Erősödéssel indíthatnak a vezető európai tőzsdemutatók hétfőn, részben reagálva a legfejlettebb hét ipari ország hétvégi közös nyilatkozatára, amelyben azt fogalmazták meg, hogy stabilizálják a piacokat és megakadályozzák a vezető pénzügyi cégek összeomlását. Az amerikai pénzügyminiszter bejelentése szerint kollégáival agresszív tervet fogadtak el.
Vasárnap az eurózóna kormányfői is találkoztak és közös akciótervet fogadtak el meg a pénzügyi válság leküzdésére. Ennek lényege a bankközi hitelek állami garantálása és szükség esetén a bankok újratőkésítése a banki csődök megakadályozására. Az eurózóna tagállamai külön-külön jelentik be intézkedéseiket, várhatóan még hétfőn.
Ezekre a hírekre gyengült az euró, és emelkedett a kőolaj, valamint az arany ára. A vezető ázsiai tőzsdék jórészt nyereségen álltak, a New York-i értéktőzsde határidős jegyzései jóval a pénteki záróérték felett voltak.
Az értékforgalmazók becslése szerint a londoni tőzsde irányadó FTSE100 indexe 183 pont emelkedéssel 4115 ponton kezd, a frankfurti értéktőzsde fő mutatója, a DAX-30 168 pont növekedéssel 4712 ponton indít hétfőn. Röviddel 7:30 óra után az euró 1,3514 dollárra hanyatlott a pénteki 1,3574 dollárról. A dollár 100,77 jenről 100,10 jenre gyengült. Ugyanekkor a nyugati féltekén irányadó WTI olajfajta hordónkénti ára 2,1 dollár emelkedéssel 79,80 dolláron állt. (MTI)
A Fitch után a Standard & Poor's is leminősítette Ukrajnát. A S&P B+-ról B-re változtatta Ukrajna hosszú lejáratú devizaadósságának besorolását. Az ukrán bankszektor megmentése komoly költségekkel járhat. Ukrajnában a pénzügyi problémák már olyannyira súlyosak, hogy az állam egyedül nem képes megoldani azokat, ezért az IMF-hez fordult segítségért. Az eddigi hírek szerint a rendkívüli IMF hitel összege elérheti a 14 milliárd dollárt, hivatalos bejelentésre azonban még nem került sor.
Ha az IMF-fel nem sikerülne megegyezni vagy a belső politikai feszültségek miatt mégsem sikerülne a bankrendszer helyzetét stabilizálni, úgy nem kizárt, hogy újabb leminősítés vár az ukránokra.
(Portfolio)A Frankfurter Allgemeine Zeitung bevezetőjében megállapította, hogy a Kelet-Európában kialakult piacgazdaságok közül elsőként Magyarországot sújtja teljes dühével a pénzügyi válság. Az újság szerint a korábbi mulasztásokkal magyarázható, hogy az országot a többi posztkommunista államnál keményebben érintik a nemzetközi válság következményei. Az egykori "mintadiák" az elmúlt években – függetlenül az éppen hivatalban lévő kormánytól – lehetőségein felül élt. Ennek következményeként pedig az állami pénzügyek teljes mértékben irányíthatatlanná váltak, s ezért most az állampolgároknak nagy árat kell fizetniük.
Az állam adósságai előreláthatóan elérik a bruttó nemzeti termék kétharmadát, s Magyarország így – az Európai Unióhoz újonnan csatlakozott államok közül egyedül – nem teljesíti az eladósodás mértékével kapcsolatos maastrichti kritériumot, amely maximum 60 százalékot engedélyez. Ennek oka a lap szerint az új adósságok rendkívüli növekedése.
Magyarország semmiképp sem olyan "csődeset", mint Izland, hanem továbbra is egy jelentős növekedési potenciállal rendelkező, s felzárkózásra kényszerített, válságokban edződött ország. Az állami pénzügyek tervezett szanálásának felgyorsítása hozzájárulhat a piacok bizalmának megszilárdításához – írta a lap, utalva arra is, hogy a közös európai valuta, az euró bevezetésének a miniszterelnök által bejelentett menetrendje ugyancsak fontos bizalomnövelő jelzés a beruházók számára. Magyarország – mint a lap írta &ndsh; négy éve tagja az EU-nak, de az euró bevezetésétől még mindig legalább négy évre áll. A lap szerint mindezzel összefüggésben a válság egyik fő tanulsága az lehet, hogy minél korábban teljesíti egy ország a házi feladatait, annál gyorsabban kerülhet a közös európai valuta védelme alá.
Az elemzői várakozásokat kismértékben felülmúló eredményekről számolhatott be a Microsoft tegnap este közzétett harmadik negyedéves gyorsjelentésében, aminek hatására a társaság részvényei 4 százalékkal értékelődtek fel a zárás utáni kereskedésben.
Az elemzők attól tartottak, hogy a társaság csökkentheti a profitvárakozásait, azonban e téren a cég nem okozott negatív meglepetést. Bár a menedzsment prognózisai elmaradnak a piaci várakozásoktól, a vezetőség 0,51 és 0,53 dollár közötti egy részvényre jutó nyereséget és 17,3 és 17,8 milliárd dollár közötti bevételt vár a folyó negyedévre.