Indul a szlovák magánvasút

2010.12.30. 13:46
Légkondicionált vonatok, nagyobb kényelem, ingyenes internetes hozzáférhetőség, sűrűbb járatok és nagyobb gyorsaság – ezt ígéri a csehországi RegioJet magán-vasúttársaság, amely jövőre lép a szlovákiai piacra. A cég ráadásul azt állítja, hogy az állami vasútnál is olcsóbb lesz - írja az Új Szó című pozsonyi napilap csütörtökön.

Megkezdődött a szlovák vasúti személyforgalom átalakulása, a közlekedésügyi minisztérium magáncéget engedett a piacra, amely vélhetőleg növeli az utasok kényelmét és alacsonyabb árakat kínál majd az állami vasúttársaságnál - vélekedik a lap.

Az újság szerint ráadásul már most nyilvánvaló, hogy a RegioJet 2012-től néhány dél-szlovákiai járaton teljesen kiszorítja a  Szlovák Vasúttársaságot. A magáncég első járata jövőre egy nemzetközi cseh–szlovák InterCity vonat lesz Zsolna–Csaca–Ostrava–Prága vonalon. A közlekedési tárca a Pozsonyt Dunaszerdahellyel és Révkomárommal összekötő vonatjárat üzemeltetésének jogát is a RegioJetnek adta el, helyettesítve az állami vasutat. A társasággal hétfőn aláírt szerződés 9 évre szól, a szakaszon 2012 márciusában indul el az első modern szerelvény.

Az útvonal üzemeltetésére kiírt nemzetközi versenytárgyalást egyetlen jelentkezőként nyerte meg a RegioJet, amely a Szlovákiában is közismert „sárga buszokat” üzemeltető cseh Student Agency társaság leányvállalata. Pozsony és Révkomárom között így már csak valamivel több, mint egy évig közlekednek az állami vasút vonatjai. Azáltal, hogy az útvonal magánkézbe kerül, a közlekedésügyi minisztérium 10 százalékát spórolja meg annak az összegnek, amit az állami vasúttársaságnak kell átutalnia a vonatjáratok üzemeltetésére.

Ján Figel közlekedésügyi miniszter méltatta, hogy a szlovákiai vasúti személyforgalom piaca megnyílt, ez a lépés szerinte ugyanis kizárólag az utasok kényelmét fogja növelni.