Gyakorlatilag időleges árbefagyasztást igyekszik elérni a kínai kormányzat az alapvető élelmiszereknél, hogy gátat vessen az egyre gyorsabban vágtató inflációnak. Ha a kiskereskedőket a jövőben áraik emelésén érik tetten, komoly büntetést szabhatnak ki rájuk.
Az intézkedéseket azt követően jelentették be, hogy novemberben az élelmiszerek drágulása éves szinten már 18 százalékot ért el, - a sertéshúsé 50 százalékot - és az inflációs ráta 6,9 százalékig emelkedett. Decemberben folytatódott a gyors drágulás: a sertéshús novemberhez képest például újabb 6,4 százalékkal drágult, az étolajok közel 7 százalékkal.
A kormány azt is közölte, hogy átmenetileg a hatáskörében megszabott energiaárakat is be akarja fagyasztani, energiapiaci beavatkozásra készül. Az állam nem utolsósorban azért akarja fékezni az inflációt, hogy elkerülje a tiltakozásokat, melyeket az országban eddig is sok esetben az árak elszabadulása váltott ki. Sok kínai háztartásban a kiadások mintegy felét az élelmiszerek teszik ki.
A kormányzat az utóbbi két évtizedben nagyjából felhagyott az árellenőrzéssel, párhuzamosan azzal, hogy a szabad piac feltételeit alakítgatta. Elemzők szerint emiatt most már nem lesz képes érdemileg beavatkozni az árszint változásába. Ennek ellenére a távol-keleti részvénypiacokon az árfolyamok általában csökkentek, mivel a befektetők szerint az árak maximalizálására irányuló törekvésével az állam árthat a vállalatok jövedelmi helyzetének.