A hitelpiac finanszírozza a klímaügyek javát, itthon az MNB is bekeményít

2022.08.16. 18:38

A blogról

A bejegyzések a szerzők személyes véleményét, nem a cégek álláspontját tükrözik, és semmilyen formában nem minősülnek befektetési ajánlatnak.
Az OECD új elemzése szerint 2020-ban elérte a 83,3 milliárd dollárt a fejlett országok által a fejlődő országok éghajlat-politikai intézkedéseihez nyújtott és mozgósított klímafinanszírozás. Ez további 4 százalékos növekedést jelent 2019-hez képest – korábban csak 1 százalékos emelkedést mértek 2018-ról 2019-re. A 2020-as klímafinanszírozást elsősorban az állami források növekedése vezérelte.

„Tudjuk, hogy többet kell tenni. A klímafinanszírozás 2019 és 2020 között ugyan nőtt, de ahogy vártuk, elmaradt a 100 milliárd dolláros céltól, amit 2020-ig kellett volna elérni” – mondta Mathias Cormann, az OECD főtitkára. Hangsúlyozta, hogy miközben az országok továbbra is küzdenek a COVID–19-világjárvány gazdasági és társadalmi következményeivel, illetve az orosz–ukrán háborúval, azt látjuk, hogy az éghajlatváltozás széles körben elterjedt káros hatásokat, valamint kapcsolódó veszteségeket és károkat okoz a természetben és az emberek életében.

„A fejlett országoknak továbbra is fokozniuk kell erőfeszítéseiket a vállalt kötelezettségeiknek megfelelően, ami azt jelentené, hogy a 100 milliárd dolláros célt jövő évtől el kell érniük. Ez kritikus fontosságú a bizalom kiépítéséhez, miközben folytatjuk az éghajlatváltozásra adott többoldalú válaszaink elmélyítését” – közölte a főtitkár.

Nemcsak állami, magánfinanszírozásra is szükség van

A 2013–2020-as időszakban az éghajlatváltozás elleni küzdelem állami finanszírozása tette ki a teljes összeg nagy részét: a 2013-as 38 milliárd dollárról 2020-ra 68,3 milliárd dollárra nőtt az összeg. Ezen a teljes összegen belül a multilaterális áramlások 138 százalékkal nőttek 2013–2020 között, míg a kétoldalú áramlások 40 százalékkal emelkedtek. A mozgósított magán-klímafinanszírozás – amelyre vonatkozóan csak 2016-tól állnak rendelkezésre összehasonlítható adatok – csaknem 30 százalékkal nőttek 2016 és 2020 között, annak ellenére, hogy 2019 és 2020 között visszaesést tapasztalhattunk. Az éghajlattal kapcsolatos exporthitelek aránya a teljes összeget tekintve továbbra is csekély.

2020-ban az éghajlatváltozás elleni finanszírozás nagy része az éghajlatváltozás mérséklésére irányuló erőfeszítésekre irányult, de az alkalmazkodási intézkedésekre biztosított forrás is tovább nőtt, a teljes összeg egyharmadát tette ki. A mérséklési finanszírozás elsősorban az energetikai és közlekedési tevékenységekre, míg az alkalmazkodási finanszírozás a vízellátásra és a szennyvízelvezetésre összpontosított. Szerepet kapott még a mezőgazdaság, az erdőgazdálkodás és a halászat is.

A hitelezés volt a fő tényező

A korábbi évekhez hasonlóan 2020-ban is döntően hitelek formájában valósult meg az éghajlatváltozással kapcsolatos állami finanszírozás, ami a teljes keret 71 százalékát tette ki – ez volumenben 8 százalékkal haladta meg a 2019. évit. Nőtt a támogatásként nyújtott állami klímafinanszírozás volumene is – abszolút értékben az összmennyiség 26 százalékát jelentette.

Az ázsiai fejlődő országok 2016 és 2020 között az éghajlatváltozás elleni küzdelem finanszírozásának fő kedvezményezettjei voltak, átlagosan 42 százalékkal, ezután következik Afrika (26 százalék) és Amerika (17 százalék). 

A fejlett országok azon célját, hogy évente 100 milliárd dollár éghajlat-finanszírozási tőkét biztosítsanak és mozgósítsanak a fejlődő országok éghajlat-politikai intézkedéseihez, 2020-ban teljesült volna (ha nem jött volna a világjárvány), ezt az irányt pedig 2025-ig fenn kell tartani. A 2021 októberében közzétett OECD-forgatókönyvek azt mutatták, hogy ha minden kötelezettségvállalást teljesítenek a felek, a 100 milliárd dolláros szint 2023-ban teljesülne, a 2025-ig tartó időszakban pedig meg is haladná azt.

Itthon is vannak törekvések

Mi magunk sem vehetjük félvállról a klímakérdést, ugyanis az MNB jelentése szerint, ha nem sikerülne a kitűzött klímacélokat teljesíteni, a hazai GDP szintje 2050 végére várhatóan 4-4,5 százalékkal lenne alacsonyabb a klímaváltozás fizikai következményei miatt.

A jegybank klímastresszteszt felméréséből rengeteg tanulság vonható le, az MNB pedig maga is törekszik úttörő szerepet betölteni az ország zöldítésében. Ilyen például a kereskedelmi ingatlanok energiahatékonyságának vizsgálata vagy az egyes vállalatok szék- és telephelyének részletes elemzése. Az MNB szerint ugyanis korábban nem volt vizsgálva, így az adatbázis egykori kialakítása során nem volt kiemelt szempont a fenntarthatósági elemzések igényeinek kiszolgálása.

Leginkább a zöld hitel bevezetése hagyott óriási lenyomatot maga után, a kedvezményes fix hitellel kínált terméket pillanatokon belül elkapkodták az ügyfelek.

Azonban nemcsak a Magyar Nemzeti Bank, hanem a hazai pénzintézetek is kezdenek mozgolódni klíma ügyben – persze ehhez az augusztus 1-jétől életbe lépő új rezsiszabályok is kellettek. Egyre több olyan hazai kereskedelmi bank van, amelyik saját hitelterméket kínál például napelemre, energetikai felújításra, korszerűsítésre vagy lakásvásárlásra.

Tovább szigorítja a jegybank a zöld elvárásokat

Ráadásul az MNB megújította a hitelintézetek számára megfogalmazott, az éghajlatváltozással és a környezeti kockázatok kezelésével kapcsolatos, illetve a környezeti fenntarthatósági szempontok érvényesítéséről szóló ajánlását. Az elvárásokat idén szeptember 15-étől kell teljesíteniük a bankoknak.

  • A piaci szereplőknek stratégiájukban, üzleti tervükben és modelljükben már idén figyelembe kell venniük és a következő években részletesen integrálniuk az éghajlatváltozással kapcsolatos, illetve a környezeti kockázatokat és lehetőségeket.
  • Az MNB elvárja, hogy a hitelintézeteknél még 2022-ben jelöljenek ki az éghajlatváltozás és környezeti kockázatok kezeléséért, kontrolljáért felelős szervezeti egységet vagy vezetőt, aki rendszeresen beszámol tevékenységéről a bankvezetésnek.
  • A hitelintézeteknek fokozatosan elemezniük kell, hogy a klímakockázatok miként hatnak a „hagyományos” hitel-, működési, piaci és likviditási kockázataikra.
  • Elvárják a bankoktól, hogy környezeti szempontból is fenntartható hitelezési politikát dolgozzanak ki, amely tartalmazza a hitelintézet számára fenntarthatónak minősülő célokat és sztenderdeket is.
  • Szükség van az ügyfelek rendszeres éghajlatváltozási és környezeti kockázati átvilágítására, illetve az ennek kapcsán fokozott kockázatot hordozó kitettségek kiemelt figyelemmel kísérésére.
  • A hitelintézeteknek saját működésük kapcsán is mérniük kell a tevékenységükhöz kötődő közvetlen, illetve a megvásárolt energiához kapcsolódó közvetett karbonkibocsátást.

Az MNB szerint továbbá fel kell készülniük arra is, hogy rövidesen – összhangban az ezzel kapcsolatos uniós és hazai követelményekkel – nyilvánosságra kell majd hozniuk az éghajlatváltozás és a környezeti kockázatok mérsékléséhez kötődően megtett lépéseiket.

Ehhez a cikkhez ajánljuk

  • Gazdaság
Bekopogott Varga Mihály, öt hónapos csúcson a forint

Bekopogott Varga Mihály, öt hónapos csúcson a forint

A volt pénzügyminiszter megcáfolta a pletykákat.

március 4., 11:51

  • Gazdaság
Békével érkezhet a gazdasági fordulat, így hatna a magyar pénztárcákra a háború vége

Békével érkezhet a gazdasági fordulat, így hatna a magyar pénztárcákra a háború vége

Az MBH Bank megmutatta, mit írt a kockás füzetébe.

március 3., 17:58

  • Gazdaság
Nagy Márton nyilvánosságra hozta azokat az adatokat, amiket egy ország találgat

Nagy Márton nyilvánosságra hozta azokat az adatokat, amiket egy ország találgat

A miniszter szerint családok százezreinek zsebében maradhat több.

március 4., 17:19

  • Gazdaság
Orbán Viktor: Ide csak olyan szakember való, aki éles helyzetben is szagolt már puskaport

Orbán Viktor: Ide csak olyan szakember való, aki éles helyzetben is szagolt már puskaport

A kormányfő szerint kiváló elnök lesz Varga Mihályból.

március 3., 17:58

  • Gazdaság
Drasztikus lépésre kényszerült a Nébih, tömeges égetéssel védekeznek a ragályos betegség ellen

Drasztikus lépésre kényszerült a Nébih, tömeges égetéssel védekeznek a ragályos betegség ellen

Egy hatalmas gödörben semmisítik meg a tetemeket Bábolna mellett.

7 órája

  • Gazdaság
Rendkívüli lépésre szánta el magát a kormány: feltőkésítenék a kkv-kat

Rendkívüli lépésre szánta el magát a kormány: feltőkésítenék a kkv-kat

A Demján Sándor Tőkeprogram egyedi lehetőséget kínál a kis- és középvállalkozások feltőkésítésére.

március 4., 16:23

  • Gazdaság
Bezuhant az amerikai tőzsde Donald Trump vámjainak hatására

Bezuhant az amerikai tőzsde Donald Trump vámjainak hatására

Egyelőre inkább a bizonytalanság dominálta a részvénypiacokat.

március 4., 09:36

  • Gazdaság
Átvilágítások jönnek a vállalkozásoknál, lesújtott az Omnibusz

Átvilágítások jönnek a vállalkozásoknál, lesújtott az Omnibusz

Mutatjuk a konkrét hatásokat.

március 4., 13:51

  • Gazdaság
Nyilvánosságra került, miért bukott el a kormány nagy GDP-ígérete

Nyilvánosságra került, miért bukott el a kormány nagy GDP-ígérete

Megjöttek a végleges adatok, így került ki az ország a recesszióból.

március 4., 09:16

  • Gazdaság
Újabb megerősítés a dohányipar átalakulásában

Újabb megerősítés a dohányipar átalakulásában

A hevített dohánytermékekkel kapcsolatban született új tanulmány.

március 4., 13:13

  • Címlapon
Donald Trump miatt az Európai Unió keleten keres szövetséget, ami Kínának is üzenet

Donald Trump miatt az Európai Unió keleten keres szövetséget, ami Kínának is üzenet

Jelentős világpolitikai következményekre lehet számítani, teljesen átalakulhat a globális kereskedelem.

4 órája

  • Címlapon
Olyan csomagot raknak össze Németországban, ami Magyarországnak is ajándék

Olyan csomagot raknak össze Németországban, ami Magyarországnak is ajándék

Öles lépteket tesz első számú kereskedelmi partnerünk.

8 órája

  • Címlapon
„Heil, Viktor Orbán” – skandálták pucér tiltakozók egy tüntetésen Párizsban

„Heil, Viktor Orbán” – skandálták pucér tiltakozók egy tüntetésen Párizsban

A demonstráció célja a szélsőjobboldali eszmék terjedése elleni tiltakozás volt.

4 órája

  • Gazdaság
Örülhetnek a magyar autósok, a hazai benzinkutakat is elérte a Trump-tornádó

Örülhetnek a magyar autósok, a hazai benzinkutakat is elérte a Trump-tornádó

Lélektani árszint alá csökkenhet a benzin és a gázolaj ára Magyarországon.

március 4., 18:31

  • Címlapon
Donald Trump alelnöke kiakadt, Ukrajna-párti tüntetők követték őt és a kislányát

Donald Trump alelnöke kiakadt, Ukrajna-párti tüntetők követték őt és a kislányát

J. D. Vance kemény üzenetet küldött válaszul.

2 órája

  • Címlapon
Újabb milliomosa lett Magyarországnak, az ötös után a hatos lottó főnyereményét is elvitték

Újabb milliomosa lett Magyarországnak, az ötös után a hatos lottó főnyereményét is elvitték

A nyertes mintegy 130 millió forintnak örülhet.

1 órája

  • Címlapon
Bezár a Vidámpark Kávézó, mindenki kedvenc helye

Bezár a Vidámpark Kávézó, mindenki kedvenc helye

Az utolsó napon jártunk ott.

55 perce

  • Címlapon
Most már pontosan tudni, mi történt Gene Hackmannel és feleségével

Most már pontosan tudni, mi történt Gene Hackmannel és feleségével

Az idegenkezűséget már a vizsgálat elején kizárták.

32 perce

  • Gazdaság
Tiborcz István elárulta, szerinte mi az elmúlt harminc év legnagyobb hibája a városfejlesztésben

Tiborcz István elárulta, szerinte mi az elmúlt harminc év legnagyobb hibája a városfejlesztésben

Úgy véli, hosszú távon kezdeni kell valamit a belvárosi ingatlanárakkal.

március 3., 15:51

  • Gazdaság
Palkovics László visszatért, és megjósolta az Indexnek, ki lesz a következő magyar Nobel-díjas

Palkovics László visszatért, és megjósolta az Indexnek, ki lesz a következő magyar Nobel-díjas

Orbán Viktor reaktiválta korábbi miniszterét, aki immár kormánybiztosként adott nagyinterjút lapunknak.

március 3., 08:27

  • Gazdaság
Mérföldkőhöz érkezett a magyar főszereplésű űrmisszió: megvan a kilövés időpontja

Mérföldkőhöz érkezett a magyar főszereplésű űrmisszió: megvan a kilövés időpontja

Forradalmi előrelépés lehet az űrkutatásban.

március 2., 17:22

  • Gazdaság
Szárnyakat adott a kriptovaluták árfolyamának Donald Trump bejelentése

Szárnyakat adott a kriptovaluták árfolyamának Donald Trump bejelentése

Több mint 300 milliárd dollár mozdult meg az amerikai elnök szavainak hatására.

március 3., 10:02

  • Címlapon
Váratlan fordulat Kurszkban, gázvezetékben rejtőztek el az orosz katonák

Váratlan fordulat Kurszkban, gázvezetékben rejtőztek el az orosz katonák

Meglepetésszerű támadást indítottak Szudzsa városának visszafoglalásáért.

6 órája

  • Gazdaság
Friss felmérés mutatja, mennyi befektetésük van a fiataloknak

Friss felmérés mutatja, mennyi befektetésük van a fiataloknak

A diákok 11 százaléka szerint veszteség esetén azonnal ki kell venni a pénzt.

március 3., 09:46

  • Gazdaság
Hosszú idő után először mérséklődött az infláció Európában

Hosszú idő után először mérséklődött az infláció Európában

Az előzetesen várt mértéktől így is elmaradtak a számok.

március 3., 14:53

  • Gazdaság
Megfenyegette a bankokat Nagy Márton, beavatkozhatnak a számladíjakba

Megfenyegette a bankokat Nagy Márton, beavatkozhatnak a számladíjakba

A miniszter szerint nem indokolt az emelés.

március 3., 11:01

  • Gazdaság
Jó hír az autósoknak, a benzin és a gázolaj ára is csökken

Jó hír az autósoknak, a benzin és a gázolaj ára is csökken

Újabb üzemanyagár-csökkenést hoz a március.

március 3., 13:24

  • Gazdaság
Társadalmi egyeztetésen a hátborzongató javaslat: megmondanák az önkormányzatoknak, hol kell tartaniuk a pénzüket

Társadalmi egyeztetésen a hátborzongató javaslat: megmondanák az önkormányzatoknak, hol kell tartaniuk a pénzüket

Első körben 49 település csatlakozik az új rendszerhez.

március 3., 11:53

  • Gazdaság
Csak a munkabérük lesz szja-mentes az édesanyáknak

Csak a munkabérük lesz szja-mentes az édesanyáknak

Minden más után megfizetik a személyi jövedelemadót.

március 3., 05:53