Főszerepünk lesz a portugálok megmentésében

2011.01.10. 16:01
Portugália még nem akarja az eurózóna mentőcsomagját, de a piac beárazta, hogy hamarosan rászorul a segítségre. A mentőcsomagot a magyar EU-elnökségnek kell elfogadtatnia a még vonakodó Lisszabonnal és az uniós tagállamokkal is, hívja fel a figyelmet a K&H alapkezelőjének befektetési igazgatója.

Mindössze néhány napja, hogy átvettük a soros EU elnökséget, máris úgy tűnik, hogy talán az elkövetkezendő félév legnehezebb feladata hárul ránk Portugália pénzügyi helyzetének megoldása miatt – fogalmazott Horváth István, a K&H Alapkezelő befektetési igazgatója a K&H közleményében.

Bár a portugál kormányfő egyelőre kitart amellett, hogy országának nincs szüksége az unió segítségére, amennyiben azonban ennek ellenére pénzügyi támogatásra szorul Portugália, a magyar elnökségnek kulcsszerepe lesz abban, hogy elfogadtassa a csomagot a közösség többi országával.

Gyakorlatilag december óta, az ír mentőcsomaggal egy időben merült fel annak lehetősége, hogy Portugáliának is hamarosan szüksége lesz az unió pénzügyi támogatására. Ez annak érdekében szükséges, hogy az ország gazdasági helyzete stabilizálódjon.

Bár ezt már akkor is és azóta minden alkalommal elutasította a portugál kormányfő, ugyanakkor, mivel korábban Görögország és Írország is hevesen elutasította az uniós támogatás szükségességét, majd mégis arra szorult, a tőkepiacok már fenntartással fogadják ezeket a bejelentéseket” – mondta el a szakember. „Ezt bizonyítja, hogy múlt pénteken új csúcsot értek el a portugál állampapír hozamok, hiszen a 10 éves lejáratúak már bőven 7 százalék feletti kamatot hoznak” – tette hozzá Horváth István.

A szakértő szerint a szerdai nap lehet a mérföldkő a portugál helyzetet illetően, hiszen az újabb államkötvény kibocsátás alkalmával eldől, tudja-e finanszírozni magát az ország. Magyarország az EU/IMF hitelkeret helyett tartósan sikeresen finanszírozza magát a tőkepiacról, kérdés, hogy Portugália esetében meddig lesz meg a piaci érdeklődés az államkötvény aukciókon.

Ha ez nem jelent megoldást, a magyar uniós elnökség feladata lesz, hogy egyeztessen Portugáliával arról, hol van az a pont, amikor az ország és az eurózóna stabilitása már azt kívánja, hogy uniós segítséghez folyamodjon. Eközben pedig a tagállamokat a támogatás nyújtásának szükségességéről kell majd meggyőznie hazánknak – ez pedig már Görögország és Írország esetében sem volt egyszerű feladat.