Kissé gyengült a forint, az euró hétfőn délelőtt negyed tízkor 279,90/280,10 forint volt a budapesti bankközi piacon a pénteki 279,50/70 forint után. A korábbi időszaknál sokkal nyugodtabb a piac, az árfolyam hajnal óta szűk sávban, 279,50 és 280,50 forint között alakult, a kereskedők a délutáni kamatdöntésre várnak. A forint a dollárral szemben kissé erősödött: az amerikai deviza árfolyama 210,50/65 forint, pénteken 211,00/30 volt. A nemzetközi kereskedésben egy svájci frank 187,85 (pénteken 188,60) forintot, 100 japán jen 232,65 (pénteken 232,70) forintot ért. (MTI)
Londoni értékforgalmazók szerint a nyugat-európai részvénypiacok csütörtök reggel követik a Wall Streetet és az ázsiai piacokat, lefelé a lejtőn. A részvények - közülük is a bankrészvények - utóbbi napokban fölerősödött újraértékelése belátható ideig még folytatódik. Az S&P 500-ban lévő cégek értéke összesen 6,69 billió dollárral csökkent azóta, hogy a mutató tavaly október 9-én eddigi rekordjára, 1565,15 pontra emelkedett, állapították meg a Standard & Poor's elemzői. Szerdán 806,58 ponton zárt az S&P 500, 6,12 százalékos napi veszteséggel. Az értékforgalmazók becslése szerint a londoni értéktőzsde irányadó mutatója, az FTSE-100 hatvan pont körüli veszteséggel nyithat, a frankfurti értéktőzsde fő mutatója, a DAX-30 hetvenhét pont körüli visszalépéssel kezdhet.
A New York-i tőzsdemutatók határidős jegyzései közül a New York-i értéktőzsde fő mutatójáé, a Dow Jones ipari átlagé csütörtök reggelre 1,28 százalékkal 7924 pontra csökkent, a Nasdaq összetett mutatójáé 1,46 százalékkal 1076,50 pontra süllyedt, az S&P 500-asé 1,70 százalékkal 798,70 pontra fogyatkozott.
Csütörtökön, előre jelzett makrogazdasági adatok híján, viszonylag szilárdnak ígérkezik a forint, a térségi irányzatot követheti. Az év vége felé elképzelhető, hogy 260/euró alatt lesz az árfolyam, írta elemzők véleményét idézve csütörtök reggel a Dow Jones hírügynökség. A londoni bankközi piacon a forint csütörtök reggel, 271,00-50/eurón, 0,22 százalékkal jobb volt a kora hajnalinál, és 7,18 százalékkal gyengébb az euróval szemben, mint a tavalyi év végén. Ugyanakkor a forint 216,49-67/dollár volt, 0,18 százalékkal jobb a kora hajnalinál, 24,91 százalékkal gyengébb, mint tavaly év végén.
A szlovák korona csütörtök reggel, 30,385-425/eurón, 9,54 százalékkal erősebb (szerda reggel 9,65 százalékkal erősebb), a cseh korona, 25,72-75/eurón, 2,93 százalékkal erősebb (szerda reggel 2,88 százalékkal erősebb), a lengyel zlotyi, 3,8181-231/eurón, 6,04 százalékkal gyengébb (szerda reggel 6,46 százalékkal gyengébb) volt az euróval szemben, mint év végén.
Szerdán a török központi bank váratlanul leszállította az irányadó kamatot azzal az indoklással, hogy várakozásai szerint az infláció gyorsabban fog csökkenni, mint amire korábban számítottak. A bank egyszersmind a vártnál nagyobb mértékben szállította le az egynapos bankközi kamatot. A döntés értelmében az alapkamat 50 bázisponttal 16,75 százalékról 16,25 százalékra mérséklődött, az egynapos kamat 100 bázisponttal 19,75 százalékról 18,75 százalékra csökkent.
A török jegybank utoljára május és július között csökkentette a kamatot 1,5 százalékponttal, azóta a kamatszint változatlan volt. A döntés után a líra 4 százalékkal gyengült a dollárhoz képest, és az elemzők további gyengülést várnak az alapkamat leszállítása következtében. A török líra több mint 30 százalékkal gyengült a dollárhoz képest az idén. (MTI)
Jelentősen csökkentek a vezető New York-i tőzsdemutatók zárás előtt három órával, elsősorban amiatt, hogy az Egyesült Államokban jelentősen visszaestek a fogyasztói árak, egyelőre nem látszik a kibontakozás a három nagy amerikai autógyár számára, és rekord mértékben csökkentek a lakóingatlan építések. Mindez rossz üzenet a befektetőknek az amerikai gazdaság kilátásait illetően.
Közép-európai idő szerint 19 órakor a technológiai papírokkal telített Nasdaq Composite index 54,27 pontos, 3,66 százalékos csökkenéssel 1429,00 ponton állt. A 30 vezető ipari részvény DJIA mutatója 210,99 pontos, 2,50 százalékos gyengüléssel 8213,76 ponton állt ekkor.
Közép-európai idő szerint 19 óra körül az euró 1,2581 dollár volt. Az euró 271,62 forintot ért. (MTI)