A látványos, 192 méter magas torony, a Zlota 44 luxus apartmanház Varsó központjában épül. Az éppítető szerint Lengyelország egyik leginnovatívabb és formabontó lakóingatlana lesz.
Libeskind tervét egy égbe emelkedő sas ihlette, a lengyel hagyományokat megtartva kombinálja a világ legjobb építészeti megoldásaival. A Złota 44 a legmagasabb színvonalú lakásokat és szolgáltatásokat nyújtja majd lakóinak. Az 54 emeletes épület 251 gazdagon felszerelt lakásnak nyújt helyet, olyan kényelmi szolgáltatásokkal, mint a portaszolgálat, napozó és egy 25 méter hosszú úszómedence szaunával.
A városi zöldövezet a közösség számára is elérhető lesz találkozókra, illetve pihenésre.
Az építkezési munkálatok azonnal elkezdődnek, amelyek az Orco tervei szerint 2010 nyár végéig tartanak. A fővállalkozó – Besix – az építkezési területen, az egykori City Centre nevű bevásárlóközpont területén folytatja az előkészítési munkálatokat. Két hónap múlva a Zlota 44 kiemelkedik a földből, és megközelítőleg egy éven belül az épület több mint tíz emeletnyi magasságot ér majd el.
A Złota 44 az első intelligens és a fenntarthatóság szempontjainak is megfelelő épület lesz Varsóban. Daniel Libeskind Építészirodáját kifejezetten arra kérték, hogy a Zlota 44 tervezése során a lehető legnagyobb mértékben alkalmazzák a fenntarthatóság irányelveit. A luxustoronyházban alkalmazott energiatakarékos megoldások az energiafogyasztás 10-20 százalékos csökkenését eredményezik. Az épületet egy intelligens épületirányítási rendszer működteti majd, amelyet minden lakásból egyénileg lehet vezérelni.