Rábólintott az EU a görög hitelre

2012.03.09. 15:42 Módosítva: 2012.03.09. 16:14

Az eurózóna pénzügyminiszterei pénteken úgy döntöttek, hogy 35,5 milliárd eurót folyósítanak Görögország számára a 130 milliárd eurós mentőcsomag első részleteként. A miniszterek azt is kifejezésre juttatták, hogy Görögország teljesítette a feltételeket, és rövidesen jóváhagyják a fennmaradó összeg átutalását is.

Korábban a görög kormány bejelentette, hogy a görög szuverén adósság 95,7 százalékát tartó magánhitelezők hozzájárultak, hogy követelésállományukat 53,5 százalékkal csökkentett névértéken és kedvezőbb feltételekkel hosszúlejáratú kötvényekre cseréljék. Cserébe ezek a befektetők 30 milliárd euró erejéig az eurózóna által garantált rövid lejáratú kötvényeket kapnak.

Ezzel elhárult a rövid időn belüli rendezetlen államcsőd veszélye: az ország a tegnapi és mai döntések nélkül már márciusban csődbe ment volna, ugyanis március 20-án mintegy 14,5 milliárd eurónyi államkötvényt kell megújítania az államnak, amire a hitel nélkül nem lett volna pénze.

Jean-Claude Juncker luxemburgi miniszterelnök, az euróövezeti országok pénzügyminiszteri csoportjának vezetője közleményében üdvözölte az adósságcserével, illetve a görög konszolidációs program végrehajtásával kapcsolatos fejleményeket, de a csoport nevében sürgette Athént, hogy továbbra is tartson ki az egyeztetett program mellett, és folytassa a kiigazításhoz szükséges erőfeszítéseket.

A miniszterek megerősítették annak fontosságát is, hogy Görögországban tovább erősödjék az intézményrendszer képessége a konszolidációs folyamat kiteljesítéséhez. Mint Juncker fogalmazott, az Eurócsoport döntésére bátorítólag hatott a magánszektor nagyarányú részvétele az adósságcserében. A miniszterek azt is tudomásul vették, hogy Athén két héttel meghosszabbította a kötvénycsere határidejét, és reményüket fejezték ki, hogy ezalatt még tovább fog emelkedni a részvétel.

Az euróövezeti miniszterek értésre adták, hogy számítanak a Nemzetközi Valutaalap (IMF) jelentős arányú hozzájárulására a Görögország javára induló második mentőcsomaghoz. Az IMF a tervek szerint jövő héten  határoz erről.

Üdvözölte a görög kötvénycsere sikerét Olli Rehn, az Európai Bizottság pénzügyi felelőse is. Hangoztatta, hogy a magánszektor részvétele elengedhetetlen ahhoz, hogy a görög adósság fenntartható méretű maradjon a jövőben, így a euróövezet pénzügyi stabilitásához is. Ő is arra szólította Athént, hogy folytassa a közösen kidolgozott program szigorú végrehajtását.