Rendezett káosz Ukrajnában

Amikor az IMF a hétvégén bejelentette, hogy felfüggeszti együttműködését Ukrajnával, mivel annak hatóságai, politikai képviseleti szervei nem hajlandók, illetve nem képesek teljesíteni a velük kötött megállapodás legelemibb feltételeit sem, időben is világosan megjelölte, hogy mikor kezdődhetnek újra az érdemi tárgyalások: az elnökválasztás után, azaz legkorábban január végén kerülhet erre sor.

Az IMF éppúgy kormányzóképes, a közigazgatást működtetni képes politikai elitet szeretne látni Ukrajnában, mint az Európai Unió, a realitásokat figyelembe véve pedig ennek egy módja van, mégpedig az, hogy Viktor Juscsenko elnök távozik posztjáról - írja elemzésében Kovács Kriszitán, a Concorde szakértője. Az Ukrajna sorsáról döntő nagyhatalmi alkuk eredményeként és az ezekkel összefüggő belső elszigetelődése következtében ő már jó ideje politikai élőhalott, a jelenlegi csatazaj oka csupán az, hogy nem hajlandó csendben elfogadni a nyilvánvaló vereséget. Miután hónapokon át bírálta az IMF-et, amiért azon keresztül a nyugati nagyhatalmak az Ukrajnával kötött megállapodás nyilvánvaló be nem tartása ellenére életben tartották, életben tartják ellenségét, a 2004-es narancsos forradalom idején még vele szövetségben politizáló, azóta Moszkvával látványosan kiegyező Julia Timosenko-t, most egy hirtelen és irracionálisnak tetsző fordulattal (ő is) felvette az abszurd populizmus kesztyűjét, és így vág neki a kilátástalan végjátéknak.

Az IMF hitel soron következő, ebben a hónapban esedékes, 3,8 milliárd dolláros részletét azért nem kapja meg Ukrajna, mert Juscsenko minden figyelmeztetés ellenére támogatta a kormány által ellenzett, de a tragikomikus viszonyok között működő parlament által elfogadott 20 százalékos minimálbér-emelést. Az IMF ezt már nem nyelhette le, és egy olyan kegyelmi pillanatban került szembe a problémával, amikor a pénzügyi piacokon uralkodó viszonylag kedvező hangulat, és az Ukrajna megtámasztásában kialakuló új munkamegosztás kialakulása miatt nem is kellett lenyelnie.

Az év eleji gázválság idején készített helyzetértékelésében a Concorde elemzője még úgy vélte, hogy az Ukrajnáért folyó nyugati-orosz geopolitikai küzdelemben közelinek látszó orosz győzelem belpolitikai hatása már csak viszonylag rövid idő kérdése lehet. Hozzátette azonban azt is, emlékeztett Kovács Krisztián, hogy ez az idő azért elég hosszú lehet ahhoz, hogy a politikai válság és a közigazgatás ebből fakadó szétesése a gazdaság összeomlásával együtt még a segítséget nyújtani szándékozó nemzetközi intézményekkel való elemi együttműködésre is képtelenné tegye Ukrajnát. Az IMF hitel folyósításának felfüggesztésével ez lényegében bekövetkezett, az pedig mindenki számára szerencsés körülmény, hogy csak az elnökválasztás előtt bő két hónappal jutottak el idáig, és nem jóval előbb. Fontos látni azt is, hogy az IMF hitelprogram leállítása egyáltalán nem jelenti azt, hogy a nyugati hatalmak túl korán engedték volna el Ukrajna kezét, tehát még azelőtt, hogy Oroszország megfoghatta volna.

Van is büntetés, meg nincs is

Az IMF mostanában látta elérkezettnek az időt, hogy partnereit látványosan figyelmeztesse vállalásaik nem teljesítésének következményeire. Lettország értett a szóból, és időben visszakozott, Románia akut és Ukrajna krónikus kormányozhatatlansága azonban tálcán kínálta fel őket arra, hogy az IMF példát statuáljon rajtuk, és elkezdje kezelni a „moral hazard” állami, nemzetközi szinten is jelentkező problémáját.

Mivel azonban Ukrajna valóban a teljes szétesés szélén tántorog, és mivel senki nem akar még egy gázválságot, a hitel folyósításának megtagadása csak egy módon volt lehetséges – úgy, hogy azonnal előkészítettek helyette egy másik hitelt. Az Ukrajna által élvezett nyugati pénzügyi segélyezéssel kapcsolatos munkamegosztás átsúlyozása történt csupán, az IMF kemény szavak kíséretében felfüggesztette a hitelprogramot, miközben az Európai Unió villámgyorsan előkészített egy 610 millió eurós hitelcsomagot, amit két részletben, de a tervek szerint teljes egészében még a januári elnökválasztás előtt folyósítanak Ukrajnának, lényegében mindenféle feltétel nélkül.

Ukrajna jelen esetben az ukrán kormányt, kevésbé szemérmesen fogalmazva az oroszokkal kiegyező, azaz átállásával a kormányozhatóság helyreállítását talán lehetővé tevő Julia Timosenko miniszterelnököt jelenti, hiszen az ukrán jegybank elég sok pénzen ül ahhoz, hogy ilyen rövidtávon minden finanszírozási problémájukat kezeljék, a jegybankot azonban az államfő – aki nem mellesleg egykori jegybankelnök – tartja ellenőrzése alatt.

A speciális gondoskodást jelzi az októberi ukrán gázszámla kiegyenlítése körüli múlt pénteki kabaré is. Az ukrán politikusok, az EU képviselői, és Vlagyimir Putyin szórakoztató kommunikációs kavalkádjában tulajdonképpen elsikkadt, hogy a közel 500 millió dolláros számlát végül Ukrajna IMF-nél vezetett SDR keretéből egyenlítették ki, tehát az eseményeket a hókuszpókusztól megtisztítva mégiscsak az derült ki, hogy az elsősorban válságkezelő programokra használt, a nagy tartalékdevizákból álló elszámolási pénzben vezetett segélyalapból megint az IMF fizetett Ukrajna helyett.

Ukrajnát tehát még nagyon is aktívan támasztják nyugatról, de egyre nyilvánvalóbb, hogy ezt már csak átmeneti jelleggel hajlandók megtenni, és a nagyhatalmi alkuk eredményeként a jövőben Oroszország elsődleges felelőssége lesz az ország gazdasági stabilizálása.

Nem lesz eszköztelen a Moszkvából vezényelt konszolidáció

Ha a januári elnökválasztás rendben lezajlik a jelenleg reálisnak látszó kimenetelek valamelyike mellett, akkor megnyílik az út az Oroszországgal onnan kezdve hirtelen egyre melegebb baráti viszonyba kerülő Ukrajna konszolidációja előtt, a totális káosz tehát talán a végéhez közelít. A közigazgatás működőképes állapotba hozása szinte biztosan olyan hatalmas feladat, amelyben nem feltétlenül várhatók gyors sikerek, de Oroszország komoly eszközökkel rendelkezik ahhoz, hogy megnövekedett befolyásának népszerűséget, elfogadottságot szerezzen.

A legfontosabb ezek között nyilvánvalóan a gázár, az a tényező, amely főszerepet kapott Ukrajna nyugati „elhajlásának” ellehetetlenítésében is. Oroszországnak módjában áll sokkal olcsóbban adni a gázt Ukrajnának, és ezt a ziccert aligha fogják kihagyni. Ennek azonnali, közvetlen hatása lenne szinte a teljes gazdaságra, nem beszélve az államháztartásról. Önmagában az is nagy jelentőséggel bírhatna, ha lazítanának az ukrán mezőgazdasági termékek orosz importjának adminisztratív korlátain, és általában érdemben kiszélesítenék a gazdasági együttműködés kereteit.

Minden bizonnyal kezdeni kell valamit a bankrendszer tetszhalott állapotából való újraélesztésével is, ez csak úgy, magától nem fog megtörténni. Azonban akármilyen aktív szerepet is vállaljon Moszkva Ukrajna pénzügyi stabilizálásában, az biztosan nem várható tőle, hogy az ott működő külföldi bankokat megmentse a súlyos tőkevesztéstől. Ez utóbbiak abban bízhatnak, hogy jelenlétüket hosszabb távon is kívánatosnak tartják, és ezért lassan újra olyan szabályozási környezetet alakítanak ki számukra, amelyben a világgazdasági folyamatok szerencsés alakulása esetén nem esélytelen a nyereséges működés, és ezzel a korábban elszenvedett veszteségek fokozatos ledolgozása. Ha azonban az ukrajnai orosz foglalás kiterjed a bankrendszerre, – és ez igazán nem egy realitásoktól távoli lehetőség – akkor előfordulhat, hogy nem minden jelenlegi szereplő tartós jelenlétére számít majd az oroszbarát Ukrajna. Ebben az esetben a kiszállási opció árazása lesz a kérdés.

A jelenlegi nagy zaj közepette mindenesetre a legfontosabb dolog, amit Ukrajnával kapcsolatban rögzítenünk kell, paradox módon éppen az, hogy pillanatnyilag nem történik semmi váratlan, nem egy magára hagyott összeomlást látunk, Ukrajna mély válsága szinte a naptárban kijelölt rend szerint halad előre, és jó eséllyel mostanra elérte, vagy a következő hónapokban eléri a mélypontját. Az üzleti környezet javulása azonban aligha lesz ugrásszerű, és ha be is következik, rengeteg további kérdés merül majd fel ezzel kapcsolatban.

Kövesse az Indexet Facebookon is!

Követem!