Két nap alatt két kamatemelés Ukrajnában
Az ukrán deviza hosszan tartó esését követően ma végre megérkezhetett a rég várt fordulat, megállt a hrivnya szabadesése, sőt a deviza dollárral szembeni árfolyama 11 százalékot emelkedett a bankközi piacon. Ennek a korrekciónak azonban rendkívül nagy ára volt, hiszen az ukrán jegybank – az orosz központi bankhoz hasonlóan – a rendelkezésére álló összes eszközzel a deviza védelmére kelt, végül azonban a két nap végrehajtott alatt 5 százalékpontos kamatemelés okozta a fordulatot.
Egy dollárért már kevesebb, mint 8,1 hrivnyát kell fizetni szemben az egy nappal korábbi 9,1-es árfolyammal. Az urkán deviza szerdán és csütörtökön még 14 százalékot veszített dollárral szembeni megítéléséből, ám a mostani kamatemeléssel némiképp korrigált az árfolyam. Az ukrán jegybank csütörtökön 1 százalékpontos, majd pénteken további 4 százalékpontos kamatemelést hajtott végre, minek eredményeként jelenleg 22 százalékos kamatszint van érvényben a szomszéd országban.
Az UAH/USD kurzusa 46 százalékot esett július eleje óta, emiatt azonban fennáll a veszélye annak, hogy az ország jelentős devizaalapú lakossági és kormányzati hitelállományának törlesztésével a hirtelen megugró törlesztőrészletek miatt komoly gondok lesznek, annak ellenére, hogy az ország szintén részesült IMF hitelben, amelyet a Valutaalap 16,4 milliárd dollárban határozott meg.
A Commerzbank előrejelzése szerint a hrivnya a dollárral szemben akár további 24 százalékkal is leértékelődhet. Az év elején egy dollárért még mindössze 5,05 hrivnyát kellett fizetni a bankközi devizapiacon.