Magyarország most a feltörekvő piaci régió egyik kockázatos pontja, vélekednek friss jelentéseikben londoni elemzők. A külföldi szakértők negatívan értékelik a legutóbbi híreket, így a jegybanki devizatartalékok egy részének kormányzati felhasználását.
„Már korábban úgy vélekedtem, hogy a kormány hozzányúl a jegybanki tartalékokhoz annak érdekében, hogy ebből fedezze a 2012-es devizaadóssága egy részének megújítását" - írja kommentárjában Peter Attard Montalto, a Nomura londoni közgazdásza. A kormány akkor azt mondta, hogy ez nem igaz, a jegybank pedig úgy fogalmazott, hogy ez soha sem következne be, emlékeztet a tavaly szeptemberi véleményekre az elemző.
Az elemző szerint mindegy, hogy mire használja majd a kormány a devizatartalékot, világos: a téma a figyelem középpontjába került, úgy véli a tartalékok idén csökkenést fognak mutatni és további 5 milliárd euróval csökkentheti a tartalékokat az intervenció és a bankoknak nyújtott források, írta Montalto.
A tartalékok szintje egyébként most rekordszinten van, a válság egyik tanulsága ugyanis a tartalékképzés volt, 2008-ban mindössze 17 milliárd euró körül volt a jegybanki devizatartalék, akkor ez kevésnek bizonyult. A válság súlyosabban érintette Magyarországot a kelleténél, a magyar piac védhetőségét különösen nehézzé tette.Azóta azonban részben a folyófizetési többletből és az első IMF-csomagból lehívott pénzből rekordszintre növeltük a tartalékot, jelenleg nagyjából 35 milliárd euró körüli.
A BNP Paribas londoni elemzői szerint a jövő héten induló előkészítő tárgyalások az IMF-fel nem lesznek könnyűek, miután a parlament elfogadta az új jegybanktörvényt.
Az UniCredit londoni elemzői külön foglalkoznak az elmúlt napok magyarországi eseményeivel, így az új jegybanktörvény elfogadása által kiváltott külföldi reakciókkal és belföldi tüntetésekkel. A szakértők kitérnek arra a reggeli hírre is, miszerint a kormány felhasználja a jegybanki tartalékok egy részét. Megítélésük szerint egyértelműen negatív a magyar eszközök megítélése.