Az utóbbi időben tomboló egyre nagyobb szárazság miatt Kínában a helyi mezőgazdasági szakemberek azt fontolgatják, hogy rizs helyett a burgonya termesztésére ösztönzik a gazdálkodókat. A krumplira való áttérés jogosságát az igazolhatja, hogy az jobban ellenáll a szárazságnak, mint a rizs vagy az Észak-Kínában elterjedt búza. Ebből adódóan a burgonya jobban megfelelne a kínai agráriumnak, mivel a megművelhető földterületek 60 százaléka már most is alapvetően száraz.
A szakértők szerint az egyetlen problémát az okozhatja, miként dolgozzák ki azokat a szubvenciós formákat, amelyek a burgonyatermesztésre való áttérésre ösztönöznék a gazdálkodókat. A változtatást tovább nehezítheti, hogy a rizs a kínai étkezési kultúra központi eleme, ezt jól példázza, hogy az ázsiai országban ugyanaz a szó fejezi ki a rizst és az élelmet.
A burgonya nemcsak táplálóbb, hanem a hektáronkénti terméseredménye is háromszor-négyszer nagyobb más terményekéhez képest – idézi a kínai tudományos akadémia egyik szakértőjét a The Independent. Csen Fan szerint a rizs, a kukorica vagy a búza esetében a termésmennyiséget a technológiai korlátok miatt várhatóan már nem lehet növelni, így az 1,3 milliárd lakosú ország élelmezése szempontjából a burgonya jelenti a megoldást. Bár Kína az utóbbi időben a hatalmas áradások miatt állandó szereplője volt a nemzetközi tudósításoknak, az országban évente 30 milliárd köbméter víz hiányzik az öntözésekhez.