Örülhetnek az euróban befektetők, elkezdődtek a kamatkifizetések
További Pénz beszél cikkek
- A Századvég teljesen mást vár jövőre a magyar gazdaságban, mint a kormány
- Szintet léphetnek a vállalkozások a digitalizáció terén – itt a DIMOP Plusz hitelprogram
- Hasít a bitcoin, Donald Trump másfélszeres árfolyamra repítette a kriptovalutát
- Lesújtott a központi bank, 51 millió forintos bírságot kapott a Groupama Biztosító
- Módosította a kormány a SZÉP-kártya felhasználását
A blogról
A 2028/Y jelű kötvény a piacon lévő Prémium Euró Magyar Állampapírok harmadát teszi ki, azaz értékében jelentős tétel, de ennél is izgalmasabb a kamatfizetése, mivel euróban 8,65 százalékos kamatot kapnak a kötvény tulajdonosai – írja a monitorblog.hu.
Kiemelték ugyanakkor, hogy a kamatfizetést követően változik a kötvény kamatozása, így a következő egy évben a csökkenő inflációs pálya és a kötvény által biztosított kamatprémium alapján 5,6 százalék feletti éves kamatot kapnak majd a tulajdonosok.
Mivel ugyanezt a kötvényt már csak másodpiacon és ott is csak nehezen vásárolhatják meg a befektetők, ezért fontos dilemma, hogy mihez kezdjenek a beérkező kamattal – írták, hozzátéve, hogy azoknak, akik állampapírban gondolkodnak, kézenfekvő lehet a 3 éves lejáratú Euró Magyar Állampapír. Ez egy változó kamatozású kötvény, a 3 hónapos EURIBOR-hoz kötött negyedéves kamatperiódusokkal – az aktuális negyedévre 3,71 százalékon rögzített kamattal.
Nagyobb kockázattal nagyobb nyereség
Bár ez az érték az elmúlt 15 évet vizsgálva átlag felettinek mondható, ha az EKB sikeresen folytatja a kamatvágási ciklust, a kötvény potenciális hozama is csökkenni fog.
Aki ennél magasabb hozamot szeretne realizálni eurós befektetésein, annak érdemes megfontolnia az alternatív befektetési lehetőségeket is – húzták alá.
A magasabb lehetséges nyereség érdekében szinte mindig többletkockázatot kell vállalni, így ha nem elégszünk meg az állampapír biztosította kifizetéssel, prémium- és privátbanki ügyfelek számára elérhető certifikátokat is vásárolhatunk. Ezek a jellemzően 4 éves futamidejű értékpapírok mögöttes részvények vagy részvénykosarak teljesítményének függvényében biztosítanak kifizetéseket – emelték ki.
Ezek a hagyományos kötvényeknél ugyan kockázatosabbak, de akár tőkevédelem vagy más védelmi mechanizmusok is tartozhatnak hozzájuk. A legutóbbi, július 31-ig jegyezhető 4 éves eurós certifikát tőkevédelem mellett évi 6 százalékos kamattal kecsegtette a befektetőket abban az esetben, ha a mögöttes három vállalat részvényárfolyama nem esik egy bizonyos szint alá. A terméktípus részleteiről ezen az oldalon tájékozódhat.
Vegyes alapok hosszú távra
A kötvények hozamát meghaladó potenciális hosszú távú teljesítményt kínálnak a vegyes alapok. Ezek a termékek a befektetési stratégiájuk szerint kialakított, erősen diverzifikált portfólióval rendelkeznek. Optimális megoldásnak bizonyulhatnak akkor, ha nem szeretnénk – darabszámban mérve – több értékpapírt vásárolni, és a sokszínű portfólió kialakítását inkább az alapkezelőre bíznánk.
Az MBH saját megoldása (MBH Egyensúly Euró Alapba Fektető Alap) mellett olyan termékeket találunk, amelyek mögött globálisan is jelentős alapkezelők szakértelme áll. Az Allianz Dynamic Multi Asset Strategy 50 EUR AT (EUR) célja, hogy hosszú távon egy 50 százalék részvényből és 50 százalék kötvényből álló portfólió teljesítményét meghaladó hozamot biztosítson a befektetőknek, míg a PIMCO Strategic Income Fund E EUR (Hedged) (acc) egy konzervatívabb megoldás, portfóliójában semleges súlyok mellett 75 százalék kötvényt és 25 százalék magas osztalékhányaddal bíró részvényt tart.
Az MBH kínálatában szereplő több mint 95 különböző, euróban denominált befektetési alapból akár saját magunknak is összeállíthatunk egy jól diverzifikált portfóliót. Az alapokkal le tudjuk fedni a legfontosabb eszköz- és aleszközosztályokat, olyan portfóliót létrehozva, amely megfelel céljainknak, időtávunknak és kockázatvállalási hajlandóságunknak.
Segítségképp az alapvető világképünket és a jelenlegi piaci körülményekre szabott mintaportfóliókat Negyedéves Advisory ajánlónkban teszik közzé.
Elkerülni a nagyobb mínuszokat
Hogy a Prémium Euró Magyar Állampapírokból befolyó kamatot hogyan érdemes befektetni, az egy komplex kérdés, hiszen számos tényező mellett függ a befektető pénzügyi céljaitól, kockázatvállalási képességétől és hajlandóságától.
Az MBH Befektetési Bank a hosszú távú befektetések és a portfólió építése, az abban való gondolkodás mellett vállal elkötelezettséget. Alapvetően nem a nagy árfolyam-emelkedéseket kell megfogni mindennap, hanem a nagyobb mínuszokat szükséges elkerülni, hogy a befektetésünk reálértékét meg tudjuk őrizni hosszabb távon. Ezt leginkább diverzifikáció segítségével tehetjük meg, azaz a rendelkezésre álló – jelen esetben eurós – pénzösszeget ne egy termékbe fektessük be, hanem a számunkra szimpatikus eszközök között osszuk meg. Így megtakarításainkban helyet kaphatnak a certifikátok, vegyes alapok, vagy akár a saját kezűleg összerakott befektetésialap-portfóliók is.
Ez a szerkesztőségi tartalom az MBH Bank támogatásával jött létre.
Rovataink a Facebookon