Idén az első negyedévben a szlovák GDP - 314,724 milliárd szlovák korona (2,325 billió forint) 9,0 százalékkal volt több az egy évvel korábbinál, jelentették a szlovák statisztikai hivatalban pénteken, fölfelé igazítva a május 15-én kiadott, 8,9 előzetes becslésen. Ez lassulás a tavalyi utolsó negyedévi, éves összehasonlítású 9,6 százalékos ütemhez képest, de jobb a tavalyi átlagnál és a szlovák kormány ez évi előrejelzéseinél is.
Böjt után
Sokévi nadrágszíjmeghúzás után a lakossági fogyasztás gyorsulva nőtt, de a béremelkedés kisebb a vártnál, és mivel a növekedést főleg az export táplálja, így az infláció részéről továbbra sincs veszélyben Szlovákia 2009-re tervezett euróövezeti csatlakozása, állapította meg a szlovák központi bank korábban.
Az idei, 2007-es költségvetést 7,1 százalékos GDP-növekedésre alapozták. A megnövekedett termelőkapacitásokra, a gyorsan bővülő exportra és a még mindig szaporodó beruházásokra tekintettel több mint 8 százalékos gazdasági növekedést jósol Szlovákiának idénre az ottani központi bank elnöke, Ivan Sramko. A pénzügyminisztériumban 8,1 százalékos növekedést várnak legújabban, javítva a korábbi, 7,4 százalékos előrejelzésen. Jövőre most 5,6 százalékos GDP-növekedésben bíznak, a korábban jelzett 5,2 százalék helyett.
Az autók viszik a gazdaságot
Szlovákiában 2008-ban vagy legkésőbb 2009-ben már körülbelül 800 ezer autót gyártanak. Ezzel egy főre számítva Szlovákia a világ legnagyobb autóipari "hatalma" lesz. A PSA Peugeot Citroen és a dél-koreai Hyundai/Kia már működő gyárai miatt az autóipar termelésének értéke tavaly 73,5 százalékkal nőtt. Ezért szinte megállíthatatlan a korona erősödése, de a központi bank a spekulációs kiugrásokat szeretné kiszűrni. Éppen azért a bank kamatpolitikája nem lesz akadálya az idei gazdasági növekedésnek: idén eddig kétszer - legutóbb április végén - csökkentette negyed-negyed százalékponttal az alapkamatát, 4,25 százalékra, védekezésül a korona erősödése ellen, tekintettel a viszonylag szerény, évi 2 százalék körüli inflációra. Ezzel a bank maga elégedetlen, de jelenleg fontosabb a korona erősödését féken tartani.