Valósággal luxuscikké vált Európában a hasábburgonya, miután egyfelől a rossz európai termés, másfelől a chips kínai divatja miatt egyetlen év alatt megkétszereződött a krumpli ára. A belga burgonyatőzsdén a bintjes néven ismert burgonyafaj tonnája ezen a héten már 300 eurót (több mint 75 ezer forint) ért. Ez az ár kétszerese a tavalyinak, és tízszerese a rekordtermést hozó 2003-asnak.
Kínában 74 millió tonna sem elég
Az árváltozás fő oka azonban a kínai ízlés változása. Kína 2005-ben a világ burgonyatermelésének csaknem negyedét biztosította 74 millió tonnával, ennek ellenére nem tudja kielégíteni belőle a hazai keresletet, az életszínvonal emelkedésével annyira divatba jött a világ legnépesebb országában a hasábburgonya és a chips - különösen az amerikai tulajdonú vagy mintára működő gyorsétkezési láncok étrendjén.
A burgonyatermelésre szánt területeket nemrég 50 százalékkal növelték Kínában. Ennek ellenére a feldolgozott hasábburgonya- és chips-termékek 70 százalékát importálják – méghozzá főleg az Egyesült Államokból.
A burgonya divatja a múlt század második felében, az életszínvonal javulásával párhuzamosan csökkent a nyugati országokban. 1960-ban például egy francia átlag csaknem 100 kilót fogyasztott belőle, a kilencvenes években már csak 61-et.
Néhány éve azonban az új, iparilag feldolgozott, alacsonyabb glucidtartalmú termékek megjelenésével ismét nőtt a krumpli ázsiója. Ma már ismét 69 kilóra emelkedett az egy francia által évente "lenyelt" burgonya mennyisége. Kérdés, hogy a megugró árakat is lenyelik-e a fogyasztók, vagy a forgalom visszaesik.