A pénzügyi válság ugyanakkor a gazdagokat sem kímélte: a vagyonuk nem nő már olyan gyorsan, mint korábban. Jóllehet a hitelválság igazi hatása valószínűleg csak a 2008-as folyamatokban mutatkozik meg igazán, már a múlt év második felére is egyértelműen rányomta a bélyegét a magánvagyonok gyarapodása terén - mutat rá a Boston Consulting Group (BCG) elemzése. Mindenesetre 2007-ben még így is látványos, 9,9 százalékos növekedést produkált a világ milliomosainak összvagyona, így kis híján elérte a 110 ezer milliárd dollárt.
A milliomosok számának gyarapodása részben a valutaárfolyamok változásának tudható be, hiszen az euróvagyonok dollárban számított értéke hatalmasat nőtt egy év alatt a közös uniós valuta erősödésének köszönhetően. Ám még ezt a tényezőt kiszűrve is jelentős mértékben tudták szaporítani javaikat a világ gazdagjai.
A legnagyobb növekedést 2008-ra is a pénzügyi válság által kevésbé érintett átmeneti gazdaságoknak jósolja a BCG. Szemben az Egyesült Államokban regisztrált 3,8 százalékkal, az ázsiai feltörekvő térségben, illetve Latin-Amerikában 14 százalékos volt a gyarapodás. Az átlagon felüli vagyonnövekedés Kelet-Ázsiában főleg az ipari fellendülésnek, a Közel-Keleten, Latin-Amerikában, Oroszországban pedig az energiahordozók és a mezőgazdasági termények drágulásának az eredménye. Világszinten ugyanakkor a gazdagodás eddigi ütemének lassulását vetíti előre a BCG prognózisa. E szerint évi 3 százalékos gyarapodás várható az elkövetkező öt évben, ez pedig alaposan elmarad a 2002-2007 közötti 8,5-től.
A milliomosok összlakossághoz viszonyított arányának változása is jól mutatja az átmeneti gazdaságok szerepének növekedését. Ma már Szingapúrban minden tizedik család dollármilliomosnak számít, s ezzel az ázsiai városállam megelőzi a korábban a gazdagok fő gyűjtőhelyeként számon tartott Svájcot. Szintén előkelő helyen szerepelnek a ranglistán az olajexportból meggazdagodott Perzsa (Arab)-öböl menti arab államok is.
A súlyponteltolódásra a vagyonkezelő cégek is reagáltak, sorba nyitották kirendeltségeiket Hongkongban, Sanghajban és Dubaiban. Ezen az új terepen a vagyonkezelésben tapasztalattal rendelkező szakemberek egyébként rendkívül kapósak: valósággal körülrajongják őket a bankok a jobbnál jobb állásajánlataikkal.