Másodszor lett a Microsoft az Egyesült Királyság legjobb márkája, legalábbis a Superbrands Council kutatása szerint - tudósít a Guradian. A háromezer fő megkérdezésével készített felmérés szerint a második helyen a Coca-Cola áll, őt követi a Google.
Az első tízbe belekerült az idén a BBC, a British Petrol, a British Airways, a Lego, a Guinness, a Mercedes-Benz és a Cadbury. Tavaly a legjobbak között volt a Porsche, a Marks & Spencer, a Heinz and Duracell, de az idén kiestek a top tízből.
A szervezet elnöke, Stephen Cheliotis szerint az Microsoft jó szereplése annak köszönhető, hogy a cég minden korcsoportban és társadalmi rétegben jól teljesít. Azt is hozzátette, hogy a listán újoncnak számító Google nagy veszélyt jelenthet a Microsoft első helyére a jövőben.
A Superbrands Council tagjai marketinges, reklám- és médiatanácsadók. A kutatás során 1450 márkát vizsgáltak meg és kategorizáltak előre meghatározott szempontok alapján, írja a Telegraph. A legjobban szereplő 725 brandet kutatták, ez alapján állították fel a végső sorrendet.