Júliusban újrakezdjük
A bejelentésben ugyanakkor volt reménykeltő elem is: Ben Bernanke, a testület tagja, a Princeton Egyetem professzora korábbi visszaesések tapasztalatait elemezve arra jutott, a fellendülés jövő év júliusában elkezdődhet. A Reuters beszámolója szerint sok közgazdász osztja ezt a nézetet. A hírügynökségnek nyilatkozó Oscar Gonzalez, a Hancock Financial Services szakértője már 2002 elejétől enyhe növekedésre számít. Szerinte - mivel a kamatcsökkentések eddig hatásosnak bizonyultak és az Amerika elleni terrortámadások sem folytatódtak - jó okunk van arra számítani, hogy a második negyedév végére egyértelmű lesz a fellendülés.
Egy rakás tudós
Ari Fleischer, a Fehér Ház szóvivője azt mondta, hogy a recesszió bejelentése talán végre ráveszi a törvényhozókat az eddig "csigatempóban" haladó gazdaságélénkítő és adócsökkentő lépések megtételére. A Bush-adminisztráció ennek ellenére nem fogadta örömmel az NBER bejelentését. "Az amerikai népnek nincs szüksége arra, hogy egy rakás tudós felvilágosítsa őket arról, hogy kemény idők járnak" - fogalmazott Don Evans kereskedelmi miniszter, némileg kisgazdás tónusban. A képviselőházi demokraták és republikánusok közben kölcsönösen egymást hibáztatják amiatt, hogy jó néhány hete eredménytelenül alkudoznak gazdaságélénkítő csomagjaikról.
Gyenge negyedévek
Az NBER elemzése szerint az USA gazdasági teljesítménye márciusban volt a csúcson. A recesszió általánosan elfogadott definíciója szerint a GDP-nek egymást követő két negyedéven keresztül csökkennie kell. (Maga az NBER nem ennyire merev ismérvek alapján elemez.) Áprilistól júniusig 0,3 százalékkal nőtt az amerikai GDP, a következő negyedévben 0,4 százalékkal csökkent, az utolsó három hónap adatait januárban ismerhetjük meg.
Az NBER korábban is tisztában volt azzal, hogy a gazdaság fejlődése lelassult, de akkor még nem határozta el magát, hogy a jelenséget egyértelműen recessziónak nevezze. A szeptember 11-ei terrorakciók hatása viszont már akkora lökést jelentett, hogy végül is kimondták.