Egész Európában esnek a tőzsdék
További Világ cikkek
Júniusban 467 ezren veszítették el az állásukat az Egyesült Államokban a mezőgazdaságon kívüli szektorokban - közölte a Munkaügyi Minisztérium. A piaci konszenzusok 350-365 ezer új munkanélkülit jósoltak. Tegnap az ADP cég is mintegy 100 ezer fővel több új állástalanról számolt be felmérésében, mint amit a piac jósolt. Mivel a májusi elbocsátási számot (eredetileg 345 ezer fő) ma lefelé módosította a munkaügyi tárca (322 ezer főre), így az újonnan állásukat vesztők statisztikája csak enyhe kedvezőtlen meglepetésnek számít. Ezt is ellensúlyozhatja a munkanélküliségi ráta várttól elmaradó emelkedése. Az áprilisi új munkanélküliek száma 504 ezerről 519 ezerre változott.
25 éves csúcs
A munkanélküliségi ráta tekintetében a piaci előrejelzések a májusi 9,4 százalékról 9,6 százalékra emelkedésre számítottak, míg a most közzétett adat 9,5 százalékos munkanélküliségi rátát jelez. Ez még nem mondható megnyugtatónak, ugyanis 25 éves csúcsot jelent. Az órabérek júniusban nominálisan nem változtak (18,53 dollár), míg az elemzői konszenzusok 0,1 százalékos emelkedést valószínűsítettek. Éves szinten 2,7 százalékkal emelkedtek a bérek. A heti ledolgozott átlagos munkaórák száma minimálisan (0,1 órával) 33 órára csökkent.
A fentiekkel párhuzamosan jelent meg a heti friss munkanélküli segélykérelmekről szóló statisztika: eszerint a múlt héten 16 ezerrel 614 ezer főre csökkent a friss segélykérelmek száma. Ez a várttal lényegében összhangban van. A megelőző heti adatot 3 ezerrel felfelé módosította a tárca. A heti nagyobb ingadozásokat kisímító négyhetes mozgóátlag közel 3 ezer fővel 615 ezer 250 főre süllyedt.
Az adatok közlésével egy időben kezdődött Luxemburgban Jean-Claude Trichet EKB-elnök sajtótájékoztatója a mai kamatdöntésről, így az ergyébként enyhe piaci reakciók mögött nehéz elkülöníteni a mozgatórugókat. A dollár mindenesetre az 1,4050-es szint körül hullámzott az euróval szemben. Az amerikai határidős részvényindexek a munkaerőpiaci adatokra kezdetben negatívan reagáltak. Délelőtt 10 éve a legmagasabb munkanélküliségi rátáról érkezett statisztika az eurózónából.
Esnek a tőzsdék
A vártnál rosszabb délutáni amerikai munkanélküliségi adatok hatására lejtmenetbe kapcsoltak a részvénypiacok, a Dow Jones index 1,7 százalékos mínuszban tartózkodik, míg Nyugat-Európában a DAX 2,6 százalékos csökkenést mutat. Európának mindemellett az sem kedvez, hogy a mai kamatdöntést követően Trichet azt nyilatkozta, hogy a gazdasági aktivitás az eurozónában egészen 2010 közepéig alacsony maradhat.
A nemzetközi hangulat roomlásával párhuzamosan lejtőre kerültek a nyugat-európai részvényindexek, a német DAX 2,6, a francia CAC-40 2,1, az angol FTSE 100 pedig 2 százalékos mínuszban tartózkodik. A befektetőket elsősorban az lombozta le, hogy a várakozásoknál jóval több ember veszített el állását júniusban a tengerentúlon.
Mindemellett az sem kedvez a hangulatnak, hogy az EKB mai kamatdöntését követően Trichet azt nyilatkozta, hogy a gazdasági aktivitás az eurozónában egészen 2010 közepéig alacsony maradhat. Az EKB júniusi prognózisa szerint idén -5,1 - 4,5 százalékos, jövőre pedig -1,0 - 0,4 százalékos lehet a növekedés dinamikája. (Itt megjegyezzük, hogy az IMF idénre 4,2 százalékos visszaesést, jövőre pedig 0,4 százalékos növekedést vár.)
A legnagyobb esést változatlanul a nyersanyagszektor mutatja Európában, igaz a tegnapi felhúzás után van is mit korrigálni. A Lohmin 5, az Anglo American 4,2, a BHP Billiton 3,8, a Rio Tinto pedig 4,6 százalékot veszített értékéből.