Célegyenesben a Nabucco
Három éven belül megindulhat a Nabucco-projekt, a szükséges földgázmennyiséget azeri és türkmén forrásból fedezik majd, jelentette ki Günther Oettinger az unió energiaügyi biztosa kedden.
Fordulópont a tárgyalásokon
Ilham Aliyev azerbajdzsáni elnök akár évi 21 milliárd köbméter gázt is hajlandó biztosítani a következő 5-8 évben, míg Türkmenisztán évente 10 milliárd köbméter gáz szállítására tett ígéretet. A Nabucco 31 milliárd köbméteres kapacitásának kihasználtsága így biztosított, mondta Oettinger. Az utóbbi időben vontatottan haladt előre a vezeték ügye, mert Azerbajdzsán és Türkmenisztán nem foglalt egyértelműen állást,
Gyengítenék a Gazpromot
Az Európai Unió hét tagállamában van monopolhelyzetben a Gazprom van a gázellátás területén. Négy tagország az orosz cégtől vásárolja földgázszükségletének kétharmadát. Ez lehetővé teszi az oroszoknak, hogy magas árakat diktáljanak a hosszú távra szóló szerződésekben, miközben a nyugat-európai földgázmezők is kimerülőben vannak.
A Nabucco megépítése az ellátásbiztonságot növelné, a Kaszpi-tenger térségéből juttatna földgázt Európába. A projekt azonban mindeddig csak tervek szintjén szerepelt, az európaiaknak nem sikerült egyetlen közép-ázsiai országban sem elegendő gázt biztosítaniuk a 7,9 milliárd euróért megépítendő, 3300 kilométer hosszú csővezetékhez.
31 milliárd köbméter
A Kaszpi-tenger vidékén felfedezett, de még fel nem tárt Sah Deniz II gázmező évente 14-16 milliárd köbméter földgáz kitermelését tenné lehetővé. Ez a mennyiség elegendő volna a Nabucco csővezeték üzembe helyezéséhez. Mivel azonban a vezeték évi kapacitását 31 milliárd köbméterre tervezik, további gázszállítókra volt szükség. A türkménekkel és az azeriakkal való mostani megállapodás jelentős előrelépés a projekt szempontjából.
A vezeték Törökországból indul, áthalad Bulgárián, Románián és Magyarországon, majd az ausztriai Baumgartennél végződik. A projekt megvalósítására hat cég, köztük a magyar Mol Nyrt. konzorciumot alapított.
![](https://indexadhu.hit.gemius.pl/redot.gif?id=bJE1jRyMFaE6fJ8fhsC.y4ZQnDkFoiPbY7JeelfAZ7P.i7&stparam=wnniomkpwg&fastid=ipqxvzhaneitfhaugbtmmzijqomb&nc=0)