A Pepsi termékeiben a megengedett értéknél háromszor több rovarirtó szer mutatható ki, állítja az Újdelhiben székelő - kormánytól független - Centre for Science and Environment (CSE) után a központi kormánylabor, a National Test House (NTH) is. A Hindustan Times tudósítása szerint a labor a Coca-Cola termékeiben a megengedett érték alatti rovarirtó-mennyiséget mutatott ki.
Naren Dey, a fogyasztóvédelmi hivatalnak vezetője elmondta, a teszt eredményeit megkapták. Ha bebizonyosodik a labor állítása, "megteszik a szükséges lépéseket".
A Coca-Cola és a Pepsi termékei körüli botrány egy hónapja robbant ki Indiában. Akkor egy bíróság arra kötelezte a két céget, hogy tegyék nyilvánossá az üdítők pontos összetételét, mert egy tanulmány azt állította: az italokban rovarirtó szert találtak a megengedettnél magasabb mennyiségben.
A határozat után a két cég termékeit India több tartományában látványos megmozdulásokon semmisítették meg. Üzleteket is megtámadtak, amelyekben Coca-Colát és Pepsit árultak. Több tartományban betiltották az italok árusítását, másutt részleges korlátozást vezettek be.
A két rivális cég már akkor közös nyilatkozatban nyugtatta meg a fogyasztókat, hogy termékeik teljesen biztonságosak, az üdítők összetétele megfelel a nemzetközi előírásoknak. A vállalatok azt ugyanakkor beismerték, hogy az indiai vizekben nyomokban megtalálható a rovarirtó. Az indiai farmerek ugyanis évtizedeken keresztül használtak ilyet a földeken, így az kimutatható a talajvízben és ezen keresztül az ételek és italok egy részében.
Az ügy miatt az Egyesült Államok figyelmeztette az indiai hatóságokat, hogy elmaradhatnak az amerikai befektetések.