Jóval drágább lesz a fapados repülés?

2005.04.19. 09:43
Repülési adó bevezetése, a társaságok fizessenek a kerozin után, alkalmazzanak több pilótát, ugyanakkor számolják fel foglalási rendszereiket: többek között erre kötelezné az Európai Unió a légitársaságokat, a Népszabadság beszámolója szerint.
A légitársaságok szemében már az is tüske volt, hogy az Európai Unió februártól egységes kártérítési eljárásra kötelezte őket túlfoglalás és járatkésés esetén, de meggyőző volt az érv: az utasok szemében az egységes eljárás javítja a társaságok megítélését – írta meg a Népszabadság. Ugyanakkor a társaságok szerint a szabályozás esetenként túlzó és félrevezető, ezért az Unió strasbourgi ombudsmanjához fordultak. Mint azt a légitársaságok képviselői elmondták, Brüsszelben szóba sem állnak velük, pedig be kell látni, hogy az utasok nem minden esetben jogosultak a kártérítésre – például ha reális időn belül alternatív járatot biztosítanak a társaságok.

Darabolnak

A Népszabadság beszámolója szerint az eurokraták további szigorításra készülnek, terveik között szerepel ugyanis, hogy felszabdalják az Amadeus repülőjegy-foglalási rendszert. A német Lufthansát, a spanyol Iberiát és a francia Air France légitársaságokat tömörítő Amadeus az EU versenypolitikai biztosa szerint túlzott előnyt jelent a többiekhez képest, ennek köszönhetően alacsonyabban tudják adni a repülőjegyeket.

A Népszabadság írása szerint Brüsszel tervei között szerepel az is, hogy a jegyek vagy a kerozin megadóztatásával évi hat-hétmilliárd euróval fejje meg a szektort. A magyarázat szerint erre azért van szükség, hogy a közösség teljesíteni tudja az ENSZ-nek tett vállalását, miszerint 2015-re a GDP 0,7 százalékát fordítják a fejlődő országok támogatására. Mostanáig azonban csak négy fejlett európai állam teljesíti a limitet.

Francia és német javaslat szerint a megoldást a légiadó bevezetése jelenthetné. Brüsszel szerint ez úgy lenne megoldható, ha tonnánként 330 euró adót vetnének ki a kerozinra, vagy tíz euróval a megnövelnék a közösségen belüli, harminccal az azon kívülre szóló utazásokat – írta meg a Népszabadság. Az Európai Bizottság szerint ez elviselhető drágulást okozna, kivéve természetesen a fapados társaság utazásait illetően, ahol alkalmanként duplázódna a jegyár. Tovább növelheti az utazási költséget, hogy az Unió szigorúan szabályozza a repülhető órákat, így egyes társaságok kénytelenek lesznek több pilótát alkalmazni.