A nyugat-európai részvénypiacok hétfőn rekord mértékben, 9 százalékot meghaladó mértékben emelkedtek záráskor. Az emelkedés az európai kormányok mentőcsomagjainak köszönhető, s ezekkel a bankmentő akciókkal hozható összefüggésbe az is, hogy a hétfői kereskedés legnagyobb nyertesei a bankok voltak, de a mentőcsomagok hatására emelkedett a nyersanyagok ára is. Bár elemzők szerint hosszabb időt fog igénybe venni, míg ezek a programok "dolgozni" kezdenek, már felcsillant némi remény a tőke- és hitelpiacon.
A nyugat-európai tőzsdék zárásakor a legmegbízhatóbb európai részvények FTSEurofirst 300-as mutatója 9,2 százalékos erősödéssel zárt, s ezzel minden eddigi napi növekedési rekordot megdöntött. A mutató 929,29 ponton állt záráskor, s ezzel ledolgozott egy kicsit pénteki veszteségéből. A mutató pénteken 7,8 százalékot zuhant 849,29 pontig, 2003. július eleje óta negatív rekordot érve el. A bankok között a legnagyobb nyertes Crédit Suisse volt, 28 százalékos erősödéssel, az ING csoport 20 százalékkal, az Allianz 14 százalékkal drágult. A közüzemi szolgáltatók is erősödésnek indultak, a legnagyobb mértékben a francia GDF Suez részvénye emelkedett, 21,4 százalékkal. A fémek drágulása felfelé húzta a bányavállalatokat: az Anglo American 13 százalékkal, a Rio Tinto 12,5 százalékkal nőtt. A kőolaj drágulása miatt az olajipari cégek papírjai is magukhoz tértek: a BP 11, a Total 10, a Royal Dutch Shell 10 százalékkal 10 százalékkal drágult.
Hétfőn a londoni értéktőzsde irányadó mutatója, az FTSE-100 mutató 4212,90 ponton zárt, 280,80 pontos, 7,14 százalékos erősödéssel. A frankfurti értéktőzsde fő mutatója, a DAX-30 518,14 pontos, 11,40 százalékos emelkedéssel 5062,45 ponton végzett. Párizsban a CAC-40 index 54,19 ponttal, azaz 1,55 százalékkal 3442,70 pontra csökkent, 38,68 százalékkal elmaradva az év végi értékétől. (MTI)
Szerdán is veszteséggel zártak a nagy nyugat-európai részvénytőzsdék vezetői indexei, ez alkalommal azonban nem zömmel a pénzügyi, hanem az olajipari részvények is lehúzták a tőzsdemutatókat és nem utolsó sorban a legmegbízhatóbb részvények FTSEurofirst 300 indexét, amely 0,9 százalékkal 767,23 pontra esett.
Londonban a FTSE-100 vesztesége 0,77 százalék lett, a mutató 4059,88 ponton végzett. A BP Amoco olajipari részvény 2,5 százalékkal lett olcsóbb, a Shellé 2,7 százalékkal. A pénzügyi részvények közül a Barclays Bank lett nagy vesztes 9,3 százalékos árfolyameséssel. A kedden több mint 60 százalékkal olcsóbbodott Royal Bank of Scotland banki papír most 21,4 százalékos emelkedéssel korrigált.
Frankfurtban a DAX-30 mutató 4261,15 pontig jutott, keddhez képest fél százalékkal emelkedett, elsősorban a Metro részvény 5,6 százalékos drágulásának köszönhetően. A Deutsche Bank árfolyama 3,9 százalékkal emelkedett. A párizsi CAC-40 index 0,67 százalékkal esett 2905,57 pontra. (MTI)
Rövidített munkaidőt vezetnek be a Volkswagen valamennyi németországi gyárában február 23. és 27. között. Németország legnagyobb autóipari csoportját sok más autógyártóval ellentétben eddig még nem nagyon érintette a globális válság, eltekintve a karácsonykor elrendelt kisebb leállástól.
A tervek szerint a németországi VW-gyárak 92 ezer dolgozójából 61 ezer fog rövidített munkaidőben dolgozni. A dolgozóknak nem kell fizetésük csökkenésétől tartani, mert a rövidített munkaidőre is teljes bérüket kapják, csak a pótlékoknál lesz veszteségük. Korábban a Daimler és a BMW jelezte rövidített munkaidő bevezetését. (MTI)
Bajnai Gordon nemzeti fejlesztési és gazdasági miniszter az Autóipari Versenyképességi Munkacsoport ülése utáni sajtótájékoztatón azt mondta az autóipari szakemberek felvetésére, miszerint a kormány azzal is ösztönözhetné a késztermékek vásárlását, hogy eltörli a regisztrációs adót, a miniszter kijelentette: megvizsgálják ezt a lehetőséget, de ez mindenképpen csak úgy képzelhető el, hogy ha az adókiesést más forrásból kompenzálni lehet.
A szerda délutáni munkacsoport tagjai üdvözölték azt a pályázati lehetőséget, amelynek eredményeként a csökkentett munkaidőben foglalkoztatott alkalmazottak bérének és járulékainak egy részét megtéríti az állam. Erre jelenleg 16 milliárd forint áll rendelkezésre nemzeti forrásból, és további 50 milliárd csoportosítható át az uniós forrásokból, amennyiben arra áldását adja Brüsszel is, mondta a miniszter. (MTI)