![Megvan a magyar küldöttség első érme: Muhari Eszter drámai fordítással harmadik női párbajtőrben](https://kep.cdn.indexvas.hu/1/0/5749/57490/574903/57490351_4252339_fbef88c68a0393b9406933a0f85ee08d_wm.jpg)
![](http://index.hu/cikkepek/0708//gazdasag//rajka.jpg)
A folyamatot a határok leomlása indította el, és az ingatlanárak különbségei tartják mozgásban. Az amerikai újság által megszólaltatott egyik rajkai szlovák egy éve 16 millió forintnak megfelelő összegért vásárolt házat a nagyközségben, amikor is egy hasonló ingatlan megszerzése a közeli szlovákiai Rusovcéban (a ma már Pozsonyhoz tartozó Oroszváron) két és félszer többe került volna.
A rajkai árakon Pozsonyban legfeljebb a város déli perifériáján épült lakótelepek egyikén lehetne lakást venni. Ami az építési telkeket illeti, Pozsony környékén jelenleg négyzetméterenként 104-207, míg Rajkán 45-60, Wolfsthalban és a szintén osztrák Hainburgban pedig 80-100 euróval kell számolni.
A Pozsonytól hat kilométerre fekvő Wolfsthalban a 780 lakos ötödét teszik ki a szlovákok, az 5600 fős Hainburgban pedig 250-en vannak. Wolfsthal polgármestere szerint a falunak közvetlenebb a napi kapcsolata az autóval tíz percre lévő Pozsonnyal, mint Béccsel, hozzátéve, hogy jövőre a szlovák főváros még a buszhálózatát is kiterjesztheti az osztrák faluig. Ezt a tervet azonban a pozsonyi városházán nem erősítették meg.
Jelenleg a Szlovákiában dolgozó és szja-t ott fizető rajkai lakosoknak a magyar nagyközségben még csak helyi adót sem kell fizetniük, bár egy a WSJ által idézett, magyarországi ingatlanokat közvetítő szlovák ügynök szerint a magyar hatóságok már dolgoznak a kiskapu bezárásán. Ausztriában az oda költöző szlovákoknak hivatalosan is át kell tenniük lakóhelyüket, és bár az szja-t továbbra is északi szomszédunkban fizetik, az osztrák helyi terhek alól nem bújhatnak ki. A pozsonyi hatóságoknak pedig éppen a kieső adóbevételek miatt fáj elsősorban a fejük.