A Wall Street Journal korábban meg nem nevezett forrásokra hivatkozva jelentette, hogy bármely pillanatban aláírhatják a megállapodást, amely szerint a négy témaparkot 375 millió euróért eladják a New Yorkban bejegyzett Blackstone Group befektetőcégnek.
Jesper Ovesen pénzügyi igazgató közleménye szerint a nyár folyamán várható a négy Legoland eladásáról szóló megállapodás tető alá hozása. A Lego tavaly 1,9 milliárd koronás (313 millió euró) veszteséget volt kénytelen elkönyvelni, kétszer akkorát, mint egy évvel korábban. Ezért jelentős átszervezéseket jelentett be, ezek keretében eladja a játékgyártó alaptevékenységhez nem tartozó érdekeltségeket, így a Legolandeket is.
A Blackstone elzárkózott midnenfajta nyilatkozattól, de az ügylethez közel álló források szerint ő a legvalószínűbb befutó. A négy országban - Dániában, Németországban, Nagy-Britanniában, és az Egyesült Államokban, Kaliforniában - működő témaparkoknak évente mintegy ötmillió látogatójuk van.