Ez a tagországok által kért rendkívüli lepárlás költsége, ám az unió időről időre "normális" lepárlási akciókat is végez. Mindez azonban nem oldja meg a bortúltermelést: 2005 őszén a francia borpiacon 25-40, az olaszon 20-25 százalékos árcsökkenést mértek, és azóta is keveset javult a helyzet.
Nem csoda, hogy Brüsszel alternatívákat keres a borfelesleg mérséklésére és mindenekelőtt arra, hogy az európai termelőket jobb minőségű, az importtal szemben versenyképesebb termékek előállítását ösztönözze. Az utóbbi években ugyan igyekeztek a termelés csökkentésére sarkallni a borászokat, ám az unió továbbra is felvásárolja a felesleget. Európa borexportja alig nő, a belső fogyasztás stagnál, miközben a WTO által kikényszerített nyitás hatására az import erőteljesen bővül.
A tervezett reformok nyomán várhatóan szűkülnek a magyar borágazat számára elérhető uniós támogatások is, de a hazai piaci szereplők ragaszkodnak ahhoz, hogy a mai pénzügyi pozíciók jelentősen ne romoljanak - mondta Urbán András, a Hegyközségek Nemzeti Tanácsának főtitkára. Úgy tudni, a magyar borászok tavaly mintegy 3,5 milliárd forintnak megfelelő EU-támogatást vettek igénybe.
A hazai elképzelések szerint az új helyzetben korlátozni kellene a kivágási és szerkezetátalakítási támogatásokat, s javítani kellene azok felhasználási hatékonyságát is. További lépésként a krízislepárlási forrásokat szigorúbb ellenőrzéshez és szankciókhoz kellene kötni. Ezzel párhuzamosan viszont a marketing és a környezetkímélő technológiák fokozott támogatására és egy piaci prognózisokat készítő uniós piackutató szervezet felállítására is szükség lenne.