Eltűnt százmillió
Kudacsev cége, a First Equity Enterprises központja a Világkereskedelmi Központban volt, de a támadásban egy alkalmazottjuk sem vesztette életét. A cég szeptember 24-én beszüntette működését, és a nyomozók szerint ugyanakkor eltűnt 106 millió dollár, valamint a vállalat vezetőit sem találják. A First Equity a szintén Kudacsev által alapított és birtokolt Evergreen International Spot Trading nevű brókercég értékesítési és könyvelési alvállalkozása volt.
Az Evergreen a szeptember 11-i támadás után legalább száz alkalmazottat elbocsátott, és a cégvezetők nagy része eltűnt. Az Evergreen és a First Equity négy éve kezdte működését, és nagyjából ezerötszáz magánbefektető ügyfele volt tizennégy országból.
A magyar kapcsolat
A pénz eltűnésével kapcsolatos vádiratot november 19-én ismertették Brooklynban. A dokumentum szerint Kudacsevet csalással és pénzmosással vádolják, és a vádlottak között van Gary Farberov amerikai állampolgár, a First Equity elnöke is. (Farberov már megjelent a bíróságon, ártatlannak vallotta magát, és félmillió dolláros óvadék ellenében elengedték.)
A vádirat szerint a pénz eltüntetésében komoly szerepe volt egy Forex nevű budapesti cégnek is. A HVG ezzel kapcsolatban azt írta, hogy bár sok cég nevében szerepel a Forex szó (lévén ez a foreign exchange rövidítése), ez leginkább a brit Forex International Ltd. Magyarországi Közvetlen Kereskedelmi Képviselete lehet. A cégnek, melynek anyavállalata a brit Virgin-szigeteken van bejegyezve, magyarországi vezetője a kujbisevi illetőségű Szergej Kabarov.