||||||
Helyezés | Bank | Kamat (%) | Thm (%) | Törlesztőrészlet (Ft) | Teljes összeg (Ft) | Jövedelemelvárás (Ft) |
1. | UniCredit | 6,95 | 7,18 | 44 749 | 1 073 998 | 200 000 |
2. | MKB | 6,99 | 7,22 | 44 768 | 1 074 433 | 350 000 |
3. | Budapest | 7,5 | 7,99 | 45 046 | 1 081 127 | 250 000 |
4. | CIB | 7,77 | 8,17 | 45 171 | 1 084 119 | 250 000 |
5. | K&H | 7,49 | 9,88 | 44 995 | 1 100 749 | 300 000 |
Forrás: Money.hu. Az adatok tájékoztató jellegűek |
Aki a mostani napokban szánja rá magát a hitelfelvételre, jó eséllyel sokkal kedvezőbb kamatok mellett teheti meg, mint akár egy hónap múlva. Bár a Money.hu-nál azt várják, hogy a személyi kölcsönöknél a következő hetekben még nem fog erősen majd az árazási ceruza, ám az infláció emelkedése nem hagy kétséget afelől, hogy az MNB kénytelen lesz folytatni az alapkamat emelését. A KSH november 9-én megjelent adatai szerint 2021 októberében a fogyasztói árak átlagosan 6,5 százalékkal voltak magasabban az egy évvel korábbinál, és az elemzők szerint novemberben ennél is magasabb, hét százalékot meghaladó pénzromlással lehet számolni. Ettől a trendtől a bankok sem tudnak sokáig eltekinteni, szóval a hiteleknél is lehet úgy számolni, hogy néhány hétig még tart a Black Friday, majd utána már drágábban vehetünk fel kölcsönt.
Rovataink a Facebookon