Kissé gyengült a forint, az euró hétfőn délelőtt negyed tízkor 279,90/280,10 forint volt a budapesti bankközi piacon a pénteki 279,50/70 forint után. A korábbi időszaknál sokkal nyugodtabb a piac, az árfolyam hajnal óta szűk sávban, 279,50 és 280,50 forint között alakult, a kereskedők a délutáni kamatdöntésre várnak. A forint a dollárral szemben kissé erősödött: az amerikai deviza árfolyama 210,50/65 forint, pénteken 211,00/30 volt. A nemzetközi kereskedésben egy svájci frank 187,85 (pénteken 188,60) forintot, 100 japán jen 232,65 (pénteken 232,70) forintot ért. (MTI)
A Mol Nyrt. az elemzői várakozásoktól némileg elmaradó nettó eredményt ért el, a harmadik negyedéves teljesítménye 300 millió forintos veszteséget mutat, szemben a tavaly ilyenkori 59,5 milliárd forintos nyereséggel, azonban a háromnegyedéves 174,3 milliárd forintos nettó eredmény még mindig 32 százalékkal magasabb az egy évvel korábbinál.
A Mol kedden közzétett, IFRS (Nemzetközi Pénzügyi Beszámolási Standardok) szerinti gyorsjelentése szerint csoport üzleti eredménye speciális tételek nélkül 42,4 milliárd forint volt a harmadik negyedévben 46 százalékkal kevesebb, mint egy éve. A Mol árbevétele a harmadik negyedévben 976,5 milliárd, a háromnegyedévben 2.683,1 milliárd forint volt, 43 illetve 48 százalékkal többbb az egy évvel korábbinál.
"Habár a globális olaj- és gáz szektor jelenleg hektikus pénzügyi környezettel szembesül, a vállalat pénzügyi helyzete stabil. A Mol-nak az INA részvények pénzügyi rendezését követően 1,5 milliárd euró hitelkerete és pénzbetéte van, amely megfelelő pénzügyi rugalmasságot biztosít rövid- és középtávon" - írta a jelentésben Hernádi Zsolt, a cég elnök-vezérigazgatója. (MTI)
Magyarország csak lassan fog felépülni a recesszióból jövőre a Nemzetközi Valutaalap (IMF) várakozása szerint. Azonban úgy látják, hogy a folyó fizetési mérleg hiánya meredeken csökken. A washingtoni székhelyű nemzetközi pénzintézet hétfőn tette közzé a Magyarország számára megnyitott készenléti hitelkerettel kapcsolatos saját szakértői jelentését. A Valutaalap helyzetértékelése szerint a magyar gazdaság 2009-ben 1 százalékkal fog zsugorodni, 2010-ben pedig csak 0,6 százalékkal fog növekedni. (MTI)
Hullámzó és eseménytelen kereskedési nap után hétfőn végül jelentős csökkenéssel zártak a vezető New York-i tőzsdemutatók. A technológiai papírokkal telített Nasdaq Composite index 2,29 százalék (34,80 pont) csökkenéssel 1482,05 ponton fejezte be a napot. A 30 vezető ipari részvény DJIA mutatója 8273,58 ponton zárt 2,63 százalék (223,73 pont) hanyatlással. őzsdezáráskor New Yorkban az euró 1,2655 dollár, illetve 268,60 forint volt. (MTI)
A japán recesszió hírére tovább csökkent a nyersolaj ára a New York-i és a londoni tőzsdén is. Az Intercontinental Exchange (ICE) londoni IPE-jegyzésében az északi-tengeri Brent péntektől legközelebbivé vált januári lejárata 1,93 dollár gyengüléssel 52,31 dolláron fejezte be a napot. A New York-i árupiacon (NYMEX) a nyugati féltekén irányadó West Texas Intermediate (WTI) amerikai könnyűolajfajta decemberi jegyzése 2,09 dollárral 54,95 dollárra süllyedt, ez a legalacsonyabb ár 2007. január 29-ike óta, amikor a WTI 54,01 dollárba került. (MTI)