A nyugat-európai részvénypiacok hétfőn rekord mértékben, 9 százalékot meghaladó mértékben emelkedtek záráskor. Az emelkedés az európai kormányok mentőcsomagjainak köszönhető, s ezekkel a bankmentő akciókkal hozható összefüggésbe az is, hogy a hétfői kereskedés legnagyobb nyertesei a bankok voltak, de a mentőcsomagok hatására emelkedett a nyersanyagok ára is. Bár elemzők szerint hosszabb időt fog igénybe venni, míg ezek a programok "dolgozni" kezdenek, már felcsillant némi remény a tőke- és hitelpiacon.
A nyugat-európai tőzsdék zárásakor a legmegbízhatóbb európai részvények FTSEurofirst 300-as mutatója 9,2 százalékos erősödéssel zárt, s ezzel minden eddigi napi növekedési rekordot megdöntött. A mutató 929,29 ponton állt záráskor, s ezzel ledolgozott egy kicsit pénteki veszteségéből. A mutató pénteken 7,8 százalékot zuhant 849,29 pontig, 2003. július eleje óta negatív rekordot érve el. A bankok között a legnagyobb nyertes Crédit Suisse volt, 28 százalékos erősödéssel, az ING csoport 20 százalékkal, az Allianz 14 százalékkal drágult. A közüzemi szolgáltatók is erősödésnek indultak, a legnagyobb mértékben a francia GDF Suez részvénye emelkedett, 21,4 százalékkal. A fémek drágulása felfelé húzta a bányavállalatokat: az Anglo American 13 százalékkal, a Rio Tinto 12,5 százalékkal nőtt. A kőolaj drágulása miatt az olajipari cégek papírjai is magukhoz tértek: a BP 11, a Total 10, a Royal Dutch Shell 10 százalékkal 10 százalékkal drágult.
Hétfőn a londoni értéktőzsde irányadó mutatója, az FTSE-100 mutató 4212,90 ponton zárt, 280,80 pontos, 7,14 százalékos erősödéssel. A frankfurti értéktőzsde fő mutatója, a DAX-30 518,14 pontos, 11,40 százalékos emelkedéssel 5062,45 ponton végzett. Párizsban a CAC-40 index 54,19 ponttal, azaz 1,55 százalékkal 3442,70 pontra csökkent, 38,68 százalékkal elmaradva az év végi értékétől. (MTI)
Két dollár körüli mértékben csökkent a kőolaj ára Londonban és New Yorkban csütörtökön a vezető értékpiacokon tapasztalható bizonytalanságokra és azokra a véleményekre, hogy tovább mérséklődik a kőolaj iránti kereslet a globális piacon.
Az Intercontinental Exchange (ICE) londoni IPE-jegyzésében az északi-tengeri Brent novemberi lejárata 1,70 dollár csökkenéssel 82,66 dolláron fejezte be a napot. A New York-i árupiacon (NYMEX) a nyugati féltekén irányadó West Texas Intermediate (WTI) amerikai könnyűolajfajta novemberi jegyzése 2,36 dollárral 86,59 dollárra süllyedt. (MTI)
Gyengültek a vezető New York-i tőzsdemutatók csütörtökön, a kereskedés leállítása előtt egy órával. A tőzsdemutatók a nyitás óta eltelt öt és fél óra alatt a veszteséges és a nyereséges oldalon egyaránt álltak, de a kereskedés leállítása előtt egy órával napi mélypontra kerültek.
A befektetők szerint továbbra is bizonytalan, hogy az amerikai kormány 700 milliárd dolláros mentőöve és a szerdán végrehajtott kamatcsökkentés elegendő lesz-e ahhoz, hogy megszilárduljon a pénzpiac és elkerülhető legyen a globális recesszió. (MTI)
A Nemzetközi Valutaalap (IMF) a globális hitelválság sújtotta országok megsegítése érdekében beüzemelte finanszírozási vészmechanizmusát, amelyet az 1990-es évekbeli ázsiai válság kezelésére hoztak létre - jelentette be Dominique Strauss-Kahn, az IMF vezetője.
Strauss-Kahn a Világbank és az IMF hét végi csúcstalálkozója előtt arról beszélt: a világ vezetőinek az a fő feladatuk, hogy helyreállítsák a globális piacokon a bizalmat. Az IMF vészmechanizmusát 1995-ben hozták létre, hogy felgyorsítsák a hitelekre szoruló országok igényeinek teljesítését. Két évvel később alkalmazták, amikor segítséget nyújtottak az ázsiai valutaválság idején a Fülöp-szigeteknek, Thaiföldnek, Indonéziának és Dél-Koreának. (MTI)
Keményen érinti Nagy-Britanniát az izlandi bankok csődje. A csütörtökre hivatalossá vált adatok szerint 98 angol, walesi és skót önkormányzat, 15 rendőrhatóság és a londoni városi tanács közlekedési hatósága, a Transport for London összesen 860 millió font betéthez nem jut hozzá. A BBC értesülése szerint ráadásul az Izlandon befagyott brit bankszámlák összege ennek sokszorosa is lehet a vállalati szektor izlandi számláival együtt.
"Teljesen elfogadhatatlan, ami Izlandon történt" - jelentette ki Gordon Brown brit miniszterelnök, hozzátéve, hogy kormánya, "ahol csak tudja", befagyasztja az izlandi vállalatok Nagy-Britanniában tartott vagyonát és "további lépéseket" tesz az izlandi hatóságok ellen a pénz visszaszerzése végett. Geir Haarde izlandi miniszterelnök szerint a brit kormány "terrorellenes törvényeket alkalmaz" Izland ellen. A rendkívül magas külső finanszírozási igényű izlandi gazdaságés a gazdaság méretéhez képest hatalmas külső kötelezettségekkel terhelt izlandi bankrendszer gyakorlatilag összeomlott a globális pénzügyi válság okozta likviditásszűke miatt. (MTI)