Gyengültek a vezető New York-i tőzsdemutatók csütörtökön az előző napok látványos emelkedése után. A technológiai papírokkal telített Nasdaq Composite index 3,1 százalék (46,82 pont) csökkenéssel 1445,56 ponton fejezte be a napot. A 30 vezető ipari részvény DJIA mutatója 8376,24 ponton zárt 2,5 százalék (215,45 pont) gyengüléssel.
A szakértők azt mondták, a befektetők borúlátását erősítette, hogy több vezető amerikai cég jelentett be létszámleépítést, miközben a várakozások szerint novemberben jelentősen csökkent a foglalkoztatottak száma az Egyesült Államokban. Elemzők becslése szerint a foglalkoztatottak száma 300 ezerrel hanyatlott. Az ezzel kapcsolatos hivatalos adatot pénteken ismertetik. A befektetői bizalom gyengüléséhez járult hozzá az is, hogy az elmúlt évek leggyengébb novemberi forgalmáról számoltak be az amerikai kiskereskedelmi cégek.
Gyengítette az energetikai cégek árfolyamát, hogy több mint három dollárral, közel négy éve legalacsonyabb szintre esett a kőolaj ára. A New York-i árupiacon a nyugati féltekén irányadó West Texas Intermediate amerikai könnyűolajfajta januári jegyzése 3,12 dollárral 43,67 dollárra süllyedt.
Tőzsdezáráskor New Yorkban az euró 1,2771 dollárra erősödött a szerda késő esti 1,2704 dollárról. Az euró 261,38 forintot ért az egy nappal korábbi 261,00 forint után (+0,15 százalék). A dollár 204,21 forinton volt a szerdai 205,25 forintot követően (-0,51 százalék).
Az Európai Uniós soros elnöki tisztét ellátó francia elnök, Nicolas Sarkozy szerdán "a gazdasági helyzetnek megfelelő kitűnő döntésnek nevezte", hogy a központi bankok egyeztetett intézkedéssel, fél-fél százalékponttal csökkentették az irányadó kamatokat. "A bizalmi válsággal szemben összehangolt intézkedésekkel lehet csak megnyugtatni a piacokat" - hangsúlyozta Sarkozy a franciaországi Évianban egy nemzetközi világpolitikai konferencián. Az elnök szerint a kamatcsökkentések kiváló választ adnak a jelenlegi helyzetre, a pénzügyi intézmények likviditási problémáira és megkönnyítik a befektetéseket. "Üdvözölöm a döntést, amely már egy ideje kívánságaim között szerepelt" - tette hozzá.
Ezzel egyidőben a nemzetgyűlésben a politikai pártok a gazdasági válságról tartottak vitanapot, amelyen Francois Fillon kormányfő a gazdaságok és a vállalatok számára "erős jelzésnek" minősítette a kamatcsökkentést, amelyet "türelmetlenül várt mindenki". Megvédte azt a döntést is, hogy a francia-belga Dexia bankcsoportot megmentették. "Az állam nem a vezetők megmentéséért cselekszik. A Dexia irányítói leköszöntek. A francia állampolgárokat, a vállalatokat, a munkahelyeket, a gazdaságunkat kell megóvni. Ehhez az állam szavát adja" - fogalmazott Fillon.
Agresszív mértékben, egyszerre három fokozattal visszaminősítette szerdán a feltörekvő piacokon aktív befektetők által is figyelt Izland szuverén kötvényadósi osztályzatát, valamint deviza-bankbetéti országplafonját a Moody's Investors Service, amely szerint az izlandi kormány súlyos pénzügyi nehézségei most már "nem tekinthetők átmenetinek". A Fitc Ratings döntése után ez a második izlandi leminősítés valamely nagy nemzetközi hitelminősítő részéről. A Moody's szerdai londoni bejelentése szerint az eddigi "Aa1" - vagyis magasan elsőrendű - kockázati besorolások "A1"-re változnak; ezzel a cég kihagyta a köztes "Aa2" és "Aa3" osztályzati fokozatokat.
A cég indoklása szerint a szerdai visszaminősítés alapja az a várakozás, hogy a globális hitelválságnak a "túlméretezett" izlandi bankrendszerre gyakorolt hatásai a korábban valószínűsítettnél súlyosabb és hosszabb ideig tartó romlást okoznak az izlandi kormány fizetési egyensúlyi mutatóiban. A Moody's szerint a várható mély recesszió jó eséllyel jelentős költségvetési hiányokhoz vezet, éles ellentétben az elmúlt évek többleteivel.
Se igény, se szükség nincs arra, hogy az MNB a jelenlegi helyzetben beavatkozzon, de a jegybanknak vannak forgatókönyvei az ellenkező esetekre is - mondta Simor András jegybankelnök sajtótájékoztatón szerdán Budapesten. Megerősítette, hogy napi kapcsolatban vannak a bankokkal. A fejlett és a feltörekvő gazdaságoknak nem okvetlenül kell azonos intézkedéseket megtenniük - válaszolta Simor András jegybankelnök szerdán sajtótájékoztatón Budapesten a kamatdöntést firtató kérdésre. Hat központi bank egyszerre, összehangoltan csökkentette irányadó kamtát.
A kockázati prémiumok világszerte emelkednek, Magyarországra nézve is nőttek, ami ugyanolyan fontos szempont a kamatdöntésnél, mint az, hogy a világgazdasági lassulás vélhetően a vártnál gyorsabban csökkenti az inflációt. Mindezek megfontolása a monetáris tanács feladata. A testület nem tartott rendkívüli ülést, a kamatdöntéssel legközelebb a következő, rendes ülésén foglalkozik.
Londoni elemzői körökben már a hónap eleje óta várták, sőt, egyes elemző házak erőteljesen sürgették a vezető ipari gazdaságok jegybankjai által szerdán bejelentett, egyeztetett és agresszív kamatcsökkentést, tekintettel a mind több jel szerint immár globálissá terebélyesedő recesszióra és a pánikszerűvé fajult tőzsdei eladási hullámokra. A Moody's Economy, a Moody's Investors Service hitelminősítő londoni gazdaságelemző szolgálata az amerikai bankmentő terv körüli képviselőházi huzavona idején közölt elemzéseiben kiemelte a háromhónapos futamú amerikai kormányadósságra nehezedő hatalmas befektetői vásárlási nyomást, amelynek nyomán e rövid lejáratú kincstárjegyek hozama a zéró felé közelített. A ház szerint ez jelezte a piaci félelem mértékét: a befektetők már készek feledni minden kamatnyereség-megfontolást, csak hogy tőkéjüket biztonságban tudják.
(MTI)