2024. július 9. 21:00
Spanyolország
Franciaország
Ez a poszt a következő Percről percre része:

Pénzügyi pánik, gazdasági válság

új hír érkezett, kattintson a megtekintéshez!
  • Megszorító intézkedéseket vezetett be a hódmezővásárhelyi önkormányzat és elrendelte a pénzügyi tartalékképzést csütörtöki rendkívüli ülésén. A döntéseket a pénzügyi-gazdasági válság elhúzódásával indokolták. Lázár János polgármester indítványára a közgyűlés egyhangúlag megszavazta, hogy az önkormányzat október 15-ével minden kötelezettségvállalást felfüggeszt. Utasították az önkormányzati intézményeket és a városi érdekeltségű gazdasági társaságokat a személyi és dologi kiadások csökkentésére, a folyamatban lévő fejlesztések áttekintésére. Minden intézmény és cég köteles október 31-ig javaslatot tenni költségei csökkentésére. Emellett a jegyző utasítást kapott arra, hogy az önkormányzat 2009. évi költségvetési koncepciójának összeállításában csak a törvény szerint kötelező önkormányzati feladatok és az Európai Unió támogatásával megvalósuló fejlesztések finanszírozása szerepelhet. (MTI)

  • A kora délutáni felfüggesztés után percekkel ezelőtt indult újra az RTS kereskedése, nagy szakadás mutatkozik. Az index jelenleg 9 százalékos zuhanásban van a napi minimumnak számító 718 pontnál. (Portfolio.hu)
  • cikkünk a témában:

    Aranyláz kezdődött Ukrajnában

    Valóságos aranyláz kerítette hatalmába az utóbbi hetekben a tehetősebb ukránokat, akik gyors ütemben vásárolják fel a bankok nemesfémkészleteit. A gazdag ukránok nem bíznak a betétekben és a részvényekben, inkább tonnaszámra veszik az aranyat. Az országnak idén eddig 18 tonnát kellett importálnia.
  • A Richter Gedeon Nyrt. 20 000 darab saját részvény vételére adott tőzsdei megbízást az UniCredit Bank Zrt. részére - közölte a gyógyszergyár a Budapesti Értéktőzsde honlapján csütörtökön. A közlemény szerint a társaság a részvényeket bónusz programjához kívánja felhasználni. (MTI)
  • cikkünk a témában:

    Nagyot szigorít az OTP a jelzáloghiteleknél

    Az OTP Banknál megszűnik az önerő nélküli hitel, módosulnak a kamatok, visszavonják az őszi hitelakciót. De továbbra is elérhetők lesznek a devizahitelek. Mától tehát az új hitelkérelmek esetén valamennyi, a hitel felvételével összefüggő díj és költség megfizetése az ügyfelet terheli.
  • A Budapesti Értéktőzsdén jelenleg a kilencedik legjobb eredményt éri el a Fotex azzal, hogy árfolyama csak 1 százalékos mínuszban van. Mindössze hét papír ára emelkedett, közöttük egyetlen nagyobb van: az Egis 1 százalékkal drágult. A vezető részvények közül az OTP 8,4, a Richter 7,3, a Mol 4,1, az MTelekom 3,8 százaléko mínuszban van.
  • Az elemzők által vártnál valamivel nagyobb veszteségről számolhatott be a Merrill Lynch közzétett gyorsjelentésében. A társaság veszteségleírásai 5,7 milliárd dollárra rúgtak a periódusban, így a cég részvényeként 5,58 dolláros nettó veszteséget könyvelhetett el, miközben a piacok 5,22 dolláros veszteségre számítottak. (Portfolio.hu)
  • Az elmúlt 80 év legsúlyosabb válsága a londoni olimpiai fejlesztések egy részét is meghiúsítani látszik. Az olimpiai falut építő ausztrál ingatlanfejlesztő, a Lend Lease bejelentette, hogy egyelőre nem sikerült megoldania a mintegy 1,7 milliárd dolláros projekt finanszírozását. A londoni olimpia szervezői a hónap elején jelentették be, hogy a globális pénzpiaci válságra való tekintettel át kell gondolniuk a tervezett fejlesztéseket, és a jelenleg mintegy 9,3 milliárd font értékű projektet jelentősen meg kell nyirbálniuk. (Portfolio.hu)
  • cikkünk a témában:

    Mégis lehet jövőre adócsökkentés

    Oszkó Péter, a Deloitte elnök-vezérigazgatója szerint az adócsökkentés elhalasztása nem volt váratlan a kialakult piaci helyzet függvényében, reális lépésnek tartja a kormány részéről a bejelentést. A szakértő ugyanakkor úgy érzi, hogy ha a kormány valóban olyan radikálisan csökkenti a deficitet, ahogy tervezi, akkor már jövőre mérséklődik az államadósság, ami megteremti a lehetőséget egy 2009-es, év közbeni adómérséklésre.
  • Az ING Befektetési Alapkezelő elemzői szerint a fejlett világban elkerülhetetlenné vált a recesszió, csak fokozatos és enyhe fellendülés várható a 2009/2010-es években. Az ING legfrissebb befektetői hírlevele az utóbbi napok összehangolt jegybanki kamatcsökkentéseit jó irányba tett lépéseknek tartja, a bankrendszer stabilizációjához azonban szerintük újabb tőkeinjekciókra lesz szükség, amit a kormányok biztosítani is fognak. A piacok - a kockázatos eszközök kényszereladásaival párhuzamosan - a legerőteljesebb recessziót árazzák, így a kockázati prémiumok történeti csúcsokra emelkedtek az elemzés szerint. (MTI)
  • A német kormány a globális pénzügyi válságra hivatkozva csökkentette a jövő évi gazdasági növekedésre vonatkozó előrejelzését, 0,2 százalékra a korábban várt 1,2 százalékról. Ugyanakkor a gazdasági minisztérium nem változtatott az idei évre várt növekedési előrejelzésén: a hazai össztermék (GDP) 1,7 százalékkal fog bővülni. A minisztérium közlése szerint igen nagy fokú a bizonytalanság a jövő évi kilátásokat illetően a pénzügy válság miatt. (MTI)
  • A moszkvai RTS tőzsdeindex újabb mélypontot ért el az elmúlt percekben, és már 8 százalékos mínuszban 727 ponton áll. A másik moszkvai indexet, a Micexet már délelőtt tízkor felfüggesztették, akkor a 6,2 százalékos esést követően 647,2 pontnál állt. (Portfolio.hu)
  • Folyamatosan születnek a rekordok a Dow Jones index pontbéli egynapos elmozdulásait illetően. A szerdai esés - pontokban számolva - 1930 óta a második legnagyobb zuhanás volt. A legnagyobb esést szintén a mostani válságban, szeptember 29-én regisztrálták, de a 15 legnagyobb krachban további öt idei kereskedési nap szerepel. (Portfolio.hu)
  • Az Államadósság Kezelő Központ által mára kitűzött 12 hónapos diszkontkincstárjegy-aukción az értékesítésre meghirdetett 50 milliárd forintnyi mennyiségre csupán 55,7 milliárd forintnyi ajánlat érkezett. A kibocsátó a gyenge vételi érdeklődésre való tekintettel 10 milliárddal 40 milliárd forintra csökkentette az elfogadott mennyiséget. A lefedettség 1,11-szeres, az aukciós átlaghozam pedig 11,49 százalékos lett, ami 1,23 százalékpontos emelkedést jelent. A 12 hónapos kincstárjegyek aukciós átlaghozama legutóbb 2004. márciusában volt ilyen magas. (Portfolio.hu)
  • Múlt héten az orosz deviza- és aranytartalékok 15,5 milliárd dollárral csökkentek, miután a tőkekivonás miatt a jegybank a rubel piacán ismét beavatkozhatott. A tartalékok így 530,6 milliárd dollárra csökkentek. A 15,5 milliárdból a jegybank a Trust Investment Bank közgazdásza szerint 12 miliárdot költhetett a rubel piacán való intervenciókra. Az orosz devizatartalékok 47 százaléka dollárban, 42 százaléka euróban, 10 százaléka fontban, míg 1 százaléka jenben található. A jegybank azért interveniál a rubel piacán, hogy a hazai fizetőeszköz árfolyamát a dollár-euro kosárral szemben meghatározott sávban tartsa. (Portfolio.hu)
  • 10 óra után nem sokkal egy kicsit megint beleerősített a forint és az euró már a 261-es szintet közelíti.
  • A reggeli hatalmas zuhanás után, az amerikai kedvező jelek hatására, a nyugat-európai tőzsdékkel párhuzamosan a Budapesti Értéktőzsdén is felfele vették az irányt az árak. Ez egyelőre persze csak arra elég, hogy a tetemes mai mínuszt mérsékeljék. A BUX negyed 12-kor 4,3 százalékos mínuszban van, az OTP-részvények 8,8, a Mol-papírok 2,9 százalékkal állnak alacsonyabban a tegnapi záróértéküknél, pedig voltak 10 százaléknál is nagyobb mínuszban.
  • Öt év óta a legnagyobb mértékben romlott a német vállalatok üzleti kilátásainak a megítélése a pénzügyi válság, a gazdasági növekedés várható lassulása és az exportpiacok szűkülése miatt - tette közzé felmérésnek eredményeit csütörtökön a német ipari és kereskedelmi kamara. Szeptember-októberben 25 ezer német vállalatot kérdeztek meg. Most - három év óta először - több a pesszimista cégvezető, mint az optimista. A megkérdezett vállalatok közül mindössze 18 százalék vélte úgy, hogy javulni fog a helyzet, míg a legutóbbi, nyári felmérésben arányuk még 23 százalék volt. A megkérdezettek 27 százaléka számít a gazdasági helyzet romlására a korábbi 17 százalékkal szemben, 55 százalék gondolja azt, hogy változatlan marad a helyzet, korábban arányuk még 60 százalék volt. (MTI
  • Az idei első háromnegyed évben 125 272 új személygépkocsit és terepjárót adtak el Magyarországon, ami 4,6 százalékkal kevesebb az egy évvel korábbinál - közölte a Magyar Gépjárműimportőrök Egyesülete csütörtökön. Az adatok szerint a legjobban, 67,6 százalékkal a SSangyong eladásai estek vissza, míg a legnagyobb mértékben, 48,6 százalékkal a Hyundai értékesítése nőtt. Az előbbiből 33-at, az utóbbiból 1.119-et adtak el az első háromnegyed évben. A legnagyobb forgalmú autómárka, a Suzuki eladásai 12,8 százalékkal csökkentek, az értékesített darabszám 21.617 volt az év első kilenc hónapjában. (MTI)
  • A Denso Gyártó Magyarország Kft.-t, a világ egyik vezető autóipari beszállító cégének fehérvári gyárát is elérték az autóipart világméretekben sújtó keresletcsökkenés kedvezőtlen hatásai – írta a Fejér Megyei Hírlap cikkére hivatkozva az MTI. A cég a nyár végén nem hosszabbította meg a bérelt munkások szerződését, csökkentette a műszakok számát, s októberben öt rendkívüli pihenőnapot biztosított a termelésben dolgozóknak. (MTI)
  • Továbbra is a recessziótól való félelem nyomja rá a bélyegét a tőkepiacokra, a pánikhangulat közepette a német tőzsdeindex, a DAX és a brit mutató, az FTSE egyaránt 2,2, a francia CAC-40 pedig újabb 2,3%-ot esett a mai kereskedésben. A befektetők az olajár újabb esését a globális gazdasági lassulás egyértelmű jeleként értelmezik, melynek hatására a nyersanyagszektor ma is alulteljesítőnek bizonyul. A svájci kormány ma bankmentő intézkedéseket jelentett be, melynek hatására a UBS és a Credit Suisse pluszba lendült, azonban fordulatot egyelőre nem tudott indukálni a piacon. (Portfolio.hu)
  • Fél 11-re megnyugodott a piac, a BUX visszaerősödött egészen mínusz 5,2 százalékig, jelenleg 13 724 ponton áll. Az OTP nem tudott javítani, a mínusz 8-10 százalékos környéken mozog. A Mol azonban jelentősen erősödött, mínusz 1,6 százalékon áll.

    A forint is erősödésnek indult az elmúlt percekben, már 261-nél jár az euró jegyzése.

  • A főbb amerikai részvényindexek határidős szintjei pluszban vannak, a Dow Jones, a Nasdaq és az S&P500 futures is emelkedést valószínűsít a mai amerikai részvénykereskedés során. (Magyar idő szerint délután fél négykor indul a kereskedés.) Ez pedig segíthet annak, hogy a BUX a nagy esés után kicsit visszakorrigáljon, az itteni részvényárak zuhanása megálljon és a napi veszteséget csökkentsék.
  • Az amerikai gazdaság jelentős lassulását hangsúlyozta az ottani jegybank szerepét betöltő Fed a tegnap este megjelent aktuális gazdasági helyzetjelentésében, a Bézs Könyvben. A konjunktúra jelentős élénkülésére pedig egyelőre nem is számíthatunk - nyilatkozta Donald Kohn elnökhelyettes. A gazdasági fundamentumok romlása ellenére (csökkenő fogyasztói kiadások, alacsonyabb ipari termelés, gyengülő hitelkereslet, emelkedő munkanélküliség) Kohn a hosszabb távú kilátásokról optimistán vélekedett, mivel abban bízik, hogy a Fed intézkedéseinek és az állami beavatkozások köszönhetően a hitelpiac újból életre kel és beindul a növekedés. A pénz- és lakáspiaci folyamatok stabilizálódása hosszabb időt vesz igénybe, ezért az élénkülés első jelei minden bizonnyal csak 2009-2010 környékén mutatkoznak majd. A gazdaság helyzetéről Ben Bernanke Fed elnök is hasonlóan vélekedett, az Economic Club of New York konferenciáján elmondta, hogy a nemrégiben hozott intézkedések lassan fejtik ki hatásukat, ami miatt a gazdaság gyors élénkülése nem várható. (Portfolio.hu)
  • A reggeli 270-es forint/euró árfolyamot kicsit lenyomta az Európai Központi Bank és az MNB közötti megállapodás bejelentése, rövid ideig 263-as szinten volt a kurzus, aztán már egy órája a 266-as szint közelében van az árfolyam.
  • Nem sokkal nyitás után két-három százalékos mínuszban voltak a nyugat-európai tőzsdék. A párizsi CAC 3,34, a német DAX 2,61, a londoni FTSE 2,65 százalékkal állt gyengébben a tegnapi záróértéknél.
  • Nincs probléma a MOL finanszírozásával, az olajcég 2010 végéig nem kell hogy külső forrást bevonjon - mondta el a Reutersnek a cég vezérigazgatója, Mosonyi György egy mai konferencia szünetében. A MOL 2,1 milliárd eurós hitelkerettel rendelkezik, ami ráadásul igen kedvező kondíciókkal bír. A MOL mindössze 800 millió eurót költ az INA nyilvános ajánlata során megszerzett részvényekre. (Portfolio)
  • cikkünk a témában:

    Mentik a SkyEurope-ot

    Az amerikai York Capital Management felvásárolja a cég részvényeit és tőkeinjekciót juttat a vállalatnak. A SkyEurope részvényei a tegnapi napot közel 23 százalékos mínuszban, 0,27 eurón zárták a bécsi tőzsdén.
  • A folyamatosan romló nemzetközi tőkepiaci környezet, illetve annak egyre erőteljesebbnek tűnő reálgazdasági hatásai következtében a jövő évi növekedési kilátások egyre borúsabbak. A kormány még nem állt elő az új makrogazdasági pályájával, de mivel szinte napról napra romlik a kép, ezért ma már a korábban rebesgetett 1.5 százalékos GDP-növekedési terv is túlzottan optimistának tűnhet. A kormányzat - értesüléseink szerint - már csak 1 százalékos növekedéssel számol, de nem kizárt, hogy ennél is lejjebb kénytelen majd hozni a pályát. A vállalati beruházások az európai recesszió és a forráshiány miatt, lakossági fogyasztás a devizahitelezés visszafogása miatt fog mérséklődni, az exportteljesítmény pedig már több hónapja csökken. Éppen ezért a növekedés potenciális motorjai közül egyik sincs jó formában. (Portfolio.hu)
  • Fél tízre már mínusz tíz százalékon állt a BUX, a vezető részvények magas forgalom mellett gyengén szerepelnek. Az OTP 3335 forinton, mínusz 11,9 százalékon. A Mol 10 700 forinton mínusz 10 százalékon áll.