A nyugat-európai részvénypiacok hétfőn rekord mértékben, 9 százalékot meghaladó mértékben emelkedtek záráskor. Az emelkedés az európai kormányok mentőcsomagjainak köszönhető, s ezekkel a bankmentő akciókkal hozható összefüggésbe az is, hogy a hétfői kereskedés legnagyobb nyertesei a bankok voltak, de a mentőcsomagok hatására emelkedett a nyersanyagok ára is. Bár elemzők szerint hosszabb időt fog igénybe venni, míg ezek a programok "dolgozni" kezdenek, már felcsillant némi remény a tőke- és hitelpiacon.
A nyugat-európai tőzsdék zárásakor a legmegbízhatóbb európai részvények FTSEurofirst 300-as mutatója 9,2 százalékos erősödéssel zárt, s ezzel minden eddigi napi növekedési rekordot megdöntött. A mutató 929,29 ponton állt záráskor, s ezzel ledolgozott egy kicsit pénteki veszteségéből. A mutató pénteken 7,8 százalékot zuhant 849,29 pontig, 2003. július eleje óta negatív rekordot érve el. A bankok között a legnagyobb nyertes Crédit Suisse volt, 28 százalékos erősödéssel, az ING csoport 20 százalékkal, az Allianz 14 százalékkal drágult. A közüzemi szolgáltatók is erősödésnek indultak, a legnagyobb mértékben a francia GDF Suez részvénye emelkedett, 21,4 százalékkal. A fémek drágulása felfelé húzta a bányavállalatokat: az Anglo American 13 százalékkal, a Rio Tinto 12,5 százalékkal nőtt. A kőolaj drágulása miatt az olajipari cégek papírjai is magukhoz tértek: a BP 11, a Total 10, a Royal Dutch Shell 10 százalékkal 10 százalékkal drágult.
Hétfőn a londoni értéktőzsde irányadó mutatója, az FTSE-100 mutató 4212,90 ponton zárt, 280,80 pontos, 7,14 százalékos erősödéssel. A frankfurti értéktőzsde fő mutatója, a DAX-30 518,14 pontos, 11,40 százalékos emelkedéssel 5062,45 ponton végzett. Párizsban a CAC-40 index 54,19 ponttal, azaz 1,55 százalékkal 3442,70 pontra csökkent, 38,68 százalékkal elmaradva az év végi értékétől. (MTI)
A forint megközelítette negatív rekordját az euróhoz képest hétfőn reggel, amikor 291,49 forint ért egy euró a bankközi devizapiacon. A forint pénteken napközben érte el történelmi mélypontját, akkor 291,51 forinton is jegyezték az eurót. Pénteken késő estére már erősödött a forint, amikor 1 euró 288,69 forinton volt. Hétfőn reggel a dollár 222,51 forinton állt a péntek késő esti 222,00 forint után.
A szakértők a pénteki mélypont után azt mondták, hogy "ilyen még nem volt, senki sem tudja, hogy mi következik". Többek szerint az euró 300 forintig erősödhet, mások szerint a forint inkább drágul, az euró 280 forintig gyengülhet. Pénteken a Magyar Nemzeti Bank nem avatkozott be a forint védelmében, ugyanakkor Gyurcsány Ferenc miniszterelnök azt mondta, hogy a kormánynak és a központi banknak együtt kell működnie a forint értékállóságának a biztosítása céljából.
Hétfőn reggel a régió valamennyi devizája gyengült, mindegyikük megszenvedi a befektetői kockázatkerülés egyre fokozódó erősödését. Hétfőn reggel például az euró 0,68 százalékkal 28,293 cseh koronára drágult. Az euró 2007. augusztus óta pénteken ért többet először 28 koronánál. Hétfőn reggel az euró 0,01 százalékkal 4,3995 zlotyra emelkedett. (MTI)
A kereskedés elindítása után erősödni kezdtek a tőzsdemutatók, de délután öt óra körül a DJIA mutatója negatív területre került rövid időre. Ezt többen azzal a bizonytalansággal indokolták, hogy a kijelölt amerikai pénzügyminiszter, Timothy Geithner megkapja-e a kinevezéséhez szükséges szenátusi támogatást.
A szakértők a növekedést részben az IBM kedden nyilvánosságra hozott kedvező előrejelzésének köszönhető befektetői hangulatjavulásra vezették vissza. A befektetők egy része azonban kivár: azokat az intézkedéseket várják, amelyekkel az új elnök felveheti a küzdelmet az immár egy esztendeje húzódó recesszió - és különösen annak súlyosbodása - ellen.
Két hete legnagyobb egynapi emelkedéssel zárt a kőolaj ára New Yorkban, de Londonban is jelentősen drágult szerdán. Az északi-tengeri Brent könnyűolaj ára 1,40 dollárral 45,02 dollárra emelkedett Londonban márciusra. A nyugati féltekén irányadó WTI olajfajta hordónkénti ára 2,71 dollárral 43,55 dollárra drágult a New York-i árupiacon (NYMEX) a szerdától legközelebbivé vált márciusi lejáratra.
Az OPEC több illetékese jelezte, hogy gőzerővel folyik a szervezet termelésének a visszafogása a decemberi döntésnek megfelelően. Ennek ezúttal nagyobb hatása volt, mint annak, hogy egyre több adat támasztja alá az olajkereslet csökkenését a globális gazdaságnövekedés lassulása miatt. (MTI)
A kötegelt és érzékelő kábeleket készítő japán Euro Wire and Cable Services (EWCS) az anyavállalat tervei szerint bezárja tatabányai gyárát, és elbocsátja a teljes létszámot, több mint 160 dolgozót. A tatabányai gyár megrendelései a gazdasági válság miatt visszaestek.
Bencsik János polgármester szerdán elmondta, a vállalat korábban jelezte, hogy a cég jövőjéről Japánban döntenek a hónap végén. Az EWCS tatabányai működése alatt 97 millió forint helyi adót fizetett a város költségvetésébe, tette hozzá. A gyár egy névtelenséget kérő alkalmazottja szerint a leépítéseket valószínűleg február elején kezdik meg. A vállalat Tatabányán lévő japán vezetői nem akartak nyilatkozni, a munkaügyi központba szerda estig nem érkezett meg a létszámleépítésről szóló szándéknyilatkozat. (MTI)