![Megvan a magyar küldöttség első érme: Muhari Eszter drámai fordítással harmadik női párbajtőrben](https://kep.cdn.indexvas.hu/1/0/5749/57490/574903/57490351_4252339_fbef88c68a0393b9406933a0f85ee08d_wm.jpg)
A nyers fokhagyma nem úgy él az emberekben, mint a legfinomabb snack, de az ír pénzügyminiszterről kiderült, hogy bolondul érte - írja a BBC Online. A hírek szerint Brian Lenihan fokhagyma segítségével maradt fent a késő éjszakai találkozókon, amikor Írország gazdasági helyzetéről egyeztettek.
David McWilliams közgazdász és televíziós műsorvezető így emlékezik egy tavaly szeptemberi éjszakára, amikor a bankválság a tetőfokára hágott. "Elővett egy fokhagymát a zsebéből és elkezdte meghámozni. Ez volt az egyik legfurcsább pillanata a hosszú éjszakának."
Korábbi találkozókon a pénzügyminiszter fel is darabolta a fokhagymát, de most megelégedett azzal, hogy meghámozta és az asztalon hagyta.
Azt magyarázta nekem – folytatta McWilliams –, hogy a fokhagyma adta neki az erőt, ez tartotta egészségesen. Azt is hozzátette, hogy egész nyáron fokhagymát majszolt, igazából azóta, hogy övé lett a poszt.
A miniszter furcsa szokását hivatalosan is megerősítették.