További Világ cikkek
A sovány ügyfelek lázadása
A jegyek egyébként nem helyre szólnak, hanem érkezési sorrendben lehet elfoglalni az üléseket, ami az első menetben kétségtelen előnyt jelent a hatalmasoknak. A Southwest szerint sovány ügyfelei valósággal fellázadtak.
A céghez érkező panaszos levelek 90 százaléka azt hányja a légitársaság szemére, hogy az illetőt szomszédja kis híján agyonnyomta. "Ha egynél több helyet foglal el, egynél több helyért fizessen - fogalmazta meg a cégfilozófiát Beth Harbin szóvivő. A szélesek egyetlen reménye az, hogy ha a járaton maradnak üres helyek, akkor egy tikettel utazhatnak.
Meg lehet-e sarcolni bárkit a betegsége miatt?
Rögtön hallatta hangját az ellentábor: több utas szóvá tette, hogy az ekkora utasok valamilyen egészségügyi probléma miatt kövérek, márpedig nem lehet valakit megsarcolni a betegsége miatt. Megszólalt az ügyben a "Kövér? Hát aztán!" című könyv szerzője (a gazdasági rovat pszichológusa mindjárt megrendeli a kötetet) Marilyn Wann is, aki úgy látja, hogy az utasok "nem ingatlant vásárolnak" hanem azért fizetnek, hogy "A pontból eljussanak B pontba". Bezzeg a Southwest szőrös szívű menedzsere, Ed Stewart úgy fogalmazott, hogy "ha egy ülést fizet ki, akkor nem jogosult másfél vagy két ülés használatára".
Nyolc éve egy utas, aki kettő jegyet volt kénytelen fizetni, beperelte a légitársaságot, de vesztett.
Szemforgatóak az európai légitársaságok
Az európai légitársaságok nem kötelezik a testes embereket, hogy két jegyet vegyenek - tudta meg az Index Tóth Attilától, a repülőjegy eladással is foglalkozó Vista Utazási Iroda értékesítési igazgatójától. Ha azonban biztosak szeretnének lenni, hogy el tudnak repülni időben, a jelenlegi gyakorlat szerint "kénytelenek" két jegyet venni. Az utazási iroda gyakorlatában előfordult már, hogy egy nagyon testes ember magától két jegyet vett az egyik légitársaság járatára, így is pórul járt azonban, mivel olyan géppel kellett volna mennie, amelynél a két ülés közötti karfa nem volt felhajtható; az utas így végül is nem tudott elutazni - mondta az igazgató.
Tóth Attila szerint egyébként gesztusértékű lenne, ha a légitársaságok az egészségügyi okok miatt kövér vagy mozgáskorlátozott emberek számára kedvezményesen biztosítanának egy további helyet, vagy lehetővé tennék, hogy olcsóbban utazzanak a kényelmesebb első osztályon.