Nem mond le a BAA Plc brit repülőtér-üzemeltető megszerzéséről a Grupo Ferrovial SA: a spanyol építőipari csoport első negyedéves gyorsjelentésének közzétételével párhuzamosan bejelentette, hogy esetleg kissé megemeli a BAA-ra tett, részvényenként 810 pennys - összesen 8,75 milliárd fontra rúgó - ajánlatát. A Ferrovial vezette konzorcium először februárban jelentkezett be a Magyarországon a Budapest Airport többségi tulajdonosaként jelen levő brit cégért, majd miután elutasították, megismételte ajánlatát, immár ellenséges formában, ugyanakkora összeggel.
Az olaszországi és ausztráliai repülőtereket is üzemeltető BAA mások étvágyát is felkeltette: egy másik konzorcium, élén a Goldman Sachs Inc. befektetési bankkal, március végén részvényenként 870 pennyt (összesen 9,4 milliárd fontot) kínált érte - Londonban ezt is kevesellték. Vélhetőleg nem puhulnak meg egykönnyen a Ferrovial újabb közeledésére sem, annál is kevésbé, mert a spanyolok a tét megemelését közleményükben ahhoz kötötték, hogy a BAA engedjen bepillantást üzleti könyveibe, igazgatótanácsa pedig javasolja elfogadásra ajánlatukat. A brit cég vezetői egyelőre az ellenkezőjét teszik: "Ez nem a megfelelő idő és nem a megfelelő ár" - idézte a BBC a BAA vezérigazgatóját, Mike Claspert. A társaság értéke messze-messze följebb van a részvényenként 810 pennynél - nyilatkozta Clasper a Bloombergnek -, a spanyoloknak sokkal többet kellene ajánlaniuk érte. (A BAA-részvényeket tegnap délelőtt, a Ferrovial-közlemény idején, 845 pennyn jegyezték Londonban.)
A vállalat elnöke, Marcus Agius szerint a spanyol ajánlat nem veszi kellően figyelembe sem a BAA-hoz tartozó repülőterek jelenlegi értéktermelő képességét, sem kivételes jövőbeli lehetőségeiket. Az igazgatótanács eltökélten ragaszkodik ahhoz, hogy se a Ferrovial, se mások ne szerezhessék meg olcsón a BAA-t - tette hozzá az elnök. A BAA közleményében azt javasolta részvényeseinek, hogy utasítsák el a jelenlegi ajánlatokat, egyszersmind bejelentette, hogy a következő tíz évben 9,5 milliárd fontos fejlesztési programot hajt végre londoni repülőterein, amelyeken várakozásai szerint ez idő alatt átlagosan évi 3 százalékkal nő majd az utasforgalom.