Fordulatot hozhat az ősz a használtautó-piacon

2022.09.06. 08:37

A blogról

A bejegyzések a szerzők személyes véleményét, nem a cégek álláspontját tükrözik, és semmilyen formában nem minősülnek befektetési ajánlatnak.
A múlt évben csak elérte a 15 éves határt a magyar autók átlagéletkora, az idén pedig már át is lépte. Ez elsősorban a használt autók térnyerésével magyarázható. Mind az új, mind a használt autók egyre drágábbak lettek, így nagyobb összeg kell „ugyanahhoz” az autóhoz. Az ősz ugyanakkor fordulatot hozhat – elsősorban a használtautó-piacon. A személyi hitel továbbra is alternatívát jelenthet a megfelelő anyagi háttérrel rendelkezőknek az autóvásárláshoz, de körültekintően kell választani autót is, kölcsönt is.

Még öregebb lett a magyar autóflotta. A hivatalos adatok szerint 2021-ben az Magyarországon nyilvántartott személyautók átlagos életkora meghaladta a 15 esztendőt. Az emelkedés folyamatos volt a kétezres évek közepe óta, amikor még 11 év alatti átlagról volt szó. Az idei második negyedévről szóló legfrissebb adatok szerint már 15,2 évnél jár az autók életkora. Az utóbbi években következőképpen alakult a helyzet: 

  • 2018 június végén közel 3,6 millió személyautó volt Magyarországon, az átlagos koruk 14,2 év volt
  • Egy évvel később már majdnem 3,7 millió tagot számlált az autóflotta és 14,3 évnél tartott. 
  • 2020 első félévét közel 3,9 millió autóval zártuk 14,6 évvel. 
  • 2021-ben majdnem 4 millió autóról volt szó és 14,9 éves átlagéletkorról. 
  • 2022-ben pedig a közel 4,1 millió személyautó már 15,2 évnél jár. 

Összezsugorodott piac

A Központi Statisztikai Hivatal összeállításából kiderül, hogy a II. negyedévben a Magyarországon első alkalommal forgalomba helyezett új személygépkocsik száma (62 ezer) az egy évvel korábbinál 3,3, a 2019 azonos időszakinál 22 százalékkal kevesebb volt, az autóipari termelést akadályozó alapanyaghiány és a kereslet szűkülése miatt. A forgalomba helyezések száma az új személygépkocsik esetében 11 százalékkal csökkent, a használtaknál 4,9 százalékkal nőtt egy év alatt, a 2019 második negyedévére vonatkozó adattól viszont 28, illetve 15 százalékkal elmarad. 

Bár a KSH adatai alapján 62 ezer üzembe helyezett új gépjárműről tudunk, addig a DataHouse szerint itthon a II. negyedévben 8621 új autót adtak el, ami 12 százalékos csökkenés éves összevetésben és 4 százalékkal alacsonyabb az első negyedévhez viszonyítva, amikor 9007 új autó talált gazdára. A fenti adatsorok alapján illuzórikusnak hathat a GKI minapi előrejelzése, amely szerint az év második felében megugorhat az itthoni újautó-értékesítés – az elemzőcég a harmadik negyedévre 11 800, az év utolsó 3 hónapjában pedig 10 700 autó értékesítését valószínűsíti.

Kapcsolódó
Nőhet a kereslet az új autók iránt

Nőhet a kereslet az új autók iránt

Éves szinten nagy a zuhanás.

Ez persze jól mutathat a 2021-es 36,5 ezer darabos eladáshoz, de nyomában sincs a 2019-es 63,7 ezres eladásnak. Ennél is durvább az összehasonlítás az újautó-értékesítések csúcsévéhez, 2004-hez viszonyítva. Akkor egyetlen negyedévben ötödével több új autót adtak el Magyarországon, mint amennyit idén az egész évre várunk. Összességében pedig 208 044 új gépjárművet értékesítettek 2005-ben az autószalonokban, s az eladott autók száma még 2007-ben is több, mint négyszerese volt az idei évre vártnak – közel 177 ezer új autó gördült az utakra. Ezek az autók azok, amelyek jelentős része korosítja a magyar autóparkot. 

Elszálló árak

Az autók elöregedésének viszonylag állandó, ám az elmúlt hónapokban egyértelműen felerősödő oka az árak emelkedése. A júliusi inflációs adatok szerint ugyanis

az új autók 17,5 százalékkal, a használtak pedig 17,9 százalékkal drágultak egy év alatt.

A két statisztikából pedig azt a következtetést lehet levonni, hogy az autóvásárlók kisebb vagy idősebb, azaz olcsóbb kocsit vettek, ez vezet az átlagéletkor további növekedéséhez. 

Az elmúlt hónapokban tehát folytatódott a drasztikus drágulás az autópiacon. Az árak emelkedése ugyan elmarad a már bőven 20 százalék feletti élelmiszer-inflációtól, ám az átlagnál gyorsabb növekedést mutat. 

Fordulat jöhet

A money.hu szakértői ugyanakkor arra hívják fel a figyelmet, hogy az őszi hónapok itt is változást hozhatnak. A boltokban hagyott egyre több pénz és a megugró energiaárak miatt is egyre kevesebben vághatnak bele olyan komoly beruházásba, mint az új vagy akár a használt autó vásárlása. Azzal pedig, hogy Nagy Márton gazdaságfejlesztési miniszter az Inforádió Aréna műsorában augusztus utolsó napján már belengette az október végéig élő benzinárstop megszüntetését, s így az üzemanyag minimum 50 százalékos áremelését vetítette előre, még több család mondhat le az autóhasználatról. Sokan az autó értékesítése mellett dönthetnek.

Az új autók iránti elmaradó keresletnek aligha lesz árleszorító hatása, miután a továbbra is szűkös gyártási kapacitás miatt ma nem ritka a 6-12 hónapos várólista, tehát túlkínálatról még sokáig nem beszélhetünk. Ugyanakkor arra van esély, hogy a drága üzemanyag miatt sokan döntenek úgy, hogy a jó árak miatt piacra dobják a családi ezüstöt, ami sokaknak most az autót jelentheti. Ennek nyomán a használt kocsiknál már felléphet túlkínálat, s ez visszavetheti azokat az irreális árakat, amelyek miatt ma többet fizetnek a piacon egy 3-4 éves használt kocsiért, mint amennyit azért újonnan fizettek tulajdonosai. 

A hitel is segíthet – de sietni kell

Aki tehát jól spekulál, a használtpiacon a korábbi hónapokhoz képest jobb üzletben reménykedhet az ősszel. Ugyanakkor nem árt erre készülni. Főleg azoknak, akiknek nem áll rendelkezésükre az autóvásárláshoz szükséges összeg. Nekik továbbra is jó alternatíva az, hogy személyi kölcsön segítségével vásárolnak. Sokakat mellbe vághat persze, hogy a Magyar Nemzeti Bank (MNB) adatai szerint idén júniusban átlagosan 14,75 százalékos átlagos kamatszint mellett folyósítottak a bankok személyi kölcsönt az ügyfeleknek, ám jól látható, hogy ez a szint alig magasabb, mint a KSH által kimutatott hivatalos infláció.

Ráadásul 5 éve – a mainál összehasonlíthatatlanul kisebb pénzromlás mellett – szó nélkül vett fel ilyen kamatszinteken személyi kölcsönt a magyar. Arról nem is beszélve, hogy az átlagos ügyfelek számára ma még a fenti szintnél kedvezőbb ajánlatok is elérhetőek a piacon. A keddi kamatemeléssel az MNB a nyári hónapokban 500 (!) bázisponttal ugrasztotta feljebb az alapkamatot, a 11,75 százalékos szint miatt szinte bizonyos, hogy a következő hetekben további kamatemelések várhatóak a személyi hitelek piacán is. Miután a személyi kölcsön felhasználása nincs konkrét hitelcélhoz kötve, az, aki azzal számol, hogy ősszel-télen a talán mérséklődő árak mellett venne kocsit, most bespájzolhat a hitelből. Egészen biztos, hogy kisebb kamatok mellett kerülhet a számlájára az autóvásárlás fedezete, mint 1-2 hónap múlva. 

Ne csak az autót, a hitelajánlatokat is nézzük át!

Emellett – ahogy a megvásárolandó használt autó műszaki állapotát érdemes körültekintően felmérni – a hitellehetőségeket sem árt áttekinteni. Egy 5 millió forintos, 5 éves személyi kölcsönnél is tetemes különbségek lehetnek. A money.hu autóhitel-kalkulátora szerint a legkedvezőbb kölcsönnél 112 ezer forint alatt marad a havi törlesztő, ugyanakkor a legdrágábbaknál közel 130 ezer forintot is fizethetünk havonta ugyanazért a kölcsönért. Ezt a különbséget a körültekintő választással meg lehet takarítani.

Ehhez a cikkhez ajánljuk

  • Gazdaság
Transparency International: három éve Magyarország az Európai Unió legkorruptabb országa

Transparency International: három éve Magyarország az Európai Unió legkorruptabb országa

Éppen csak az átlag alatt vagyunk.

február 11., 09:00

  • Gazdaság
Kocsmafejlesztési programot szorgalmaz a magyar söripar

Kocsmafejlesztési programot szorgalmaz a magyar söripar

Vajon lehet-e újra virágzó sörkultúránk, és hogyan segíthetne ebben az állam?

5 órája

  • Gazdaság
Rengeteg kihívás sújtja az autóipart, mutatunk még egyet

Rengeteg kihívás sújtja az autóipart, mutatunk még egyet

A mai modern autók felépítése lassan olyan összetetté válik, mint a repülőké.

február 10., 16:17

  • Gazdaság
Árat emel a Yettel és a Telekom, ez minden ügyfelet érint

Árat emel a Yettel és a Telekom, ez minden ügyfelet érint

A díjkorrekció az infláció mértékével megegyező mértékű.

február 11., 06:52

  • Gazdaság
Van, ahol már elkezdték kézbesíteni a 13. havi nyugdíjat

Van, ahol már elkezdték kézbesíteni a 13. havi nyugdíjat

A februári nyugdíjjal együtt érkezik.

február 11., 12:22

  • Gazdaság
Magyar tulajdonú cég szállíthat gázt az oroszpárti szakadár területre

Magyar tulajdonú cég szállíthat gázt az oroszpárti szakadár területre

A Moldovából kiszakadt régió elutasította az EU-s támogatást.

február 10., 21:17

  • Címlapon
Volodimir Zelenszkij: Vlagyimir Putyin Donald Trumpot csak egy kelléknek használja

Volodimir Zelenszkij: Vlagyimir Putyin Donald Trumpot csak egy kelléknek használja

Kemény szavakkal kritizálta amerikai kollégáját az ukrán elnök, aki az európai vezetőket is élesen bírálta.

4 órája

  • Címlapon
Magyarország blokkolhatta az Ukrajnával folytatott uniós csatlakozási tárgyalásokat

Magyarország blokkolhatta az Ukrajnával folytatott uniós csatlakozási tárgyalásokat

A magyar kormány a nemzeti kisebbségek védelmét várja el Kijevtől.

3 órája

  • Gazdaság
Megtalálta a kormány az ország rejtett kincsét, és azonnal rátette a kezét

Megtalálta a kormány az ország rejtett kincsét, és azonnal rátette a kezét

A kormány számol az új energiaforrással.

február 11., 05:40

  • Gazdaság
Újra bevadult az infláció, elszabadulóban az élelmiszerárak, lélektani határnál lehet a kormány

Újra bevadult az infláció, elszabadulóban az élelmiszerárak, lélektani határnál lehet a kormány

Nagy Márton felkészült a beavatkozásra.

február 11., 08:30

  • Gazdaság
Áll a bál a kormány, a könyvelők és adózási szakma között – kibogozzuk a szálakat

Áll a bál a kormány, a könyvelők és adózási szakma között – kibogozzuk a szálakat

Nem éri kár az alanyi adómentességet visszamenőlegesen választókat.

február 11., 14:22

  • Címlapon
Ebben a rendszerváltás óta minden kormány bűnös – elkezdődött a Tisza Párt kongresszusa

Ebben a rendszerváltás óta minden kormány bűnös – elkezdődött a Tisza Párt kongresszusa

Az egész napos eseményről a helyszínről tudósítunk.

5 órája

  • Gazdaság
Európai tekintetben Magyarország dobogós helyen van az akkumulátorgyártás kapacitások terén

Európai tekintetben Magyarország dobogós helyen van az akkumulátorgyártás kapacitások terén

Nagy Márton szerint azonban még van három kihívás, amelyekre megoldást kell találni.

február 11., 21:01

  • Gazdaság
2025-ben is keresik az Év Magyar Autóját – Ön is szavazhat!

2025-ben is keresik az Év Magyar Autóját – Ön is szavazhat!

Több kategóriában is keresik a legjobbakat.

február 10., 15:31

  • Gazdaság
Ezek a számok több mint hárommilliárd forintot értek

Ezek a számok több mint hárommilliárd forintot értek

Tizennégy milliomosa lett Magyarországnak.

február 8., 21:02

  • Gazdaság
Visszahívja közel húszéves sikertermékét az OTP – mutatjuk, mit kell tudni

Visszahívja közel húszéves sikertermékét az OTP – mutatjuk, mit kell tudni

100 milliárd forintot tartottak benne a kötvényesek.

február 8., 19:01

  • Címlapon
„Tisztelt Magyar Péter-támogatók! Értem, hogy fáj” – megszólalt a megtámadott elemző

„Tisztelt Magyar Péter-támogatók! Értem, hogy fáj” – megszólalt a megtámadott elemző

Nagy Attila Tibor szerint Magyar Péter „megajándékozta” a Fideszt és Orbán Viktort.

6 órája

  • Címlapon
Havas Henrik nekiment Gulyás Mártonnak a Magyar Péter-interjú miatt

Havas Henrik nekiment Gulyás Mártonnak a Magyar Péter-interjú miatt

Az újságíró szerint valaki felkészíthette volna Magyar Pétert arra, mi vár rá.

32 perce

  • Címlapon
A mamahotelért mindenki nagy árat fizet, pedig a spórolásra lett kitalálva

A mamahotelért mindenki nagy árat fizet, pedig a spórolásra lett kitalálva

Miért nem költöznek el otthonról a fiatalok? Ezek a mamahotel átkai.

18 perce

  • Gazdaság
A kis benzinkutak még mindig nem találtak vissza a 2021 előtti fejlődési pályára

A kis benzinkutak még mindig nem találtak vissza a 2021 előtti fejlődési pályára

Tavaly 6,5 milliárd literre csökkent a magyarországi üzemanyag-forgalom.

február 8., 21:10

  • Gazdaság
Reagált a kereskedelmi szövetség Nagy Márton árstopos bejelentésére

Reagált a kereskedelmi szövetség Nagy Márton árstopos bejelentésére

Azt is elárulták, mik a legfőbb célok az üzletpolitika kialakításakor.

február 10., 12:42

  • Címlapon
Újabb hírek érkeztek Ferenc pápa állapotáról

Újabb hírek érkeztek Ferenc pápa állapotáról

A katolikus egyházfő közelgő programjait lemondták.

6 órája

Neked ajánlott